Heltai Gáspár meséi

Heltai Gáspár a magyar reformáció irodalmának meghatározó alakja. A 16. században – a török megszállás után – Kolozsvár a kevés hazai virágzó nagyváros közé tartozott. Sok jómódú magyar család élt itt, akiknek olvasás iránti igényeit mások mellett Heltai könyvei és nyomdája elégítette ki.

Kép forrása

A kolozsvári magyar humanista

Heltai igazi polihisztor volt, magyar, német és latin nyelven is alkotott. Író, szerző, nyomdász, műfordító, énekgyűjtő és pap volt egyszemélyben. Kaspar Heltner néven született, latinul Heltus, magyarul Heltai néven ismerhetjük. Fiatalon humanista érdeklődésű papként tevékenykedett, Luther Márton tanaival wittenbergi tanulmányai alatt ismerkedett meg. Kolozsváron már az evangélikus felekezet tanait hirdette a lakosságnak, ekkor már főképp magyarul prédikált és írt. Foglalkoztatta a gondolat, hogy a teljes Bibliát lefordítja és kiadja magyar nyelven, melyet később – 5 könyv kivételével – meg is valósított. Plébánosi tevékenysége mellett sok sikeres üzleti vállalkozásba is belefogott. Saját nyomdájának kiadványait ő írta, fordította és szerkesztette. A kihívások rendszerint nem akasztották meg.
A református hitre való áttérés következtében az evangélikus hitű Brassóból nem kapott többé papírt publikációinak gyártásához, ezért épített magának egy papírmalmot, hogy a munkafolyamat zavartalan legyen. Újabb vallásváltás után unitárius lett, hitvitázó írásokat jelentetett meg.

Kép forrása

Fordít, ferdít, újraír

Saját műveit kizárólag magyar nyelven írta, csak olyan alkotásokat adott ki a kezéből, melyek a lelki épülést szolgálják. Mátyás királyról szóló történetei hozzájárultak a királyban való hit és a Mátyás-kultusz megerősítéséhez. Írásai szórakoztatóak, azonban a művészi igény is rendre érvényre jut bennük. Műveinek legnagyobb része fordítás, ám az eredeti alkotást sokszor egész fejezetekkel tűzdelte meg, saját gondolatokkal egészítette ki, így munkái inkább tekinthetőek átdolgozásnak, önálló átfogalmazásnak.

A száz fabula is egy átdolgozás, Aiszóposz német nyelvű meséinek szabadfordítása. Az eredeti művet Sebastian Brant a 16. század elején bővítette, majd a bővített mesegyűjteményt dolgozta át és egészítette ki Heltai. Nem törekedett az eredeti mű pontos fordítására, önálló gondolatait szabadjára engedve írta újra őket. A meséket az eredeti forrástól függetlenül tűzdelte meg új motívumokkal, eltávolította őket az állatmesétől, a fabulákat saját korából vett elemekkel gazdagította. Három mesét kihagyott az eredeti gyűjteményből, egyet viszont ő maga írt.

Heltai megfigyelte, hogy a profán témák jobban foglalkoztatják az olvasókat, mint a bibliai gondolatok, azonban tartott a prédikátorok ítéletétől, ezért ajánlójában előre megvédte az írásokat és a műfajt. Kifejtette, hogy a mesék nem valódi történetek, azonban nagyon hasznos gondolatokat hordoznak.
A kiadvány kezdetén inkább fordítások olvashatók, a későbbi fabuláknál azonban egyre szabadabban nyúl az író az eredeti műhöz. Kiegészíti, átfogalmazza, összegyúrja őket. Többnyire a korabeli társadalom éles szatírái, olykor gúnyos és indulatos kifakadásokkal tűzdelve. A kötet elején a fabulák rövidek, azonban hosszas fejtegetés kíséri őket, ez a kötet vége felé megfordul, maguk a mesék lesznek annyira érzékletesen megírva, hogy nem szükséges további magyarázat, teljesen tisztán és érthetően átjön az üzenet.

Kép forrása

A nemesember meg az ördög

Heltai nehezen viselte a nagyvilági életből fakadó kevélységet, bírálta emiatt a nemességet. Szerette volna távoltartani polgári olvasóit az elitre jellemző cselekedetektől és a két réteget is hasznosnak gondolta különválasztani egymástól, szerinte nem jó „az urakkal egy tálból cseresznyét enni”. Érzékelteti, hogy az a legjobb, ha mindenki beletörődik a sorsába, a szegények elfogadják társadalmi státuszukat, a gazdagok pedig nem élnek vissza előnyeikkel, mert aki sanyargatja a nála alacsonyabb rangút, az Isten büntetésére számíthat. Mindkét intelmet fontosnak tartja, azonban érezhetően a védtelenek felé húz a szíve, indulata pedig a népelnyomó hatalmasságok felé irányul.

A száz fabulában fellelhető egyetlen mű, melyet Heltai teljes egészében önmaga írt is e körül a téma körül forog. A 99. rege, mely a kiadvány utolsóelőtti olvasmánya és egyben a leghosszabb darabja egy nemesemberről meg az ördögről szól. Az alapkonfliktus szerint a gazdag még nagyobb vagyonra vágyik, ezért felfogadja az ördögöt, aki a kizsákmányolás legravaszabb eszközeivel próbálja kisajtolni a szegényekből az utolsó fillért is, míg a gazdag nemesasszony csak szórja a pénzt. A fifikás megállapodás értelmében azonban az ördög csak azt viheti el, akit a jobbágyok szívből neki kívánnak. Így a gyermeket, a jószágot nem viszi el, egy valóban szívből jövő kívánság után viszont a szipolyozó nagyurat igen.
A gazdag nagyúr hiába rimánkodik, az ördög elviszi és a pokol felé még azt a rossz hírt is meg kell tudnia, hogy a felesége – szintén az ördög közbenjárásának köszönhetően – megcsalta. A pokol ábrázolása érzékletes, kiemelkedő ahogyan az ördögök megbeszélik, hogy nagyobb tóra van szükség, hogy még több szívtelen uraságnak jusson benne hely. Tréfás társadalomkritika a mű, azonban érezhető a tanuláság hangsúlyossága: az Úr meghallgatja a szegények panaszát és móresre tanítja a gonoszlelkűeket.

A száz fabula tartalmas mondanivalójával, humoros meglátásaival és gazdag képzeletvilágával méltán vált a magyar irodalom klasszikus alkotásává.