Azzal a várakozással vettem a kezembe Dr. Poczai Péter A Festetics-rejtély című könyvét, hogy izgalmas kultúrtörténeti összefoglalót olvashatok Festetics Imréről, az ő nagyszerű genetikai kutatásairól, az örökléstan korai eredményeiről, illetve a XVIII. század végén a modernizáció felé elinduló hazai gazdálkodás mögött megbúvó tudományos kutatásokról, vitákról. Ehelyett egy végtelenül izgalmas tudománytörténeti, sőt tudományfilozófiai kötetet kaptam, amely elsősorban azt mutatta meg, hogyan születik meg egy tudományos felismerés.

Kép forrása

Hogyan nem működik a tudomány?

Kezdjük azzal, hogyan nem születnek tudományos eredmények. Nos, pontosan úgy nem, ahogy azt az iskolai tanulmányaink alapján elképzelnénk, vagy ahogy a romantikus felfogás elképzelni engedi. Adott egy jelestudós, aki komoly teóriát alkot a tudomány valamely nagy kérdéséről, kigondolja azokat a kísérleteket, amikkel igazolhatja elképzelését, majd kísérletek lefolytatása után publikálja eredményeit, és máris kész a tudományos haladás egy újabb lépcsőfoka.

Itt van például a világhírű Gregor Mendel brünni apát, aki – mint az köztudott – 1856 és 1863 között a kolostor kertjében neki áll borsókat keresztezgetni, hogy lássa, hogyan öröklődnek a zöldségnövény egyes tulajdonságai. A hosszú kísérletezés végén eljut bizonyos szabályszerűségek felismeréséhez, s ezzel megveti az örökléstan alapjait.

Mendel munkássága, ha csak ennyit, mondjuk úgy, ha csak a leglényegesebb momentumokat látjuk, megdöbbentően pontosan leírja a romantikus tudósképet, amit fentebb vázoltam. A dologban az a rendkívül vicces, hogy a leírás ugyan helyes, mégis súlyosan pontatlan. A szélesebb összefüggések bemutatásának hiánya zavaróan hamissá teszi az ábrázolást.

Hogy mást ne mondjak, Mendel eredményei szinte véletlenül kerülnek be a tudománytörténetbe. A genetika problémáinak valóban tudományos vizsgálata során, a XX. század elején két cseh-osztrák (Carl Correns és Erich von Tschermak) és egy holland botanikus (Hugo de Vries) újra felfedezte a Mendel által feltárt törvényszerűségeket. Mellettük fontos szerepet játszott Mendel felismerésének népszerűsítésében az angol William Batesont, aki egyebek mellett a genetika kifejezést is behozta a tudományba. (Sajnos azt nem tartotta fontosnak megemlíteni, hogy a kifejezést Festetics Imrétől vette, de hát talán ennek nincs is olyan nagy jelentősége.)

Azaz Mendel eredményeit éppen úgy elfeledhette volna a tudománytörténet, ahogy Festetics gróf eredményeit is elfeledte. Hogy a későbbi tudósok fontosnak tartották a meghivatkozását, az inkább annak köszönhető, hogy az ő eredményeit fel tudták használni a maguk eredményei melletti érvelésben. Ezzel ugyanis azt mutathatták be, hogy eredményeik nem légből kapottak, mások is hasonló következtetésekre jutottak.

Kép forrása

Az „osztrák Manchester”

Van azonban egy olyan körülmény, amivel nem kellett, hogy foglalkozzanak: honnan származnak Mendel eredményei, honnan szármainak egyáltalán kérdésfelvetései. (Amit persze akármelyik tudóssal kapcsolatban megkérdezhetünk.) Nos, erre a kérdésre ad kimerítő választ Dr. Poczai Péter, aki alaposan bemutatja a Brünnben zajló tudományos munkát, annak nem sokszor emlegetett, de nyilván nélkülözgetetlen gazdasági hátterét, és a brünni Juhos Társaságban zajló örökléstanról folytatott szövevényes vitákat.

Haladjunk végig ezeken a tényezőkön!

A szerző hangsúlyozza, hogy Brünn ezidőtájt a Habsburg birodalom gyapjúfeldolgozó iparának középpontja volt. Fejlett posztóipara miatt az „osztrák Manchester” néven emlegették, 1780-ban már húsz textilmanufaktúrája volt. A textilipar óriási piacot jelentett a gyapjúnak, így itt találkoztak egymással a birodalom minden részéről érkezett birkatartók. Hamarosan meg is alapították a Juhos Társaságot, amely a gyapjúipar gyakorlati problémáira keresett válaszokat.

És ezzel el is érkeztünk oda, ahova a romantikus tudományfelfogás csak nagyin ritkán jut el, ám a tudományfilozófia ma már felismerte: a tudományos felfedezések mögött a legtöbb esetben valami nagyon konkrét gyakorlati probléma van. Egy járvány, egy piaci kihívás, egy fegyverkezési verseny… Adott esetben a piac kényszerítette rá a tenyésztőket, hogy megpróbáljanak választ adni a gyapjú minőségével kapcsolatos kérdésekre.

