Annyira szép ez a könyv kívülről (egyebek mellett a lapok éle is kiad egy képet), az ember szinte fél, hogy ami ilyen gyönyörű, az belül nem lehet ennyire jó – de szerencsére nagyon hamar rájön, hogy téved. A 21. Század Kiadó ifjúsági „szakosztálya” egy tőrölmetszett „ifjúsági thrillert” adott ki, a szónak abban az értelmében, hogy hősei igencsak ifjak (a történet két síkon zajlik, és mindkettőben tizenévesek), viszont annyira letehetetlenül izgalmas sztorit kapunk, hogy mi, ősz hajú boomerek is élvezettel olvasgatjuk. (Oké, faljuk fel két óra alatt: ugyanis letehetetlen.)

Kép forrása

Játékra kényszerítve

„Crystal Donovan üzenetet kap egy rejtélyes appon keresztül, és egy videót, amelyen a húga látszik betömött szájjal, megkötözve. Crystal belemegy az emberrabló játszmájába. Először bizarr feladatokat kell végrehajtania: el kell lopnia egy iskolai dolgozatot, és be kell tennie valakinek az öltözőszekrényébe. Brownie-t kell sütnie, telefonbetyárkodnia kell. Crystal rájön, hogy a feladatok egytől egyig a barátai ellen irányulnak. De ha nem engedelmeskedik, az emberrabló megöli a húgát. Vajon azt akarja megakadályozni valaki, hogy a csapatuk indulhasson a MortalDusk Tourney-n? Vagy titokzatos ellenfele tudomására jutott egy régi titok, és most ezt akarja megtorolni rajtuk?” – áll a hátlapon – és ez még csak a kezdet.

Az első pár oldal után beindul a történet, és olyan tempója lesz, mint egy géppisztolysorozatnak: az olvasó nem győzi kapkodni a fejét. És be kell vallani, Diana Urban nagyszerűen ért a krimi-, a thriller-felépítéshez, a feszültség, az izgalom és a rejtély adagolásához. Én elég gyakorlott krimiolvasónak hízelkedem magam, de szinte a végéig nem sikerült rájönnöm, ki játssza ezt a gyalázatos játékot Crystallal. Nyilván az alaphelyzet mutat némi rokonságot a Fűrész-filmek alaphelyzetével – úgy tűnik, hosszú évtizedekig tartó hatást gyakorolt James Wan filmje a thriller-filmvilágra és a krimiirodalomra, és utódaiban még sokáig él majd tovább –, de nincs ezzel semmi baj, amíg valaki olyan erőteljesen tudja felhasználni és továbbgondolni a „Mit szólnál egy játékhoz?”-szituációt, amelyben egy elmebeteg zseni kényszeríti embertársait mindenfélére, mint Diana Urban.

Kép forrása

Sosem lehet győzni, de meghalni sem

Crystal Donovan zűrös családi háttere ellenére – vagy éppen azért – igencsak a mai kor gyermeke, a könyv csak úgy hemzseg a közösségi média, online szerepjátékok, satöbbi szókincsétől (de mindig érthető marad, ami igen nagy érdem, már ha tudja valaki, hogy mi az a VPN, ami azért nem árt), és valójában videójáték-függő. Két egymással ellentétes dolgot is gondol erről a szórakozási formáról: „A videójátékok megtanítottak arra, hogy gyorsan és logikusan gondolkozzak, még akkor is, ha szétárad az ereimben az adrenalin. (…) Nem tétovázhattam tovább. Mintha gyomorszájon vágtak volna. Muszáj megtennem, nem igaz? Ugyanakkor… a játék az életem. Ha van valaki, aki megnyerheti ezt – bármi is ez –, az én vagyok.” Illetve: „Így hát videójátékokkal tereltem el a figyelmemet hosszú órákra belefeledkeztem a virtuális világokba, mígnem felfedeztem a MortalDuskot, a fantasybirodalmat, ahol korlátlanul lehet szintet lépni, végtelenül regenerálódni. Sosem lehetett igazán győzni, de meghalni sem. Semmi sem volt állandó.”

Kép forrása

Meg akartam ölni Zoey-t

A kötet ugyanis nagyon hiteles miliőt teremt, és bár engem a kamaszok szerelmi életet jobbára hidegen hagy, az is teljesen rendben van. Emellett néha zavarbaejtően irodalmi fordulatok szerepelnek benne („Amikor berohantam frissen sült brownie-k dekadens illata töltötte meg az orromat”), máskor elképesztően filmszerű, aztán lazán vicces („Eltalálhattam egy artériát vagy ilyesmit”), illetve tinisen aforizmatikus („…a szörnyeteg mindannyiunkban ott lapul. A kérdés csak az, hogy sikerül-e megzaboláznunk”, vagy: „A bosszú sosem tiszta biznisz. Az igazság nem mindig gyors”), ami néha közhelyesnek tűnhet, de a sztoriba ágyazva mindegyik igen súlyos mondat minden alkalommal. Sőt, még egy jópofa ébresztőóra-tippet is kapunk: „…már annyiszor elaludt reggel, hogy az anyukája olyan ébresztőórát vett neki, amelyik elgurult az ágy mellől, és fel kellett kelni, hogy lekapcsolja”. És hát egy könyv, amelyik úgy kezdődik, hogy „Meg akartam ölni Zoey-t”, majd másfél oldalon keresztül olvashatjuk az elképzeléseket, ahhoz, hogy a végén kiderüljön, csupán a videójátékbeli avatárról van szó, nem lehet nem szeretni.

Szívesen mondanám, hogy tökéletes olvasmány szabadság idejére a strandon, de annyira szép a könyv, hogy kár volna ott összekoszolni. Így marad az, hogy tökéletes olvasmány szabadság idejére. Ajánlom!

Diana Urban: Halálos játszmák. Fordította: Horváth M. Zsanett. Next21 Kiadó, Budapest, 2023.