Pedig befejeződött az Asterix és Obelix-képregények éveken át tartó, 37 kötetből álló sorozatának megjelentetése, mégpedig az utolsó, a 34. epizód, az Asterix és Obelix születésnapja című kötet kiadásával. A fura számozást az indokolja, hogy a kiadó két irányból jelentette meg a köteteket: az elsőtől (Asterix, a gall) is elkezdte, de az utolsótól (Asterix és az itáliai futam) is, mégpedig visszafelé, és a két irány a 34. számnál találkozott. Gyanúm szerint azért történt mindezt, hogy a jámbor olvasók lássák, 37-nél van a sorozat vége, és ne adják fel a kötetek gyűjtését, mert bizony elég borsos árat kell fizetnie annak, aki mind a 37 kötetet szeretné a birtokában tudni.

Kép forrása

Latinok kíméljenek!

Márpedig szeretnénk a birtokunkban tudni: nemcsak a gyűjtési szenvedélyünk okán, bár az sem kutya (avagy Ideafix), hanem azért is, mert a képregénykultúra talán legszívósabban és legrégebb óta jelen lévő letéteményese az Asterix-univerzum (hiszen – eleinte még az eredeti rajzolókkal, René Goscinny és Alberto Uderzo közreműködésével, később már a brand egyéb építői segítségével – rajzfilmek és filmek is készültek az egyes részekből, nem beszélve az ajándéktárgy-üzletről!), és azt kell mondanunk: méltán.

A manapság már szinte hiánycikknek számító enyhe francia nacionalizmusból/erős nemzeti büszkeségből táplálkozó képregényfolyamot a szövegíró René Goscinny 1977-es halála után rajzolója, Alberto Uderzo egyedül írta és rajzolta (sajnos, 2020-ban ő is elhunyt), és kettejük neve olyan szinten márkanév lett, hogy immár a nagytestű Obelix apró termetű kutyája (!), Ideafix is külön képregényfolyamot kapott (az utolsó Asterixszel egyidőben jött ki az első Ideafix és a rebellisek – Latinok kíméljenek! című kötet), és a könyvön nagybetűkkel még mindig Goscinny és Uderzo neve szerepel – és csak kisbetűkkel az igazi írók és rajzolók neve. (Meg kell jegyeznem, hogy bár a történet nem túl érdekes, a képi világ tökéletesen visszaadja a korábbi univerzumot… és ez a rémesen eltolt remake-ek időszakában bizony nem kis teljesítmény!)

Kép forrása

Dilisek ezek a rómaiak!

Felmerül a kérdés, hogy mi lehet az oka a képregénysorozat töretlen népszerűségének? (A nyilvánvaló nosztalgián túl, hiszen legtöbbünk gyermekkorát is bearanyozták ezek a remek képkockák.) Talán a faék egyszerűségű, mégis ütősen (!) erős alapsztori? Hogy a kis gall falu egy – amúgy a píszí korában mindenhonnan kizárást magával hozó – varázsfőzet segítségével vígan dacol az amúgy igen karakteresre megrajzolt Julius Caesar hatalmával és hadseregével? Asterix agyafúrtsága? Obelix – aki csecsemőkorában beleesett a varázsfőzetbe, ezért ő mindig erős, anélkül, hogy hörpintenie kéne a kulacsából – kissé egyszerű, de rendkívül erőteljes (!) gondolkodása, ami egyfelől a féktelen rómaiverésben, másfelől pedig a „Dilisek ezek a rómaiak!” formulában mutatkozik meg? Az, hogy a különböző kötetek szinte a teljes Caesar-korabeli világot bejárták és bemutatták, és olyan találó nemzetkarakterológiai karikatúrákat készítettek, amelyeket a mai napig nem überelt senki? (Itt sajnálhatjuk, hogy nincs olyan epizód, amelyikben Asterixék a magyarok őseivel vállvetve küzdenek – sokat megtudnánk magunkról!) Az erőteljes és elmondhatatlanul humoros nyelvezet, amely mind a szavak, mind a képek szintjén megmutatkozik? (És amely a mostani magyar verziót készítő Bayer Antalt dicséri.) A legapróbb részletekig kidolgozott, szépen rajzolt képkockák és történetcsavarok igényessége?

Alighanem mindez együtt.

Kép forrása

Összművészeti keresztül-kasul

A sorban a 34.-ként aposztrofált zárókötet mindezeket az érdemeket felvillantja, sőt a képi világ talán még a többi kötettől sem távol álló posztmodern összművészeti keresztül-kasul utalgatás szempontjából is kiemelkedő: azon túl, hogy a szerző, aki öregnek is megrajzolja a hőseit, belekerül a történetbe, alaposan megruháztatik a csúfolódásért, és utána már kivert fogakkal kér „botfánatot”, láthatunk itt Obelix karcsúnak nem nevezhető termetére alakított, Leonardo da Vinci-féle Vitruvius-tanulmányreprót, sőt szép gall lányra optimalizált Mona Lisa-portrét is… vagy a híres Delacroix-festményt, A Szabadság vezeti a népet című képet, amelyiken könyvünk esetében a satrafa-természetű falubeli asszony vezeti – egy sodrófával – a gallokat csatába; de van itt Sikoly-újraértelmezés és installáció-újragondolás is, az olvasók nagy gyönyörűségére.

A munka lezárult, a gép forog, az alkotók pihennek… nagy köszönet érte, mindenesetre. És bár fenn azt állítottam, a kiskutya kalandjai – bár rajzukban tökéletesek – nem annyira érdekesek, mint Asterix és Obelix kalandjai, azért az újonnan induló sorozatnak is hálásak lehetünk, amiért még egy kicsit meghosszabbítják azt a gyönyörűséget, amit a két gall csodás kalandjai jelentettek számunkra évtizedekig.

R. Goscinny – A. Uderzo: Asterix és Obelix születésnapja. Fordította: Bayer Antal. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2022. Illetve: M. Choquet–Y. Coulon–J. Erbinés J. Bastide–P. Fenech: Ideafix és a rebellisek – Latinok kíméljenek! Fordította: Bayer Antal. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2022.