Valljuk be őszintén, hogy első kötete címét látva szívesen kiragadnánk Tom Phillips kezéből, hogy saját tapasztalatunk alapján mi írjuk meg A világ hülyéi című könyvet. Tény, hogy Phillips egy kiapadhatatlan témát ölel fel első kötetével, ráadásul a szerző nem kisebbre vállalkozott, mint hogy az emberiség történetének legnagyobb és legjellemzőbb hülyeségeit, kirívóan rossz döntéseit és azok következményeit lajstromozza.

Kép forrása

„Hogyan cseszett el mindig mindent az emberiség”
Folytatva a bevezetőben felvetett gondolatot, valóban úgy tűnik, hogy Tom Phillips A világ hülyéi című könyve egyrészt lehetett volna ennél sokkal, de sokkal vastagabb (vagy több kötetes), másrészt ezt a megközelítést tulajdonképpen már a történészek és az újkor médiamunkásai szinte teljes egészében megtették. Phillips könyve mégis újszerű, fanyar humorral nyakon öntött szövege határozottan jelzi emberiség iránti pesszimizmusát, melyet az alcím – „Hogyan cseszett el mindig mindent az emberiség” – is alátámaszt. 
Az angol író, aki eredetileg újságíró, alapvetően tudományos oldalról közelíti meg a hülyeség, mint az emberiség állandó kísérőjének tényezőjét, és könyve első lapjain az eddigi szakismeretekre alapozva magyarázza, hogy milyen folyamatok játszódnak le agyunkban, amikor tévedünk, bakizunk, rosszul döntünk, vagyis: hülyeséget csinálunk. Itt belemászik a gondolkodásmód történetébe is, illetve a manapság sokat használt kognitív tényezők témakörébe, vagyis azokba a területekbe, melyekben nem feltétlenül számít az akarat, vagy legalábbis nem úgy ahogy mi elképzelnénk akár magunkkal kapcsolatban. 

Kép forrása

A veréb kínai
A kötet legérdekesebb részei természetesen azok a példák, sztorik, melyek a konkrét hülyeségekről szólnak. Ezek között számomra kedves példa, a kínai kommunista diktátor, Mao-Ce Tung 70-es évekbeli nagy ötlete, miszerint a verebek kártevők, ezért ki kell őket irtani, ami ugye elég nehéz, hiszen a veréb apró, az ágyú meg - amivel a kínai néphadsereg szeretett mindenre lőni - nagy volt. Így Mao kiadta az ukázt, hogy minden kínai (uszkve egymilliárd) csapjon akkora zajt, hogy a veréb ne tudjon megpihenni, és akkor majd végkimerülésben elpusztulva lehullik a levegőből. Így is lett, meg is murdelt az összes kínai veréb (hogy milyen levesbevalónak hasznosították őket arról nem szól a fáma), majd a verebek természetes eledelének számító összes növénypusztító rovar, bogár úgy elpusztította a kínai termést, hogy kábé negyvenmillió kínai halt éhen emiatt. 

Kép forrása

„Remélem, nem bénázom el”
Phillips ilyen és ehhez hasonló sztorikat idéz kötetében, a földrajzi, történelmi, politikai, művészettörténi környezetet is ábrázolva. A kötet előszavában a szerző így fogalmaz: „A lényeg, hogy őszintén szólva elég csekély az esély arra, hogy ebben a bénázásokról szóló könyvben egyáltalán ne legyen elbénázva semmi. Persze igyekszem felhívni a figyelmet arra, ha valahol valami bizonytalanság van: hogy melyek azok a részek, amelyekben elég biztosak vagyunk, és melyek azok, ahol csak találgatni tudunk. Igyekeztem kerülni a „túl szép, hogy igaz legyen” történeteket, a kétes hitelű meséket, a magvas történelmi anekdotákat, amelyek minden egyes elmeséléssel hólabdaként növekednek. Remélem, nem bénázom el.”