Minden égitest közül a Hold áll a legközelebb a szívükhöz. Ennek bizonyára az is oka, hogy ez az éjszakai égi lámpás van fizikailag is legközelebb hozzánk, de az is bizonyára sokat nyom a latban, hogy az ember ezt az égitestet volt képes eddig úgy meghódítani, ahogy a Földön az új kontinenseket, földrészeket. A július 20-ai Hold napja alkalmából három könyvvel tesszük teljesség olvasóink ünnepi hangulatát.

Kép forrása

Ágyúgolyóval a Holdba

Jules Gabriel Verne, akit mi magyarok a rajongás és tisztelet jeleként „levernegyulázunk” számos regényében alkotott meg prófétikus történeteket, melyek a tudomány-fantasztikus irodalom után a tudományban is követőkre és igazolókra találtak. Az egyik leginkább ilyen műve az Utazás a Holdba, melynek antirealisztikus technikai vélelmezésekre épülő alaphelyzeteiben zavarbaejtően bájos logikai- és érvrendszere van, miszerint és egyszerűsítve: már a 19. században lehetséges a holdraszállás. (Később az író, a sikerre alapozva az Utazás a Hold körül című regényében folytatta a témát.)

Verne tényleg nem gatyázott az által és kortársai által akkor ismert fizikatudomány űrrepülésre vonatkozó téziseivel, és sétabottal, cilinderben és pipecül elegáns öltönyben küldte az ezüstös égitestre regénye hőseit. Az 1865-ben kiadott könyvet előző évben vezette be az Utazás a Föld középpontja felé, s már ebben az 1864-es műben is megnyilvánult Verne brutális képzelőereje és történetmesélő zsenialitása. A regényben a Holdra való utazást az úgynevezett Gun Club tagjai hajtják végre, mely ahhoz képest teljesen logikusan hangzik, hogy az író által megkonstruált rakétát egy gigantikus méretű ágyúval lövik fel az égre, s állítják röppályára. A történet kedélyes voltát nemcsak ez, de a hengerkúp alakú űrjármű belső kialakításának leírása, illetve az utazás során történt bizarrnak is mondható epizódok, kisebb-nagyobb kalandok is adják.

A regény a kortárs olvasókban és könyvszakmai körökben is nagy sikert aratott, és mint tudható, maga az űrutazás, már a 19. század második felében intenzíven foglalkoztatta az embereket. Így tett a nemkülönben neves angol sci-fi író, H.G. Wells is, aki ellentétben Jules Verne-vel a Marsra küldte – ráadásul léghajón! – fantasztikus történetének hőseit. A két szerző között meg is indult a kakaskodás, hogy mégis kinek a regénye a jobb, a hitelesebb (?), mely kapcsán Verne egy helyen közzétett szövegében így fogalmaz: „…nem látom a munkája és az enyém összehasonlításának lehetőségét. Mi nem ugyanazon a módon járunk el. Úgy tűnik számomra, hogy történetei nem állnak tudományos alapon. Nem, nincs kutatómunkája. Én használom a fizikát. Ő kitalálja. Én egy ágyúgolyóval megyek a Holdra, amelyet egy ágyúból lőnek ki. Ez nem kitaláció. A Marsba léghajóval megy, amelyet olyan fémből készít, amely megszünteti a gravitációs törvényt…”

Kép forrása

Magyar az űrben!

