Aktuális könyvajánlónkban a bezártság, a börtön a közös nevező. Először egy kafka-i világba kalauzoljuk el az olvasót, ahol negyven nőt zsúfoltak egy nyomasztó pincébe, de az ok csak később, szabadulásuk után derül ki. Ezután egy rendkívüli, mondhatni abszurd sztori ajánlásában börtönéből frissen szabadult két gyilkos tér-idő ugrásairól mesélünk. Végül pedig egy társadalomtudós egyéni vállalkozásáról szóló könyvről, mely kötetből kiderül, hogy mi a jó abban, ha önként lesz valaki az auschwitzi haláltábor lakója.

Kép forrása

Mit csinál 40 nő egy börtönpincében?

Aki Kafkát szereti kiegyensúlyozott ember nem lehet. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Kafka-rajongók szeretik a neurotikus, nyomasztó légköröktől átitatott sztorikat. Jacqueline Harpman Én, aki férfit nem ismertem című kötete is egy ilyen felütésű történet, a regény zöme egy börtönszerű helyen játszódik. Ide zártak be negyven nőt, az olvasó elől egészen a könyv utolsó fejezetéig rejtett ok miatt. A jobb híján pincének is nevezhető, dohos, nagyon rossz hangulatú, durva helység, és annak őrei nem igazán könnyítik meg a raboskodó nők életét. A negyven asszony sorából csak egy lóg ki, aki valójában nem is asszony, mint a történet folyamán kiderül, ő még sosem volt férjnél, sőt, férfival, innen a cím is, ugye. A szerző, hogy a nyomasztást amolyan david-lynch-i módra fokozza, azzal tetézi a fiatal nő tragédiáját, hogy ő csupán a rabtársaktól ismerheti meg a kinti világ örömét, bánatát, jellegzetességeit, és persze a szabadságot. A végtelenül lecsupaszított regény az asszonyi elbeszélésekre épül. Aztán egy napon, az őrök elmenekülnek, a rácsok kinyílnak és a negyven nő nekivág a nagyvilágnak, hogy megtudja miért is kerültek a pincebörtönbe, miért pont őket választották ki, kik választották ki és milyen az élet egyébként a vasrácsokkal elzárt falakon túl…

Kép forrása

Amikor a gyilkosok tér-idő ugrásokat végeznek

Hartay Csaba Joe és Jen csodálatos utazása a gyilkolás terhe alatt című könyve ott kezdődik, ahol az imént ismertetett Harpman regény véget ér: a börtönből való szabadulás után. A sztori két főszereplője, két ember, akiket gyilkosságért ítéltek el, s a történet szerint 1983-ban szabadulnak. Aki pedig látta már az Idétlen időkig című amerikai filmet, annak talán könnyebb lesz megemészteni a szerző azon húzását, hogy a két főhőst, minden egyes reggel, ébredésük után máshol kelti fel, más térben és más időben. A meglehetősen abszurd megoldást persze egy komoly elemzése inkább az elmúlt 30-40 évnek, melyet Magyarország megélt. Az elbeszélésszeletekre vágott egy nagy szürreália a kiadói ajánló szerint jófajta időutazás, mágikus realista börtönfless, nyomasztó látomás, groteszk rémálom, epikus road movie. Hartay Csaba nemcsak a 20. és 21. század magyar valóságának szilánkjait szikráztatja meg ebben a regényében, hanem az egymást követő egyre vadabb tér-idő ugrások, elalvások-ébredések mentén mindvégig ott zakatoltatja a szabadság értelmezésének és megélésének kérdését is. Jelképrendszere a könyv olvasása során egyre nyilvánvalóbb: az ember személyes szabadsága nemcsak a fizikai kötetlenség, hanem a lélek és az elme belső világának elsőszámú része is.

Kép forrása

Önként Auschwitzban

A holokausztirodalom talán egyik legfurább történetét adta közre új könyvében Seres László, aki főhősét az auschwitzi haláltábor, már, mint múzeum és kiállítóhely területére helyezi. A könyv kiindulópontja, hogy az egykori láger felújítás miatt ideiglenesen bezár, a zord kerítésen és falakon belül marad egy ember, aki azt vallja magáról, hogy „Bezárattam magam ide direkt, hogy jobban megismerjem magam meg a szorongásaimat."

A kötet főszereplője úgy dönt, hogy nemcsak holokauszttúlélők elmondásai alapján szeretné átélni a borzalmak felidézést, hanem személyesen akar ott állni, ahol a foglyokat kivégezték, a gázkamrában, illetve, ahol kivégzésükig éltek, a barakkok nyomasztó, durva miliőjében. A Láger sztornó egy bizarr vakációról mesél, melynek során – mint olvashatjuk – a főszereplő „maga mögött hagyhatja a személyes és transzgenerációs traumáit.” A kiadó fekete humorral átszőtt kisregényként ajánlja a művet, de hozzáteszik, hogy ebben rengeteg gyógyító önirónia és szürreális utazás van. Már amennyire a történelem egyik legsötétebb korszakáról és az emberi elme még nem egészen kiismert bugyrairól valóban elmondható.