Halottak napja alkalmából a recenzióíró a könyvespolcain kutatja a témához illő vagy arról szóló könyveket. A halál, a szeretteink emlékezete nem egy vidám téma, megvan a sajátos magasztossága, és benne van a felidézésből fakadó szép pillanatok adta öröm is. Ezúttal három, egymástól lényegesen eltérő irányú, de mindegyik esetében hangsúlyos tartalommal bíró könyvet ajánlunk olvasóinknak a Halottak napja kapcsán.

Kép forrása

Hallagatás vagy kibeszélés a traumafeloldás kulcsa?

Azért is választottam József Attila klasszikus verssorát könyvajánlóm címének, mert ez a költő, s az ő nemzedéke fogalmazott legérzékletesebben a halálról, annak felfoghatatlan és mégis minden napon velünk élő végállomás-tudatáról. József Attila mellett persze bőven lehetne idézni Adytól, Kosztolányitól, Móricztól vagy bárkitől a Nyugatosok-nemzedékéből, a 20. század első felének legnagyobbjaitól. Érdekes, bár valahol nagyon is logikus, hogy a halál értelmezése és értelmezhetetlenségének tudatosítása a második világháború után már lényegesen kevesebbszer jelenik meg, a világégések időszakának elmúltával mindez enyhült. Winfried Georg Sebard ugyanakkor 2001-ben kísérletet tett arra, hogy esszékötete segítségével az olvasók mégis szembenézzenek a tömeges halállal. A kötethez máris kapcsolódott egy misztikus vonás, mivel a Légi háború és irodalom – A rombolás természetrajza című kötet megjelenésének évében a szerző elhunyt.

A német író és akadémikus nem kevesebbre vállalkozott könyvében, mint, hogy feltárja a háború poklának legmélyebb bugyrait, az értelmetlen tömegpusztítás lényegét és azt, hogy ennek tudatával miként élte túl a német nemzet, hogy aztán újra Európa legerősebb országává váljon. A kötet fejezeteit az író 1997-ben Zürichben elhangzott előadásainak nyomtatott változatai. Az előadások, fejezetek középpontjában egy fél évszázada elhallgatott téma: a Németországot a második világháborúban ért légitámadások volt.

A 2014-es után pár évvel megjelent recenziók egyik fontos része volt rámutassunk: „a tanulmány kitér a légibombázásoktól sújtott német nagyvárosokra, melyben leírja, hogy azokat gyakorlatilag a földdel tették egyenlővé”, illetve kiemeltük, hogy „Sebald esszéjének fő vonala a pusztítás, a veszteség, a legyőzöttség, a halál, a romba dőlt országkép adta pokoli fájdalmából kialakult nemzetpszichózis és az ezt feldolgozni nem tudó német szellemiség kapcsolata volt.”

Az író hangsúlyt fektetett a háborús tragédia, a tömeges halál traumája feldolgozására tett – nagyon is hatékony – kísérleteknek. Egy helyen arról is írt, hogy ezt a nemzetét átitató traumához való viszonyát évtizedekig a hallgatás, majd az ezredfordulót követően a kibeszélés jellemezte. Úgy tűnik, hogy a németekben megvolt az az egész népben jelenlévő intelligencia, mely végig kísérte őket a jótékony (el)hallgatás, majd a feloldást hozó kibeszélés útján.

Kép forrása

A halandóságban élő ember az idő foglya is

A fenti mondatban próbáltam érzékeltetni, hogy miként csapódott el bennem Rüdiger Safranski német filozófus, író Idő című pár éve megjelent könyvének lényege. Nem állítom, hogy mindent pontosan felfogtam a szerző eszmefuttatásából, de bizonyos vagyok benne, hogy műve kapcsán jobban megértettem, hogy hogyan jelent összefüggést a halandóság az mulandósággal, a múlandóság pedig az időtényezővel.

A szerző tíz fejezetre bontja a nagy témát, és persze az utolsóban – melynek címe: Beteljesedett idő és örökkévalóság – foglalkozik konkrétabban az idő és a halál kapcsolatával. A kötetben ezen túl több különleges megközelítésben tárgyalj az időről, így például „Az unalom idejéről”, „A társadalmivá tett idő”-ről, „A gazdaságivá tett idő”-ről, a „Világtéridő”-ről és a „Saját idő”-ről is közöl magvas gondolatokat.  A halálról, az örökkévalóságról szóló fejezet kapcsán Safranski így összegez: „Az örökkévalóság nem a vég nélküli idő, hanem valami más, mint az idő. Az emberiség vágyának kivetített képeként örökkévalóság a halhatatlanság is, vagy a test és lélek feltámadásba vetett keresztény hit. Mindezek az egymáshoz képest egészen eltérő képzetek azzal a feloldhatatlan ellentmondással állnak összefüggésben, hogy miközben az ember kívülről szemügyre veheti önmagát és így tudhat a halálról, addig belülről éppen, hogy képtelen elgondolni önmaga nemlétezését.”

Kép forrása

A magyar irodalom nagyjai élőhalottakkal küzdenek

Az október 31-ei Halloween, a november elsejei Mindenszentek és a november 2-ai Halottak napja hármasában, az amerikai tömegkultúrában elterjedt maszkabálos Halloween azért mégis csak belecsempészi ezekben túlvilágra, holtak birodalmára mutató napokban a humort és ezáltal a félelem hárítását. Hovatovább popkulturális eseménynek volt mondható, amikor Csepella Olivér tervezőgrafikus, illusztrátor 2017-ben úgy adta ki képregénykönyvét, hogy annak néhány kockáját és a történet kivonatos változatát közzétéve támogatókat keresett a valóságos és virtuális térben, aztán – láss csodát – elérte célját.

A Nyugat + zombik című rendkívül szellemes alapötletből kiinduló képregény megjelenhetett, és elfoglalta méltó helyét az éppen éledő hazai képregény-színtéren. A szerző egy alternatív múlt század első felét álmodta rajzpapírra, amikor olyan irodalmi nagyságokat tett meg története főhőseinek, mint Ady Endre, Csáth Géza, Karinthy Frigyes, Babits Mihály, Móricz Zsigmond. A fenti társaság szokásos írói, költői, újságírói tevékenysége és az azt megkörítő kedélyes társasági és stimulálókban gazdag fogyasztási szokásainak gyakorlása közepette arra lesz figyelmes, hogy kitör a zombiláz és nekik maguknak kell felvenni a harcot az élőhalottak őrjöngő és emberhúsra éhes falánk seregével. A vaskos kötetben egymást érik az akciójelenetek, melynek során a 20. századi magyar irodalom klasszikusairól kiderül, hogy ha az életükről van szó, egészen felbátorodott és rettenthetetlen fickókká tudnak válni. A kiindulópont a híres társaság kedvenc törzshelye, a legendás New York Kávéház, ahol a zombiapokalipszis beindul.

A közösségi finanszírozás nyomán létrejött és kiadott képregénykönyv nemcsak a tengerentúlról importált és hazánkban is közkedvelt zombikultusz egy új és különleges hajtása, de egyben egy jellegzetesen magyar ágról nevelt humorcsokor is, melynek köszönhetően olyan témák kerülnek egy történetbe, mint az irodalomtörténet, a halál, a halandóság félelme és annak valahol Rejtő Jenő regényeit idéző életigenlést humorral képessé tevő feldolgozása.