Három olyan könyvről is szó esik mostani összefoglalónkban, melyek így vagy úgy, de valahol nagyon aktuális kérdéseket feszegetnek. Az első egy jellegzetesen magyar történet, melyben a múlt elemzése, a történelmi szálak szétbogozása, ha komoly politikai vitákhoz nem is, súlyos odamondogatásokhoz azért elvezetett. A második egy olyan fotóalbum, mely még a háború előtti Ukrajna vonatkultúrájáról szól, annak a lehető legbizarrabb járatairól, fura utasairól. A csokor harmadik szála magyarországi választások történetét foglalta össze, bepillantást kínálva a politikai tömbök kultúrtörténetébe is.

Kép forrása

Egy halálra ítélt nemzet

A demokráciák folytonos alapvitáinak egyike, hogy meddig terjedjen a rendszer szólás- és véleményszabadságra vonatkozó tézise. A nyugati országokban a metoo, a political correct- a woke culture és a BLM megjelenése óta már nem él az „addig bármit mondhat, amíg más jogait nem sérti vele”-elv, pedig New Yorkban évente horogkeresztes zászlókkal is fel lehetett vonulni annak, aki elég náci volt ehhez, a kutyát nem érdekelte, míg csak karlengetett.

Mifelénk ennél bonyolultabb a helyzet, mert a szocialista államkultúrából kifürödve ugyan feltűntek szélsőséges nézeteket vallók és azt publikálók, de a második világháborús európai, s magyar hadszínterek miatti érintettség okán a törvényalkotók a fenti nyugati elvet nem fogadták el. Aki karlendít, az itt egy életre eláshatja magát, aki pedig ötágú vörös csillagot hord az utcán, az… Nos, igen, itt van egy kis bibi, az simán megússza, holott amaz is tiltott, nemcsak a szvasztika. Ebben a nem egészen logikus és kellő politikatörténeti ismeretek birtokában sem átlátható helyzetben jelent meg Milotay István Egy halálra ítélt nemzet című kötete, melyről a Demokratikus Koalíció máris közölte, hogy „nyilas könyv”. Kásler Miklós nem szívbajos ember, mint tudjuk, és támogatta minisztériumán keresztül a tanulmányt, vélhetően valójában ez szúrta a magyar neoliberálisok szemét. A kötet a 10 könyv Trianon 100. évében az 1000 éves Magyarországról címet viselő sorozat részeként jelent meg. A „halálra ítélés” pedig a trianoni diktátum utáni állapotok elemzése, illetve annak a világpolitikai viszonyoknak és történelmi távlatoknak az ismertetése, melyek eredményeként a győztes, bosszúálló hatalmak Magyarországon vezették le kielégületlenségük és veszteségeik okozta frusztrációját. A könyvből kiderül, hogy abban az a Magyarország jelenik meg, mely „évszázadokon keresztül nemcsak a Nyugatot védte a Kelettel szemben, de a nyugati terjeszkedésnek is gátat szabott.”

Kép forrása

Road movie az ukrán pszicho-vonaton

Julie Poly ukrán fotós Ukrzaliznicja című könyve egy nagyon különleges, mondhatni szürreális világ lenyomata, melyet egy sajátságos projekt keretein belül valósított meg. A fotóalbum könyvben, melybe a művész szöveget is írt, az ukrán vasút jellegzetes világát mutatja be, még a háború előtti időszakból. „Úgy gondolom, hogy Ukrajnában vonattal utazni meglehetősen erotikus folyamat. Szinte sehol a világon nem találni olyan kocsikat, amelyekben félmeztelenül utaznak együtt az emberek” – nyilatkozta egy helyen Poly, aki rendkívül merész, sőt tabudöntögető tematikával spékelte tele a komplett képsorozatot, s így a kötetet is. A projekt könyvformátumában azok a vonatutazás során megélt helyzetek jelennek meg, melyekben az út során fesztelenné és sok esetben félig-meddig meztelenné vált emberek sokkal lazábbak, mint amúgy a hétköznapi életben. A kötet szerkezete is érdekes, a különféle vonatpályák szerint alkotják az fejezetek, szám szerint tizenhárom. A szerző ügyesen, mondhatni szándékosan költőinek, már-már misztikusan fogalmaz albumáról, amikor így beszél róla: „A vonat úgy néz ki, mint egy egyszerű fémszerkezet, de belül tele van élettel. Úgy tűnik, ez csak egy utazás egyik pontból a másikba, de az ukrán vasutak kocsijaiban külön világ van, és mindenki, aki odaér, tudja, milyen törvények érvényesek ott. A projekt a sztereotip embertípusokat és a személyes tapasztalataimat tükrözi. Ily módon minden néző bennfentesnek érezheti magát a kocsi életében.”

Kép forrása

Politikai tömbök kultúrtörténete

Abszolút aktuális témáról szól Révész Sándor könyve, aki a magyarországi választások történetét foglalta össze. A Pulitzer-emlékdíjas újságíró, publicista Húzzuk a keresztet című kötetéről az index.hu-n találtuk a recenziót. „Az 1905–2018 közötti időszakban történt választási kampányok és végeredmények tanulságait mérlegeli: hogyan döntöttek elődeink, ha egyáltalán dönthettek, milyen körülmények között szavaztak vagy szavaztunk nemrég mi magunk is.”

Nem kis munkát tett le az asztalra Révész, aki kötetében olyan titkokról lebbenti fel a fátylat, melyekre némi érzékenységgel akként is reagálhatunk, hogy ezt kár volt megtudni. Ugyanis, hinnénk vagy sem, de a fent jelzett időszak politikai választásait végig kísérték a manipulációk, a hazugságok is. De erre azért a jól megválasztott cím is utal, vagyis hát egész konkrétan jelöli azt. A kötet annyiban is jól jön most a választások előtt, hogy abból megtudjuk a magyarországi politikai tömbök kultúrtörténetét, fejlődési állomásait. Ez pedig már a legújabb szavazóknak, illetve a negyven év alattiaknak szól, akik a rendszerváltáskor még általános iskolások voltak, nem árt tudniuk, hogy a 20. századi magyar történelemben melyik politikai irány honnan indult és hova jutott el.