Matisse első magyarországi kiállítását láthatja a publikum a Szépművészeti Múzeumban. A több mint száz évvel ezelőtti „vadak” mozgalmának alakja fontos munkáit a párizsi Pompidou Központból kapta a magyar kiállítóhely. 

A festő által is képviselt impresszionizmusról évek óta tartó hegemóniával Nathalia Brodskaya írt összefoglaló munkát Impresszionizmus címmel. Az amerikai művészettörténész szerző rendszeresen jelentetett meg képzőművészeti, művészettörténeti tanulmányköteteket. Ezek között ott van Auguste Renoir, Eugéne Delacroix, Camille Pissarro, Cézanne, Toulouse-Lautrec, Paul Gaugin és Monet munkásságáról szóló könyv, miként arról is több könyvet adott ki, hogy miként alakult a 19. végének és a 20. század elejének egyik fő képzőművészeti irányzata, az impresszionizmus. A fő mű e vonalon magáról az alapmozgalomról szól (később írta meg a Posztimpresszionizmus címűt). 

A kötet végigköveti a műfaj kialakulásának, szárbaszökkenésének legfontosabb állomásait, főbb képviselőit és azokat az ellentmondásokat, melyek tulajdonképpen mindvégig jellemezték az impresszionizmust. E ponton citálja ide Claude Monet azon – halála előtt nemsokkal tett – megállapítását, miszerint: „Máig sajnálom, hogy én szolgáltattam ürügyet ennek a csoportnak az elnevezésre, melynek legtöbb tagja a legkevésbé sem volt impresszionista.”  

Fordulatokban és izgalmakban nem volt tehát hiány, Brodskaya pedig könyvében tovább meséli az elfogadott akadémisták korabeli trendjével az első időkben markánsan szembehelyezkedő új műfaj epizódjait, a főként festőkből, néhány szobrászból, de például Oscar Wilde, Rimbaud és Rilke esetében az irodalomban is megjelent impresszionizmus fő alkotóit, irányadó egyéniségeit. 

Román József Matisse című kötete „nem mai darab”, egészen pontosan 1975-ös keltezésű. Így akik be akarják szerezni egy izgalmas és bizonyára tanulságos útra indulnak a magyarországi antikváriumok és civil árucsere honlapok világában. 

Az 1913-ban született és 2008-ban elhunyt művészeti író, esztéta kutatási területe a modern művészet volt, Henri Matisse-ról pedig úgy ír ebben a kötetében, mint a modern művészet forradalmi alakjáról. Az író művészettörténeti elemzőként halad végig Matisse életútján, de az aktív alkotói időszakáról már komoly analízissel, korokat átívelő értékeléssel fogalmaz. Mindez azért is érthető, mert azt Román, de a többi művészettörténettel foglalkozó is leírta már, hogy Matisse privát élete nem volt túlzottan eseménydús, az alkotó a legtöbb izgalmat, érdekességet művészeti vonalon élte át, s okozta a világnak. Ezzel együtt ebben a kötetben a szerző kísérletet tesz a híres francia művész újszerű portréjának megalkotására, illetve bizonyos szinten még mélylélektani elemzésekbe is belebocsátkozik. 

Román József ezúttal Matisse-ról, mint egy korszakmeghatározó festőről ír, olyanról, aki „a szín középponti szerepének fanatikus hirdetője, a színek felülmúlhatatlan varázslója” volt.  A könyv olvasásával képzeletben meglátogatjuk a mester által létrehozott művészeti akadémiát, ahová fanatikus hívek, tanítványok zarándokoltak el, hogy lássák, mit talált fel, mit készít Henri Matisse. A korabeli bevett uralkodó műfajok képviselőinek legnagyobb sajnálatára a művészlegenda Édouard Manet-hoz hasonlóan felismerte: újszerű látásmódra van szükség, olyanra, melynek lényege, hogy „a vizuális jeleknek megvan az önmagában megálló rendje”. 

Ahogy Hieronymus Bosch Menny és pokol között című magyarországi kiállításánál, úgy Henri Matisse A gondolatok színe című tárlatánál is kiemelt minőségű könyv kíséri a Szépművészeti Múzeumban látható kiállítást. Az intézmény webshopjában máris kapható a Matisse: A művészet mesterei című kiadvány. 

A kötet rendkívüli voltát természetesen maga az ősz közepéig látható fővárosi tárlat megismételhetetlen élménye adja, ugyanakkor bizton állíthatjuk, hogy maga a könyv egyedül is megállja a helyét. Az pedig alap, hogy a kiadvány szemet gyönyörködtető Matisse reprodukciókkal van tele, de ezekhez rövid és az alkotói pályához igazított magyarázatok, elemzések kerültek. 

A harminc különböző művet felvonultató kötetben azok a művek szerepelnek, melyek a művészettörténészek szerint a festő kedvencei voltak, s melyek a budapesti kiállításon is szerepelnek. Ezek között ott vannak a Cote d'Azur nyavalyás örömei; az emberi eksztázis primitív megnyilvánulásai; a hazai élet nyugodt jelenetei és a vallási élet szárnyaló emlékművei. 

A kötet ezek mellett a festő életútjátról is számot ad, illetve a szövegek rámutatnak arra az ellentmondásra, melyben „a nyugtalanító vagy nyomasztó témától való idegenkedése” szemben állt radikális szellemiségével.