Petri György különbözése címmel jelent meg egy korábban nem ismert magnószalagokra rögzített több órányi interjú írott változata. A kérdező Tasi György irodalomtörténész, a válaszadó a magyar szubkultúra, a reálszocializmusban már legendává vált Petri György, az időpont pedig 1993-94. Az egymást és köreiket láthatóan már régebb óta jól ismerő diskuráló nemcsak a költő történetét meséli el a beszélgetésben, de magyar irodalomtörténet egy máig különös, bájos és bajos, az olvasóban néha kár feszengést is kiváltó korszakának is mondható évtizedcsokrát, a második világháborútól egészen a rendszerváltás utáni első évekig.

Kép forrása

Élmények és titkok

Mi, akik rajongói voltunk és vagyunk kötészetének, Petri Györgyről főleg a 90-es években beszéltünk sokat, amikor már több könyvét is be lehetett szerezni. Csodáltuk, hogy milyen közvetlenül fogalmaz egy-egy versében, tudtuk, hallottuk nőkhöz való kissé furcsán kritikus, de tipikusan magyar hozzáállását, egzisztenciálisan többször is mélypont tájékán megélt sorsát, a magyar irodalomban elfoglalt durva outsiderségét és makacs, de divatos művészi ívű alkoholizmusát, mely huszonéves mimagunknak rém imponáló volt. Akkor úgy vettük, hogy ezeknek a jellegeknek annak a szubkulturális beállítottságnak a részei, melyet Petri személye képviselt. Nemigen ismertük fiatalsága részleteit, illetve a rendszerváltásban betöltött szerepét, azt, ahogy aktívan támogatta részvételével a 80-as években szárbaszökkenő magyar politikai ellenzéket, hogy aztán a rendszerváltás után még intenzívebben álljon a liberális SZDSZ zászlaja alá. Versei habzsolása mellett annyi jutott el hozzánk, hogy a pártállam idején tiltott, jobb esetben tűrt költő volt, de a szocialista éra alatt semmiképpen sem tartozott a korabeli nagyok közé, akik a mainstream-et jelentették.

Tasi György 1993-94-ben több etapban készített magnóval interjút Petrivel, mely magnószalagok korábban rejtve voltak az irodalomkutatók előtt, de nemrég kinyílt az a bizonyos Pandora szelence, melynek nyomán egy több mint 400 oldalas írott változat született meg Soltész Márton szerkesztésében.

Kép forrása

Versek és szövegek

A Petri-kultusz a szamizdat kiadványokkal indult, anno, majd azokkal a vékonyabb kötetekkel folytatódott, melyekben a költő és a kiadók válogattak az alkotó versterméséből, hol egyik, hol másik kárára, illetve a rendszerváltás után, még Petri életében „a kiadatlanok” publikálásával próbálták a hiányzó lyukakat betömni. A 2000. évben bekövetkezett halála után tovább tartott a kultusz (és valahol még ma is tart persze), s 2018-ban, Petri születése 75. évfordulója alkalmából fia, Ádám adott közre – a Kertész Imre intézet gondoskodásával – egy különleges antológiát, Petri 75 Közelítés címmel.

A mostani könyv mindegyiktől eltér, a sűrű szövegben a párbeszédes próza a zöm, de Tasi esetenként megkéri Petrit, hogy olvassa fel az éppen általuk átbeszélt versét. Az interjúkészítő Tasi György az egyik legautentikusabb kérdezője lehetett a költőnek, hiszen előtte olyan 20. századi magyar kortárs nagyságokkal készített már interjút, mint Déry Tibor, Pilinszky János, Kocsis Zoltán (Pilinszkyről), Gyurkovics Tibor vagy Simon Andor.

A magnószalagokra rögzített beszélgetések során Petri György tényleg majdnem mindent megvall, bevall magáról, így rendkívül összetett származásáról, családja viszontagságos, de mégis valahol nagyon is békés, 20. századi történetéről, kamaszkora jellemfejlődési traumáiról, több házassága mételyekkel teli viharairól, gyermekeivel való hol ritkás, hol sűrű kapcsolatáról, és persze leginkább költészete éledéséről, kifejlődésének mozgatórugóiról, József Attilával való szellemi kötődéséről, illetve a 20. század második felének legnagyobb irodalmi alakjaival való hol baráti, hol furcsán távolságtartó nexusairól.

Kép forrása

A KISZ-től az ellenzékig

Petri voltaképpen semmi rosszat és jót nem tagad, ahogy ő fogalmaz, megvallja „marxista” világlátását, Lukács György iránti rajongását, a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe való azon szándékkal való belépést, hogy abból „elitszervezetet” fabrikál társaival, de bőven mesél a beszélgetések során, hogy milyen epizódok mentén hajigálták ki számos állásából, mert a rendszert újságcikkekben, versekben és persze élő beszédben is markánsan kritizálni merte.

Az outsider-ség aztán egyenes utat jelentett a hazai politikai ellenzékbe történő belépésébe, a 40-es éveibe lépő Petri ekkor már amolyan élő legendaként vált sokak figyelmének középpontjává és már nem csak lírája vitriolos, betiltott volta miatt.

A könyvet több intézmény mellett a Petőfi Irodalmi Múzeum is támogatta, így írt a kötethez érdekes, de rá jellemző hangvételű, figyelemfelkeltő előszót Demeter Szilárd igazgató. Mint fogalmaz: „Vannak kényelmetlen emberek. Így, vannak, jelen időbe, mert a kényelmetlen emberekben az a legkényelmetlenebb, hogy még haláluk után is jelen maradnak az életünkben. Ilyen kényelmetlen ember Kertész Imre vagy Csoóri Sándor, Németh László vagy Szőcs Géza. Vagy Petri György. A kényelmetlen ember azért kényelmetlen, mert nem tűri a beskatulyázást. Ráteszel egy címkét, lerázza magáról. (…) Amikor megkérdeztem, hogy miért kellene nekem egy harminc évvel ezelőtt készült interjút elolvasnom, akkor Schmidt Mária csak annyit mondott: ha érteni akarod a kortárs magyar irodalmi életet, akkor olvasd el. Elolvastam, vettem egy nagy levegőt. Kifújáskor annyit mondtam, na igen. És ezt persze még párszor. Belégzés, kifújás, na igen. A kényelmetlen ember azért kényelmetlen, mert szabad, és a megélt szabadsága emlékeztet téged arra, hogy neked is szabadnak kellene lenned.”