Robert Merle Mesterségem a halál című zseniális műve mindenki számára ajánlott olvasmány. Nem csupán azért, mert az általános műveltség része, hanem mert a fiatalabb korosztály fontos tanulságokat vonhat le belőle. Rudolf Höß (a könyvben Rudolf Lang) az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokának fiktív önéletrajzi könyve a holokauszt sajátos arcát mutatja meg. A táborparancsnok alakját megismerve új értelmet nyer az unásig ismételgettet mentegetőzés: „mindent parancsra tettem”.

Kép forrása

Egy ember, aki nem tudja, mi a szenvedés

„Rudolfot apja megtanította, hogyan mossa le az ablakot anélkül, hogy kinézne rajta, és ő ezt tette egész életében."- írta a moly.hu-n egy értékelő. És valóban: Rudolf Lang jól kidolgozott karaktere valamiféle autistát mutat be, akinek mindene a parancs és a feladat. Mindkét tulajdonsága fontos. Mind autizmusa, mind parancs-centrikus gondolkodásmódja jól indokolja, hogy miért is ő kapta a feladatot, amely szerint a legnagyobb és leghatékonyabb koncentrációs tábort kell felépítenie.

Kezdjük azzal a furcsa lelki alkattal, amit jobb híján autizmusnak nevezek, de inkább valami érzelemhiányost, lélektelenállapotként akarnám meghatározni. Nézzük csak azt a jelenetet, mikor még gyerekként az iskolában a lépéseit számolja, és az egyik osztálytársa próbál vele barátkozni. Ez őt olyannyira irritálja, hogy fellöki osztálytársát, eltörve a karját. Hozzáteszem, a legvégén az utolsó jelenetben, a cellájában is a lépéseit számolja. Így adva keretet a történetnek.

A lelki hiányosság azért is fontos, mert Rudolf lényegében nem szenved. Már persze fizikai értelemben kínlódik, mikor nincs mit ennie, vagy mikor kemény fizikai munka közben elájul a napon. De gyötrődéseit nem kíséri lelki megrázkódtatás, a nyomorúságot nem szenvedésnek fogja fel, hanem inkább nehézségnek. Aki pedig nem szenved lelkileg, nem hökken meg azon sem, ha parancsba adják neki a mérhetetlen szenvedés előállítását és később a tömeggyilkosságot. Eszébe sem jut, hogy áldozatainak miféle tragédiát okoz. Benne nincs fájdalom és nincs empátia sem.  

Kép forrása

A parancs, az parancs

Parancs-centrikus szemléletét is kiválóan építi föl Merle. Rudolf parancskövető magatartása nemcsak a haláltáborban betöltött szerepéhez járul hozzá. Meg sem fordul a fejében az etika kifogás. Parancs van. A két háború közötti időszakban is minden irracionális parancsot teljesít. Azonban az egész könyvben jól kivehető, hogy abban a korban nemcsak Rudolf, hanem az összes férfi így viselkedett.

A középkorú olvasóknak egy ilyen alak talán nem olyan megdöbbentő, mint a fiatalabbaknak. Az ezredforduló tájékán születettek azonban keveset értenek ebből a magatartásból.

Kedves fiatal olvasók! Beszéljetek a nagyapáitokkal vagy akár apátokkal, s meglepően tapasztaljátok majd, meg sem fordult a fejükben a feladataik mögötti kérdésekkel fárasztani magukat. Ha készen vannak, elégedettek. Ha apáinknak azt mondták, hogy ássák fel az egész utcát holnapra, nem ellenkeztek. Káromkodtak, mérgelődtek, elégedetlenkedtek, de nem álltak neki hepciáskodni. Holnapra felásták. Úgy gondolkoztak: feladat van, meg kell oldani. Senkit nem érdekelt, hogy éppen milyen lelki panaszaid vannak. Senkit nem érdekelt, ha fájt a fejed. Járni még tudsz, akkor dolgozni is! És ez nem a németek sajátos gondolkodása, vagy katonás fegyelem. Ilyen volt a kor férfiembere.

Kép forrása

Hűség vagy felelősség

A mai fiatalok szabadelvű világnézete teljesen szemben áll azzal a mentalitással, ami az idősebbeknek még magától értetődő. A mai világban egyáltalán nincs jelen, hogy a parancsot szó nélkül teljesítsük. Ha nem értünk vele egyet, szimplán nem tesszük meg. Ezzel szemben Rudolfnak, aki még a korai 20. században nevelkedett, a parancs és annak végrehajtása természetes.

„– Fontosnak tartom … , hogy a lehető legnagyobb gondot fordítsa emberei erkölcsi nevelésére. Meg kell érteniük, hogy egy SS-nek készen kell állnia arra, hogy tulajdon anyját is megölje, ha ilyen parancsot kap” – mondja a könyvben Himmler. S miközben Rudolf és tiszttársai tulajdonképpen megkönnyebbülve azonosulnak a téveszmével, amely szerint a feltétlen hűség felment a felelősség alól, mi már tudjuk: ilyen felmentés nincs. Ha máshonnan nem, éppen Merle regényéből.