Kép forrása

Egy nyomorult zseni

A kislány nagyjából tizenhat éves lehetett, amikor felfedezte egy producer, akinek kitörését köszönheti. Persze nem volt ez igazi kitörés: a drogok és az alkohol továbbra is nagy szerepet játszottak életében. Egyik függőséget követte a másik. Később igen közeli barátságba került Lester Younggal, akiről úgy tartják, ő volt az egyik összekötő kapocs a swing és a modern jazz között. Rajta kívül azonban nemhogy nem volt szerencséje a szerelemben, egyenesen a legrosszabbakat fogta ki. Minden fontosabb férfi az életében kihasználta tehetségét és hírnevét. Verték, minden adandó alkalommal költötték a haknipénzeit és semmiféle érzelmi kötődésre nem volt alkalma a legendás Lester Youngon kívül. 
Elém keveredett a minap egy nem is akármilyen képregény. Billie Holiday-ról szólna, ha szólna egy konkrét történetről. Igaz, az énekesnő élete éppen olyan zavaros és követhetetlen volt, mint ez a kis füzet.

 
Kép forrása

A történet és írói stílus.

A képregényben így inkább csak amolyan villanásokat kapunk a művésznő életéről. Megismerjük például a hatóságokkal folytatott folyamatos konfrontációkat, látjuk a férfiakat, akik kihasználták és találkozunk azzal a pár barátjával, akik igyekeztek őrizni tehetségét, nehogy belefojtsa azt az alkoholba és heroinba.
Való igaz, Billie Holidaynek igen erős személyisége miatt – meg persze neme, bőrének színe, valamint függőségei okán is – rengeteg konfliktussal kellett szembenéznie. Nem volt jó azokban az időkben feketének lenni. A híres tehetségekről csak úgy ömlenek a pletykák a drogokról, más zenészekről, a prostituáltakról, vagyis bármiről, ami miatt börtönbe csukhatnák az egész bandát. Akkoriban azonban a fehér zenészek mindezt úgy tehették, hogy őket csupán bohém alkotóművésznek tekintették, a fekete zenészeket azonban züllött alaknak tartották, s ekként zaklatták a hatóságok.
Egyszer például egy vidéki kisvárosban, egy kültéri koncerten lépett fel zenekarával. A koncertsátor telis-tele volt fekete zenészekkel és fekete rajongókkal. Nem sokkal a kezdés előtt, megjelent egy csapat fehér kámzsás alak vasvillákkal. Billie dührohamot kapott, s torka szakadtából üvöltve elkezdett támadói felé rohanni. A pletyka szerint a rasszista csapat annyira megijedt a nagydarab nőtől, hogy fejvesztetten menekülni kezdtek. 
Rengeteg hasonló történettel találkozhat az olvasó, amiről egy rövid háttérkutatás után kiderül, hogy szín igazak. (Habár az iménti sztori sajnos éppen nincs benne a képregényben. Ezért is meséltem el.)

Kép forrása

Káosz a káoszból

José Antonio Muñoz argentin művész 1972-ben költözött Spanyolországba, majd onnan Olaszországba vezetett útja és kezdett együttműködni az ugyancsak argentin íróval, Carlos Sampayo-val. Közös munkájuk során remekművek születtek. Sampayo történeteit kiválóan tudta illusztrálni Muñoz a megszokottól elrugaszkodott stílusában. Így jött létre a nagy sikert aratott bűnügyi sorozat, Alack Sinner és annak spin-off-ja, Joe Bar és Sophie, és persze így jött létre a Billie Holiday képregényes életrajz. 
Más tészta a mű maga. Hiába fűztem hozzá sok reményt, nem ütötte meg azt a szintet, amit vártam. Van benne néhány remek ötlet – az erősen kontrasztos ábrázolás, az amerikai rasszizmus intenzív megjelenítése –, azonban a sztori sajnos követhetetlen. Fontos, hogy az alkotók szabadon játszhassanak a dramaturgiával, hogy hangsúlyozni lehessen a történet fontos elemeit, de itt nincs mire tenni hangsúlyt annyira szétfolyó a történet. Nem nevezném életrajznak sem, hiszen, ha valaki e könyvecske által szeretne mélyebben betekinteni Billie életébe, nem lesz sokkal előrébb. Bár az is tény, hogy Billie követhetetlen életét nehéz követhetően ábrázolni...
Én évekig erről tanultam Jazz-tanszakon, így némi előképzettséggel szórakoztató volt felismerni az egyes jeleneteket Billie Holiday életéből. Háttér nélkül azonban tényleg csak egy nagyon nehezen követhető, rendkívül művészién kivitelezett képregény.