Jóllehet, A ganümédeszi hatalomátvétel című könyvet Philip K. Dick gyerekkori barátjával, Ray Nelsonnal közösen írta, és nem állapítható meg, hogy melyik részt kicsoda, motívumaiban, végkifejletében, történetvezetésében erőteljesen jelen vannak a mester jellegzetességei: a sci-fi világába tartozó történet és idegen lények, a földi ellenállást megtestesítő, elsősorban a telepátiát fegyverként is alkalmazni képes földi emberek, a történet többszörös megcsavarása, a húr és a hihetőség szakadásig való (túl)feszítése, az a fajta történetstrukturálás, amelyben a soron következő fejezet mindig rátromfol az előzőekre, mert rendre kiderül, hogy valaki még annál is erősebb telepátiával rendelkezik, mint a korábbi fejezetekben megismert, addig a legerősebbnek hitt telepatikus képességekkel bíró hős.

Kép forrása

Olcsó fogás

Vannak ennek az egész Philip K. Dicket jellemző univerzumnak komoly rajongói, és vannak, akiket kifejezetten idegesít – én a langyos középutat képviselem, és az ilyen könyveket (ellentétben a kedvenceimmel) legfeljebb kétszer olvasom el; egyfelől azért, hátha első olvasáskor nem vettem észre vagy értettem meg valami fontosat, másodsorban a stílusban, a nyelvi leleményekben (melyek magyarítása rendre dicséri a könyvek fordítóit), a humorban való gyönyörködés kedvéért.

Mert ez a könyv kifejezetten vicces, még a komor történet ellenére is.

Eleve van valami groteszk és torz, enyhén viszolyogtató abban, hogy végtag nélküli (vagy ahogy a könyv egy helyen fogalmaz: „végtagtalan”), féregszerű, telepatikus képességekkel (na tessék) rendelkező lények foglalják el a Földet, és próbálják igájuk alá hajtani a megmaradt emberiséget. De persze nem számolnak Perc X gerillavezérrel, dr. Balkani pszichiáterrel és Joan Hiashi televíziós személyiséggel, akik felveszik a harcot a betolakodókkal.

Sajnos, nem először érzem, hogy ez a telepátiába való menekülés némiképpen olcsó eszköz; amikor a szerzőnek (vagy esetünkben a szerzőknek) nem jut eszükbe jobb megoldás vagy leleményesebb fordulat, akkor valaki mindig a telepatikus képességei segítségével old meg valamilyen bonyolult problémát, akár a bolygó felszabadítását is. (Kicsit hasonlít ez az eszköz a kezdő írók kedvenc trükkjére: mindenfélét összeírnak, ami eszükbe jut, aztán a szöveg végén rendre kiderül, hogy „csupán álom volt az egész”. Nagyon olcsó fogás.)

Kép forrása

Az emberirha-gyűjtő

Ennek ellenére ez a könyv kifejezetten szórakoztató: a saját világ saját szabályok szerint és mentén működik, és ez rengeteg humorizálásra ad lehetőséget (mely humor groteszk jellegét azonban szinte soha nem veszíti el); a ganümédeszi lények földi helytartója például nagy emberirha-gyűjtő, amelyet nyúzás segítségével szerez meg magának, és bevetés előtt gondosan így szónokol katonáihoz: „Befejezésül hadd figyelmeztessek mindenkit: Percy X irhája nem sérülhet. Sem égésfolt, sem lyuk, sem szakadás, sem repedés. Semmiféle rongálás. Világos? A legmagasabb esztétikai értékről van szó. Ez nemcsak politikai vagy katonai művelet… hanem elsősorban műkincsvadászat.” Később így szembesítik szenvedélyével: „Hadd találja ki: falidíszt akar csinálni Percy X bőréből. Valóban takaros dísz lenne a fogsorával meg mindennel, nem igaz, tábornagy? Sok igencsak férfias, teljesen kifejlett, szexuálisan aktív terrai hímen van elcsökevényesedett szőr, főleg a mellkason és… más részeken.” Vagy amikor szintén a földi helytartó szembesül vele, hogy helyettese megérkezett: „Átvonaglott az irodán, kinyitotta a váró ajtaját az alacsonyra helyezett nyelvkapcsolóval, amely csak az ő nyelvére reagált, és szemügyre vette, aki a helyéért jött. Odakint egy szürke, komoly kinézetű honfitársa pihent, egy nyilvánvalóan szívós példány, sokkal idősebb nála. Méltóságteljesen feküdt, tudomást sem vett a látogatóknak kitett szórakoztatótekercsekről, és rá sem pillantott a vonzó, takaros titkárnőkre. Vastag aktatáska hevert mellette, amelyet bőr nyakszíjjal lehetett vinni.”

Kép forrása

Aforizmagyűjtemény

De telik olyan – ha már telepátia, ugye – közös tudatalatti kincseinkre apelláló, vájtfülűeknek szóló poénra is, mint a kétségbevonható hitelességű, de beszédes Freuddal kapcsolatos anekdota (melynek során Freud egyik egyetemi előadásán éppen a fallikus szimbólumokról beszélt, miközben szórakozottan elhúzott egy szivart, és amikor a közönség kuncogni kezdett, így reagált: „Uraim, ne feledjék, egy szivar néha csak egy szivar”) megidézése: „– Nem dohányzom. – Paul elővett egy doboz Inchkenneth Dean Swift tubákot. – Az orális kielégülés egyszerűen orális kielégülés, és a tubáktól nem megy korom a légcsövedbe”, vagy ilyen elgondolkodtató, már-már aforizmatikus megállapításokra is: „Filozofikusabb pillanataikban a görögök úgy hitték, egyetlen nagyobb áldás létezik a rövid életnél, mégpedig ha meg sem születik valaki. Ilyen időkben ez bölcs meglátásnak tűnik”, vagy pedig ez: „Manapság mindenki többes számban beszél, gondolta Paul. Senki sem azt mondja, „hogy »én«, hanem hogy »mi«. Mindenki egy alaktalan, felelőtlen csoportot képvisel, senki sem önmagát.” Vagy ilyen elmélkedés a szabadság természetéről (miután egy trükkös… telepátiás módszer segítségével megszabadultak a ganümédesziektől): „Most magunkért felelünk, gondolta az orvos komoran. Tetszett neki ez a különös, új gondolat, vonzónak találta, ugyanakkor rettegéssel töltötte el. Most, hogy szabadok lettünk, remélem, nem bizonyul túl nagy tehernek.”

Összességében tehát újra megállapítható, hogy bármennyire fárasztó és mechanikus néha az olcsó megoldásnak ható „hallucináció a telepátiás trükközés után, majd megint elölről” módszert olvasni, A ganümédeszi hatalomátvétel igencsak elgondolkodtató és fölötte szórakoztató olvasmány, ezért jó szívvel ajánlom mindenkinek.

Philip K. Dick és Ray Nelson: A ganümédeszi hatalomátvétel. Fordította: Pék Zoltán. Agave Könyvek, Budapest, 2023.