Mégis csak azon szerencsések közé tartozom, akik majdnem élőben látták 1980 május 26-án a Magyar Televízió adásában, ahogy az első magyar űrhajós elindult nyolcnapos űrbéli útjára. (Azért majdnem, mert maga a tévé sem adta élőben, csak pár óra csúszással felvételről.) Farkas Bertalan egyszemélyben képviselte ekkor az ország minden lakóját, aki akkor és később is, a mai napig nagy tiszteletnek örvend. Az akkor századosi rangban (ma már nyugalmazott dandártábornok) személye és teljesítménye fontos magyar eredmény volt, melyet ezidáig senki sem ismételt meg, de mint olvastuk a hírekben idén, megvan a lehetőség, hogy újra magyar menjen az űrbe. Tőrös István A csillagok útján című 2020-ban megjelent könyve erről az igaz magyar hősről mesél el szinte mindent, köztük azt is, hogy Farkas Bertalan volt a hetedik ember, aki „a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe.” Valerij Kubaszovval a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén való utazásáról szól tehát a könyv kiemelt része, de persze kihagyhatatlan és éppen ezért erről is mesél a szerző, hogy miként jutott el az 1949-es születésű korábbi vadászpilóta oly távol a Földtől. A Zrínyi Kiadó által megjelentetett kötetről az interneten mások mellett Baj Attila István gépészmérnök, reaktortechnika-szakmérnök fogalmazott meg ajánlót, melyben egyebek mellet ezt írja: „[a szerző] Megmutatja, hogy az űrrepülés addig szinte ismeretlen mértékű összefogást eredményezett a különböző nemzetek fiai között, és hogy az „űrtestvériség” nemcsak egy nemzet fiai között állhat fenn, hanem napjainkra nemzetek feletti szövetséggé vált.” A könyv tehát szakmai alapon és laikus olvasói szemmel nézve is remek munka eredménye, melyet nagyban hangsúlyoz, hogy az oldalakon számos sok eredeti, a honvédség, illetve az Interkozmosz-program munkatársai által készített felvételt tartalmazó járja körül alaposan Farkas Bertalan pályafutásának és magának az űrutazásnak több állomását, epizódját.

Kép forrása

Egy ötven éven mesélt űrkaland könyve

Neil Armstrong az az irigylésre méltó ember, aki elsőként lépett a Holdra, s akinek azt a bizonyos, mára szállóigévé vált mondatot tulajdonítjuk. Jay Barbree Neil Armstrong – Az első ember, aki a Holdra lépett című albumkönyve tehát a legautentikusabb a július 20-ai Hold napja ünnep kapcsán, hiszen pontosan Armstrong tette miatt lett ez a nap az, ami. Barbree kötete persze egy már több évtizede meglévő sorozat legújabb darabja, mely szériában már számos szerző öntötte könyv formába a Holdraszállás, Holdralépés elsőszámú főszereplőjének történetét. Az első ember, aki a Holdra lépett című kötet talán annyiban más a korábbiaktól, hogy abban „itt és most először kerül az olvasók kezébe a repülésnek szentelt életének hiteles története, amelynek részleteit öt évtized alatt osztotta meg bizalmas barátjával, Jay Barbree-vel.” Az 1930-ban született és 2012-ben elhunyt Neil Armstrong ugyanis két dologról volt híres: a Holdraszállásról és arról, hogy űrutazásáról nemigen szeret nyilatkozni. Jay Barbree ugyanakkor kellő alázattal és türelemmel kivárta, amíg az űrhajós legenda pont eleget mesélt ahhoz és persze engedélyt is adott az elhangzottak publikálására, hogy az egy remek kötetbe megtestesülve kerüljön a közönség elé. Nem kevés idő, egészen pontosan ötven év kellett ahhoz, hogy ez a könyv elkészüljön, ennyi idő alatt a két jóbarátnak bőven volt lehetősége beszélgetni, de az író a NASA űrrepülésről szóló jegyzőkönyveit és a kortársakat is tanúnak hívta kötetében. A könyvből kiderül, hogy Armstrong a koreai háborúban szerzett sikeres akciói után vált az űrprogramokat irányítók fókuszába, de az író mesél a holdraszállás előtti, immár űrtechnikai bravúrjairól és persze magáról az Apolló-11 csodálatos útjáról, egészen a Holdon található Nyugalom Tengerére való megérkezésig, ahol az amerikai pilóták lábnyoma a mai napig megtalálható.