Egy hármas szerkezetű és szerkezetében többszörös dramaturgiai csavart rejtő regényre hívja a figyelmet a 1749.hu irodalom- és kultúratudós, kritikus cikkírója. Ingo Schulze Jóravaló gyilkosok című regénye mégsem csak ezért figyelemreméltó alkotás, hanem azért, mert annak egyik főhőse, egy bizonyos Norbert Paulini, ugyanolyan megszállott könyvszerető, könyvgyűjtő, mint reményeink szerint olvasóink zöme.

Kép forrása

Könyvfogyasztók, könyvgyűjtők, könyvmániások

Talán remélte vagy vizionálta már a kedves olvasó, hogy a neki alkotó lapíró maga elég képzeli őt. Mert elárulom, hogy néha van ilyen. Néha kell látnunk, hogy milyen is az, aki majd olvassa egy-egy írásunkat. És talán nem fura, ha azt mondom, hogy az én fantáziámban az olvasó ugyanolyan, mint én, vagyis könyvkupacokkal él együtt, még ha ez nehézséget is okoz.

A címbeli mondat és az iménti eszmefuttatásban említett vízió Smid Róbert Irodalom- és kultúratudós, kritikus Ingo Schulze Jóravaló gyilkosok című regényéről írt kritikájából való. Smid a 1749.hu-n publikálta nemrég írását az 1962-es születésű német szerző könyvéről. A kritika ugyanakkor egyben a könyvfogyasztók, könyvgyűjtők, könyvmániások társadalmának tömör természetrajza is, így számomra, s talán írhatom, számunkra kétszeresen is kedves.

Kép forrása

Mikrotörténeti perspektíva

A kritikus ugyanis első körben akként mutat rá Schulze könyvére, mint amelyik az antikváriust, avagy a „könyvszeretőt” nem patetikus színezetű leírásban tálalja, hanem a lehető legprofánabb megközelítéssel, az élet, vagyis a könyvgyűjtő élet mindennapi nehézségeinek bemutatásával. Smid rámutat, hogy a regény nem Auster, Borges vagy Piglia műveivel azonos „posztmodern dobozvilág fikció” irányú elbeszélés, hanem a bibliofil mindennapok története. A Jóravaló gyilkosok ennél fogva a könyvgyűjtemény helyigénye, az ennek folyományaként megjelenő, az egyre csak szűkül emberi élettér, a „a különböző kiadásoknak az ideológiai és gazdasági döntések lenyomatai” témák mentén mutat be egy sajátságos világot. Smid kiemeli: „Azzal párhuzamosan pedig, hogy betekintést nyújt a könyvkupacokkal való együttélés nehézségeibe, a regény az antikvárius életforma mikrotörténeti perspektívájából mutatja be a német újraegyesítést, érdekes mozaikokat villantva fel az NDK sajátos viszonyaiból. (…) A regény azonban a keletnémetség – különösen az újraegyesítéskor fonákosnak látszó – kérdését nem elvágólagos ítéletalkotással kezeli, inkább azzal az apóriával hozakodik elő, meddig igazolhatók bizonyos cselekedetek, meddig lehet megértéssel fordulni az öröklött mintákhoz, és hol van az a küszöb, amelytől számítva már radikalizmusról beszélhetünk.”

Kép forrása

Hármas egység

Aztán a kritikus a mégiscsak egyre bonyolultabbá váló regényszerkezet megoldási kódjához segíti hozzá a közönséget, amikor felfejti a mű hármas egységét. Mint írja, a Jóravaló gyilkosok első részében a főhősnek tekinthető Norbert Paulini életútja ismerhető meg, a kezdetektől az „antikváriusi pályafutása zenitjén át” egy rendőrségi ügyig, melybe Paulini fia keveredik. A második részben előbújik a narrációért felelős (ál)szerző, hogy elmesélje a saját élettörténetét. De vigyázzunk, mert ez a Schultze nem az a Schulze, vagyis a Jóravaló gyilkosok írója egy t-betűvel toldotta meg a regényében Paulini életét megíró alkotó nevét, különös, kettős rejtőzködés ez. A harmadik fejezet pedig azért érdekes, különleges, mert itt Schultze szerkesztőjeként munkálkodó Theresa lesz az elbeszélő, tehát a kötet írója itt egy újabb csavart – vélhetően szintén a valóságból kimart részlettel – ad löketet a regénynek. Smid Róbet kritikája tehát nemcsak a különleges regénytéma, de a még annál is erősebb regényszerkezet, dramaturgiai megoldás szépségére hívja fel a figyelmet.

Van-e itt olyan, aki e hatás után meg tudja állni, hogy nem gyűjti be Schulze könyvét?