A magyar nyelv napja alkalmából engedtessék meg nekünk, hogy ne a szokványos múltba tekintő összefoglalással tisztelegjünk a szellemi-kulturális örökségünket meghatározó és identitásunkat megalapozó anyanyelvünk előtt, hanem valami virulens, játékos, izgalmas, kalandos, nyelvi humorral és leleménnyel teletűzdelt mégis megkapóan mély tartalmakat hordozó kötettel köszöntsük nyelvünk gazdagságát. 
Választhattunk volna mást is, hiszen óriási a magyar költői kínálat, de engedtessék meg, hogy ez alkalommal szubjektív legyen a választás. 

Kép forrása

Hiányzó dalok
Széles várakozással nyitottam ki Pajor Tamás Haladó magyar című, nemrég megjelent verseskötetét, hátha abban meglelem a kedvencem, az Ámen együttes repertoárjának dalszövegeit. De nem így lett, s kissé csalódtam, hiszen Pajor dalszövegei és versei között gyakorlatilag semmilyen különbség nincs, akár énekli, akár rappeli, akár szavalja őket az előadó, ugyanolyan jók. Ilyen alapon, úgy gondolom, akár a korábbi dalszövegek is bekerülhettek volna a kötetbe. Ráadásul a friss kötetnek van egy alcíme, kategóriacíme: Dalversek.
És, hogy folytassam fentebb megkezdett nyavalygásomat, a Pajor Tamás dalszövegeinek kihagyása azért is sajnálatos, mert azok egy bizonyos generáció számára talán még fontosabbak is, mint a most kiadott versek, ugyanis Pajor, mint a magyar Morrison (bocs Doors fanok!), a magyar rock and roll dúvad, a nyolcvanas években tette le először a névjegyét a Neurotic frontemberként. 

Kép forrása

Hit és rock and roll
Azt persze el tudom képzelni, hogy az a hajdani világ Pajor számára már egyáltalán nem elfogadható, önmagával immár nem azonosítható. Köztudott vagy nem az, elmondom: idő közben szerzőnk a Hit Gyülekezetéhez csatlakozott, nem is csekély elszántsággal. Ami ebből ide tartozik, azt maga Pajor Tamás úgy fogalmazta meg egy interjúban, hogy a hitéből „fakadó, szőrszálhasogató önvizsgálat és vívódásra való hajlam” talán megjelenik újabb verseiben.
A felvetésben való elmélyülést én most kihagynám, hiszen nem neoprotestáns keresztyénként, de mégis Pajor-fan gyanánt inkább rock and roll rajongó beszélne belőlem, de tény, hogy az új könyvet lapozgatva újra falni tudtam a popköltő sorait. 

Kép forrása

Esendő zseni
A Haladó magyarban ugyanis visszaköszön, a Neurotic-os és Ámen-es múlt, ahogy ez a magyar popzenében már többször is előfordult szövegírókkal, akik dalszövegeikkel költői magasságokat értek el.
A most megjelent kötetben elhelyezett versek rendkívül jól ritmizált, erősen a rímre passzintott és a verslábak csattanó-szerű erejére épített, magasan intellektuális vonalvezetésű írásművek. Fő erejük mégis inkább a tartalom, a mai Magyarország hangja, még akkor is, ha Pajor megvallja kozmopolitáságát. A könnyed szóakrobatika elvegyül a szociálisan, társadalmilag érzékeny tartalommal. És a bónusz (vagy inkább bónuszok sora): Pajor felvállalja, hogy értelmiségi, aki gondolkodik és felelős a többiekért, felvállalja, hogy zsidó örökséget is hordoz, felvállalja a kultúrát, felvállalja és élvezi a nyelvet, az édesanyait, és felvállalja, hogy bűnös, esendő ember, de leginkább magyar, aki tenni akar hazájáért. 
És persze haladó… (Ki ne hagyjam a felsorolásból!)