Száz évvel ezelőtt született a kiváló költő, író, műfordító, Kormos István, akinek Vackor-versesmeséin generációk nőttek fel. Az évforduló kapcsán a Móra Könyvkiadó bőséges Kormos István-műveinek felhozatalából válogattam. Mivel arra gondoltam, hogy az évfordulóra újra kiadott Vackorokról sokszor és többször is volt szó/szokott szó lenni, inkább két másik kötetre, Az égig érő fa és A muzsikás kismalac című művekre koncentrálok.

Kép forrása

A szerző első megjelent műve 1946-ban Az égig érő fa volt, amely verses népmeséket tartalmaz. Ezek nem mások, mint a klasszikus, eléggé jólismert népmesék átiratai – de ez így kevésnek tűnhet: annyira ihletett és szép nyelvezetű, erős zeneiségű versek születtek, hogy messzire kiemelik mindenféle feldolgozás közül a kötetet. Nézzék csak: „Napra nap telt, év évre elszállt, / a friss hó is már tavalyi, / öltözhetsz, tavasz, víg csuhába, / lomb, hiába fogsz hullani, / hiába önti el a búza / kalásztengerrel a mezőt, / elpusztul a csodás királylány, / ha senki meg nem váltja őt” (Macskakisasszony). Vagy íme A táncos bárány első szakasza (szinte a Toldit idézi): „Vakondtúráson ült a pásztor, / alatta föld, fölötte ág, / bámulta a levegőégben / egy messzi torony tetejét. / A legelő kövér füvében / békén legeltek a juhok, / dongóük zümmögtek a virágon, / csillogó ökörnyál úszott.”

Éppen attól válnak érdekessé ezek a versek, hogy az eredeti mese mindenki számára ismerős: így éppenséggel a versre, a kidolgozottságra, a mívességre és az összetettségre tud koncentrálni az olvasó. Mert igen komplexek, szinte nem is meseszerűek helyenként ezek a versek: „Egyszer a fiúk összevesztek, / hogy melyikük lesz a király, / ha meghal apjuk; országolni / dicső helyébe majd ki áll, / és gúnyolták a kis királyfit, / akit nem csábított a trón, / s csak sírt a durva osztozáson, / az ideje előtt valón” (Macskakisasszony).

És rendkívül ötletesek is; íme a táltos malac meglepő tisztánlátása saját magát illetően, majd pedig a szerző könnyed-kedves-finoman ironikus, már-már posztmodern kikacsintással fűszerezett hozzáfűzése: „Mert nem akármilyen malac vagyok, / tudd meg, kis gazdám, táltos vagyok én, / de rólam nem szólt soha még mese, / csak táltos lóról zengett költemény; / pedig a malac ritka fajta táltos, / a hírünk ront el mindent, az az átkos! – // A kiskondás elámult ültiben, / de folytatta a csudás kismalac: / – Eridj, kis gazdám, mondd meg a királynak, / hogy te még máma mindent idehacc – / így mondta: máma, hacc – parasztosan; / túrt egyet, és folytatta komolyan…”

A második kötet (A muzsikás kismalac, első megjelenés: 1960) szintén verses meséket, elsősorban állatmeséket tartalmaz, amelyeknek mind a világ-, mind a magyar irodalomban jelentős hagyományai vannak, de ez a könyv könnyedén csatlakozik és illeszkedik a nemes hagyományhoz: úgy fogalmaz meg tanulságot, hogy közben nem válik idegesítően didaktikussá, remek szórakozást biztosít felnőttnek, gyereknek egyaránt, jelentősen bővítheti a kis olvasók szókincsét (meszely, tözörögve, Isten neki, fakereszt), és verstechnikájában visszaköszön a Vackorokból megismert körkörös szerkezet, az ismétlődések, az állandó, már-már eposzi jelzők folyamatos jelenléte, amely akár remek memóriafejlesztő eszközként, afféle memóriamankóként is szolgálhat.

A rímek parádésak („Kisborjú is / kérleli: / – Kismalac komám, vigyél el, / jól tudnék segíteni! / Meglásd, tétlen nem ülök! / Hogyha fújod / pikuládat, / csudálatos / muzsikádat, / én majd közbe bődülök. / Ide figyelj: / Hő-ő-hő-ő-hő-ő-ő! / Így szól egy jó nagybőgő!” (A muzsikás kismalac), a sztorik pedig élvezetesek (kedvencem, amikor a két egérke a padláson dióban kártyázik: „Zurrogi kezd: / – Pirosat! / Felel Zürrögi hegyesen: / – Adok én, komám, olyat! // Zurrogi szól: / – Makkor adj! / Lecsap Zürrögi egy lapot: – Jó, csak bele ne szakadj! // Zurrogi kér: / – Zöldre zöldet!  Zürrögi kártyája csattan: / – Adok én, egy lapra többet! // Zurrogi szól: / – Van-e tök?  / Zürrögi kiált utolszor: / – Van, de azzal én ütök!” – A kártyázó egerek) – nagy élvezet minden Kormos-mű olvasása, jó szívvel ajánlom mindenkinek mind a verses népmeséket, mind a verses állatmeséket. Természetesen a Vackorok mellé.

Kormos István: Az égig érő fa. Verses népmesék. Nagy Norbert rajzaival. illetve: A muzsikás kismalac. Verses állatmesék. Buzay István rajzaival. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2017, 2021.