A tigris lólába

MEGJELENT: 2022. december 6., kedd | SZERZŐ: Nagy Koppány Zsolt

Makos Gábor többnyire ok nélkül rosszkedvű, morcos, kicsinyes, könnyen megsértődő, gyakran goromba, sőt olykor érzéketlenül bunkó figura, afféle tipikusnak is nevezhető magyar értelmiségi, aki hirtelen azzal szembesül, hogy egy hatalmas termetű, félelmetes, sebezhetetlen, ételt és italt nem igénylő fehér tigris kíséri mindenhova. Kezdeti ijedelme elmúlását követően önkéntes karanténba vonul tigrisestül, de némi kanyargás után a szülővárosát igazgató, Főnök nevű korrupt és aljas figurát elűzi rettenthetetlen tigrisével… és lassan nem csak a helyét veszi át annak, hanem zsarnoki természetét is: a városka fölé egy új tirannosz kerül, akinek alaptermészetében gyökerező személyiségjegyei a hatalom korrumpáló hatása alatt a szemünk előtt torzulnak iszonyatossá.

Kép forrása

A kilógó didaxis-lóláb

Lázár Ervin először 1971-ben megjelent, felnőtteknek szóló regényét, a némi kilógó lólábú didaxissal felütött művet a Móra Kiadó égisze alatt működő Trend Kiadó jelentette meg ismét, sokatmondó, önmagán túlmutató borítóval. Ha ez a könyv Amerikában jelenik meg, biztosak lehetünk benne, hogy a nézőknek kéjes elégtételt okozó, csodálatos bosszútörténet-szolgáltatást kreálnak belőle Hollywoodban, de magyar földön született, ezért kínzóan és fájóan magyar – a korabeli viszonyok felemlegetése a maga ártatlan természetességében is meglepő és sírnivaló olykor („[Makos Gábor] …fölállt, bement a pult mögé, levette a whisysüveget, teletöltött magának egy vizespoharat. Még sohasem ivott whiskyt. Nagyot kortyolt belőle. Undorodva összehúzódott az arca. Kiköpte. – Bakelitízű – mondta a tigrisnek”).

Az olvasói élményt alapvetően befolyásolja (és némileg rontja) két dolog: az egyik az, hogy annyira hozzászoktunk a témában megismert történetek (főhős különleges erőre tesz szert és aztán véres elégtételt vesz mindenért) pörgő dramaturgiájához, hogy óhatatlanul is ezt keressük a könyvben, és úgy érezzük, hogy egy jól összerakott történethez képest túl sokáig tart az előzményekből a bosszúállásig, majd a hatalomtól való elkorrumpálódásig tartó út, tele szükségtelen, szürke és unalmasnak ható kitérőkkel (ráadásul a szerző semmit sem tesz, hogy megszerettesse a rosszkedvű, gyakran önkényesen és oktalanul, megmagyarázatlanul cselekvő Makos Gábort), a másik pedig a már említett, kilógó didaxis-lóláb. Kicsit olyan az egész könyv, mintha egy pszichológiai igazságot (közhelyt) akarna igazolni profi, de mégiscsak kissé lélektelen módon.

Kép forrása

Jól formált jellemrajzok, erőteljes mondatokat

Természetesen ez a két halvány, megromlott/átalakult olvasói ízlésről tanúskodó kifogás semmiség a könyv erényeihez képest, hiszen Lázár Ervin elsősorban stilisztikailag, nyelvi megformálás szempontjából, találó helyzetrajzok vagy pszichológiai képletek vonatkozásában olyan erőteljes mondatokat és bekezdéseket alkot, amelyekért érdemes nem csak el, de újra is olvasni a könyvet. Íme, néhány példa: „A rendőrség épülete előtt posztoló őrszem nem kérdezte a lányt, milyen ügyben jött, miért keresi Káptalan főhadnagyot. Unottan, foghegyről odavetette: második emelet, huszonnégy, és elfordította a fejét. Szolga Erzsébet elkedvetlenedett. Nagyobb ellenállásra számított, már útközben feltöltődött a küzdelemre, mint egy akkumulátor, s most a lépcsőkön felesleges tehernek érezte belső feszülését, harcrakészségét”, vagy: „Káptalan várta – az esti órákban mindennap eljött, meghallgatta Makos Gábor kívánságait, néha közömbös dolgokról is váltottak néhány szót, de a főhadnagy, rendkívüli udvariassága ellenére is mindig kimért hivatalnoknak tűnt. Makos Gábor kissé viszolygott tőle, különösen azért, mert vele érkező beosztottjaival ridegen, ellenkezést nem tűrő módon beszélt, s ez akkor is visszatetszően hatott, ha valamennyien egy fegyveres testület katonás fegyelemhez szokott tagjai, ahol nyilvánvalóan természetes az egymással való ilyen módú érintkezés – mégis ezzel a háttérrel Makos Gábor póznak érezte a főhadnagy vele szemben tanúsított udvarias, olykor megértőnek tűnő magatartását.”

Kép forrása

Elfeketedő tigris

A zsarnok és gonosszá váló férfiú (még ha a gonosszá válása szinte szükségszerű is, hiszen meglepő hatalmát először az igazán gonoszok hatalmának letörésére használja) magányossá válása is sokfelől ismerős lehet, de mivel ebben a regényben is ez hordozza az erkölcsi tanulságot (és hozza el a dramaturgiai szempontból szükséges bukást – ilyet bezzeg a hollywoodi produkciók nem csinálnak, ott mindenki boldogan él ever after!), nem lehet semmiféle kifogásunk ellene: miután mindenki magára hagyja, vagyis mindenkit elriaszt, elmar maga mellől, csak a lassan feketévé és esendővé váló tigrise marad mellette (halványan felidézi ez a kép egyféle „erkölcsi Dorian Gray” emlékezetét), végül szinte földönfutóként kell menekülniük, hiszen az erkölcsi romlás kikezdte a tigris mindenhatóságát is, így végül már nem képes megvédeni gazdáját.

Nagyon hasznos és tanulságos olvasmány tehát a regény, és a feszültséget, a mindenhatóság mámorának megjelenését és terjedését is igen professzionálisan ábrázolja: „És most, amikor a tigris megindult a fővadász felé, Makos Gábort megint elfogta az a torokszorító izgalom, amit a veszély perceiben érzett, s amikor a tigris első szóra engedelmeskedett, ugyanaz a mámor, amit az Attila utcai házban érzett. Amikor emberek sorsáról döntött.” A fehér tigris egy allegória, egy példázat, Fodor Sándor egy helyen szintén gonosszá váló Csipikéjének elrettentő példaként működő Légyölő Galócája, és hát nyilvánvaló, hogy mindenkinek nagyon oda kell figyelnie, mit tesz, ha hirtelen hatalomhoz jut – ha ebben a szomorú mindennapi valóságban megtörténik ilyesmi egyáltalán.

Lázár Ervin: A fehér tigris. Trend Kiadó, Budapest, 2022.  


Megosztás