Kép forrása

Igényes társaság, építő viták

A felfedezéseknek már ez a légkör is kedvezett volna, ám Brünnben élt a kor egyik kiváló szervezője, Christian Carl André, aki nemcsak oktatóként, szerkesztőként és publicistaként állt a cseh-morva polgárság élén, de afféle társadalomszervezőként is. Egyebek mellett a Juhos Társaság lapját szerkesztette, és így módja volt arra is, hogy vitákra, s a véleményeket megalapozó tenyész-kísérletekre bíztassa a társaság tagjait. A tenyésztők újra és újra körül járták a juhnemesítés problémáit, a gyakorlati kérdésektől egészen az akkor elérhető legkomolyabb tudományos kérdésekig, minden lehetséges aspektusát megvizsgálták a témának. Hogy ez a kreatív környezet mennyire fontos eleme a tudományos fejlődésnek, azt ma már tudjuk, de azért nem árt újra és újra rámutatni nélkülözhetetlen voltára.

Külön kell hangsúlyozni azt a tényt, hogy a tenyésztők egészen konkrét kérdéseket is kaptak a közösség szervezőitől, pontosabban André-tól, aki nagyszerű vitavezetéssel terelte egyre szorosabb mederbe a polémiát, míg végül a vitázókat rászorította arra, hogy érvelésüket rövid tanulmányban foglalják össze. A hatékony mentorálásnak köszönhetően Festetics Imre kiváló tanulmánnyal állt elő, amelyben kísérleti eredményeivel alátámasztva mutatta be tenyésztéssel kapcsolatos elméletét.

Lényegében a későbbi mendeli genetika alapjait ismerte föl, igaz – mutat rá Dr. Poczai Péter – a gyapjú minőségének összetett volta miatt, Festetics Imre nem juthatott el azokig a következtetésekig, amelyekig a nagyon egyszerű borsószínekkel kísérletező Mendel eljutott.

De ez nem is annyira lényeges kérdés, mint az, hogy az ismétlődő viták és az írásban is benyújtott érvek milyen rendkívüli mértékben segítették elő a brünni juhtenyésztők tudományos haladását.

Kép forrása

Mendel és Festetics

Végül fontos megemlíteni, hogy mind témaválasztásai során, mind Mendel kísérleteinek megtervezése során erősen támaszkodott a brünni szellemi hagyományokra, állat és növénynemesítési tapasztalatokra.

Brünnben a XVIII. század vége óta működött egy nagyon jelentős Mezőgazdasági Társaság. A Juhos társaságot tulajdonképpen ennek szekciójaként alapították 1814-ben a Juhtenyésztők Barátainak Tudósainak és Támogatóinak Társasága néven. Később ugyancsak afféle szekcióként alakult meg a brünni Természetkutató Társaság. A kiterjedt és sokoldalú egyesületben nemcsak a kontinens első állatnemesítő szervezete működött, de „Európában sehol máshol nem alakult ki olyan szellemi műhely, amely ennyi tudományágat és ilyen változatos nézőpontokat ütköztetett volna” – ahogy a kötetben olvashatjuk. 

Ilyen körülmények között biztosra vehetjük, hogy Mendel felhasználta Festetics Imre eredményeit is. Mindketten tagjai voltak a brünni Természetkutató Társaságnak, ahol Festetics komoly szaktekintélynek számított még akkor is, amikor már nem vett részt a társaság munkájában. A 1815 és 22 között írt cikkeit, tanulmányait még a harmincas években is idézték. Mendel tanárai, Johann Karl Nestler és Cyril František Napp írásban vagy szóban ugyancsak hivatkoztak rá, s könnyen lehet, hogy Mendel éppen a Festetics második örökléstani törvényének ellenőrzésével kezdte a vizsgálatait.

Kép forrása

Mítosz és valóság

Nem mehetek el szó nélkül a szerző mosolyogtatóan naiv kultúrafelfogása mellett. Festetics, illetve a juhos társaság munkásságának értékelése során azt írja ugyanis, hogy a genetika eredményei hozzá járultak a demokratikus felfogás terjedéséhez, az emberi lények egyenlőségébe vetett hit megjelenéséhez és megerősödéséhez.

Jellemző a modern művelődéstörténetírásra az a törekvés, hogy korunk demokratikus eszméit összefüggésbe hozza a felvilágosodás korának tudományosságával, ám ez a törekvés olyan, mint amikor a tudományt a vallás szolgálatába igyekszik állítani a hívő, s tudományos bizonyítékokat keres isten létére.

Valójában demokratikus eszméink, az emberi egyenlőségbe vetett hitünk morális alapokon áll, erkölcsi meggyőződéseinkből következik, és semmi köze a tudomány tényeihez. A genetikai ismereteinkből Festetics korában is és ma is inkább valamiféle szociál-darwinista, hierarchikus társadalomkép következne, nem egalitárius felfogás. Pontosan ezt állítja Festetics Imre is, aki a tenyésztésről tartott előadásában – röviden kitérve a civilizált viszonyok és a természeti viszonyok különbségére – így beszél az embernemesítés lehetőségéről: „A civilizált ember sajnos abban a helyzetben van, hogy a legsilányabb megoldást még szeretnie is kell. Szó sem lehet esetében alaposabb szemrevételezésről, válogatásról.” 

Mindazonáltal Dr. Poczai Péter kiváló összefoglalót írt Festeticsről, a brünni juhos társaságról, a genetika alapjainak megvetéséről, de leginkább arról, hogy milyen körülmények járulnak hozzá leginkább a tudományos haladáshoz. Érdemes belelapozni.