Ha tíz embert megkérdeznénk, tudja-e mi fán terem a sintó, minden bizonnyal legalább nyolc, de az is lehet, hogy kilenc sem tudná mi fán terem ez a kifejezés. Bevallom őszintén, első pillantásra, magam sem tudtam, eszik vagy isszák. Aztán megerőltettem az agyam és rájöttem. Hát persze... S, hogy mindenkinek elsőre essen le az a bizonyos tantusz, amiről a mai fiatalok nem tudják, micsoda (telefonérme volt egykoron, a pattintott kőkorszakban – a szerk.), nem árt elolvasni, Ronald S. Green, az ázsiai vallások professzorának remekbe szabott művét.

Kép forrása

Dzsómon-kor

A japán buddhizmus történetének és filozófiájának szakértője e kötetével a sintó átfogó megértését célozza meg, mindjárt leszögezve, hogy a japán vallásfilozófiát hosszantartó kulturális jelenségként kezeli, amelynek elemei Japánban jelenleg is komoly hatással vannak az emberek erkölcsi értékrendjére és a mindennapokra.

A sintó egyes elemeit sok kutató egészen a Jajoi-korig (i. e. 300–250) vezeti vissza. Mások szerint bizonyos szokások még korábbról, a Dzsómon-korból (i. e. 14 000–i. e. 300) is származhatnak. A japán mondakör szerint a sintó kezdetei a napistennő, Amateraszu dédunokájához, az i. e. 7. században élt legendás első uralkodóhoz, Dzsimmuhoz köthetők.

Jelenleg már ezekből az ősidőkből is bőséges régészeti leletanyag áll rendelkezésre ahhoz, hogy következtetni lehessen a korabeli szokásokra és hiedelmekre. A szerző ebbe a világba is elvezeti olvasót, majd sorra veszi a japán történelem egymást követő korszakait, megmutatva, miként fejlődött a hiedelemrendszer a vadászó-gyűjtögető kultúrától a rizstermesztő mezőgazdaság kialakulásán át, hosszú évszázadok fordulatos eseményein keresztül egészen a második világháború utánig.

Kép forrása

Kataribék

Japánban az írásbeliség előtti időkben az ősi klánok mesemondókat (kataribe) tartottak, akik az emlékezetükbe vésett, kulturális szempontból jelentősnek vélt legendákat élőszóban adták tovább egyik generációtól a másiknak – tudhatjuk meg a Dél-Karolinai Egyetem Ázsiai Vallások Intézetének docensének kiváló könyvéből.

Az így fennmaradt szóbeli hagyomány a legkorábbi forrása számos olyan történetnek, amelyekből megszületett a sintó mitológia. Az első írásos dokumentum, a Kodzsiki (Régi történetek) 712-ből származik. Az utóbbi időkben ezt tartják a sintó mítoszok leghitelesebb forrásának.

Kép forrása

Az isteni császárok

A könyv behatóan ismerteti a Kodzsikiben foglaltakat. Noha a krónika konszenzusról beszél, azzal a céllal jegyezték le, hogy bizonyítsák a császári család isteni származását, és igazolják egyes klánok uralmát, örökre bebástyázva ezzel főúri státuszukat. A Kodzsiki narratívája szerint Japán az első teremtett föld, amely létrejött, és így a világ közepén helyezkedik el. A teremtő isten „a mennyek magas mezőiről” érkezett, maga a Föld „a nádas síkságok központi földje”. A rizstermesztés pedig az istenek ajándéka.

A sintó a 19. századtól öltött erősen vallási színezetet – ma a szektariánus sintó kultuszhoz tizenhárom felekezet tartozik – és jelenleg is szüntelen átalakulásban, megújulásban van.