Nyugtalanító, komoly, olykor komor versek szerelemről, életről, születésről és halálról, veszteségekről, apró örömökről, de ökológiáról, természetről, generációkról, sőt akár Kurt Cobainről vagy éppenséggel a guvatokról – a szerzőnek nincs egyetlen konkrét, rögeszmésen követett témája, hanem mint a jó költők általában, mindenről és bármiről is tud verset írni. Erős helyzetképek, párhuzamok, analógiák feltárására tett érvényes kísérletek sorjáznak, és közben semmi hókuszpókusz, semmi varázslás nincs bennük: valamit visszahoznak ezek a versek a művészet ősi küldetéséből – szórakoztatni, tanítani, és főleg megemelni a lelket, az elmét pedig elgondolkodtatni.

Kép forrása

Létösszegző költemények hangján

„Az idő előrehaladtával / az ember egyre bölcsebb lesz, / és erre szüksége is van. / Lánglelkű lendülettel már / nem tudna felszaladni a Parnasszus / tetejére, így inkább csak békésen / sétálgat a Koppány partján. / Érzi, hogy az ifjúkor lázadásából / csak egy plüss metálvilla maradt, / az égbe szökkenésből pedig / a zuhanás – a gravitáció enged / több évtized lerakódó súlyának. / Figyeli a színes csapatsálakat / lengető futballhuligánokat, s / elmosolyodik, hisz ma már felismeri; / az igazi csatákat sakktábláknál vívják / Az idő előrehaladtával / az ember egyre bölcsebb lesz, / és erre szüksége is van; / megérti, hogy nem kell folyton a csillogás, hisz a kristálypoháron is megül a por”, áll a tamási illetőségű (ott is átfolyik a Koppány) Partmann Tibor első verseskötetének – mely verseskötet igen tartalmas időtöltést biztosít – Horizont című versében. Sok más kötetbeli társához hasonlóan ez a szöveg is megdöbbentően érett hangon, a legnagyobb létösszegző költemények hangján szólal meg.

Kép forrása

Tücsökciripeléssel a háttérben

Különleges a kötet szerkezete is: a négy ciklusba sorolt verseket nem klasszikus verscikluscímek tagolják, hanem egy-egy link, amelyek a YouTube-on található videókra irányítanak; én külön élveztem, hogy nem lehetett rájuk kattintani, hanem be kellett őket gépelni (aki gépelt már be linket, az tudja, nem olyan mulatságos dolog), hogy a videókat megtekinthessük: éppenséggel ezzel a gesztussal is a költészetnek azt az ódon, de visszavágyott vetületét mutatja meg a kötet, hogy az élmény nem magától, kattintásra jön, hanem meg kell érte dolgozni, tenni is kell érte valamit. (Ettől mintha kezdenénk elszokni nagy digitális elkényeztetettségünkben.) A város zaja, Az éjszaka hangjai, Nehéz viharhangok, pihentető eső, villámlás és villám, illetve Alvássegítő zene található a linkek alatt – bevallom, én a háttérben a tücsökciripeléssel felütött, Az éjszaka hangjai című anyagot hallgatva olvastam végig a kötetet, és rendkívüli, eddig még nem tapasztalt élmény volt.

Külön érdem a kötet helyenként megmutatkozó fanyar humora: „Majd ötvenezret költöttem az új / ruhatáramra egy plázában… Hát / igen, a fogyásnak ára van – csak / azt nem értem, ha a fogyókúra / karcsúsítja a pénztárcámat, a hízás / miért nem dagasztja?”, áll a Noé áldozata című, a már említett módon analógiákban és párhuzamokban gondolkodó versben, de mutatom a szavak kétértelműségével játszó Penge című verset is: „Gyakran kérdezték tőle; »Milyenek / a verseid?« – ő azt mondta; »Pengék…« / és ekkor mindig felporzott benne / a rengeteg vakolatlan emlék… // Aki túl merész, hogy csuklója sín- / pályáin pucér szikével játsszon, / az a rímekkel fen élesre egy / verset – vele még mélyebbre vágjon… // »Penge« – mindig ezt mondta, amikor / megkérdezték; »Milyen lett a versed?« / …és nagyképűnek tartották, pedig / ő szó szerint utálta a szlenget.”

Kép forrása

Finom, árnyalt féltés hangján

A szemlélődő, kritikus, igen gyakran szigorú, de valahogy mégis mindig szeretettel teli hang végigvonul a köteteken és a ciklusokon – ez a kritika, szigor és szeretet egyszerre vonatkozik a lírai alanyra és a külvilágra is; nincs meg benne a szertelen önimádat, ugyanolyan kritikával szemléli magát is, mint a világot. Sőt, magának a világnak a változásai is megjelennek a kötetben a finom, árnyalt féltés hangján: „Saját épségük érdekében a / vihar idejére minden / értékrendükkel vonuljanak / fedett helyre”, áll az Időjárásjelentés című versben, vagy íme a Tűzvész után zárósorai: „Egy biztos, / ha eladod e vidéket, kezdheted / majd a hirdetést nyugodtan így; / »Forgalomtól és jövőtől távol / eső, csendes környezetben…«”, illetve a Rozsdaszürke című vers zárlata: „Rozsdaszürke  mint annak / a gyereknek az írisze, aki majd / a legutolsó vidámpark / bezárásakor fog megszületni.”

Végezetül olvassák el a kötet címadó versének, a Zajszinkronnak a kezdősorait, hogy önök is meggyőződhessenek – rendkívül erős debütkötet született, és ez mindig nagy öröm szerte a magyar irodalomban: „Vértelen szántóföldön kárognak / a varjak. Azt nem tudom, hogy / épp most üdvözülnek, vagy épp / most búcsúznak el. A kietlen / vidéken szinte visszhangzik a / hangjuk, mint a fülhöz tartott / tengeri kagylóban a semmi.”

Partmann Tibor: Zajszinkron. Orpheusz Kiadó, Budapest, 2023.