Néha mindannyian szembesülünk azzal, mennyire hasonlítunk a szüleinkre, nagyszüleinkre. Hasonló dolgokat szeretünk és vetünk meg, mint ők. Hasonló problémákkal nézünk szembe, mint amikkel ők évekkel ezelőtt küzdöttek. Vajon léteznek generációról generációra öröklődő viselkedések? Mennyire határoz meg minket a család? Stermeczky Zsolt Gábor első kötete többek közt ezeket a kérdéseket járja körül. 

Kép forrása

Sorsanalízis
A sorsanalízis egy huszadik századi mélylélektani irányzat, amely Szondi Lipót, a híres magyar származású pszichiáter nevéhez fűződik. Szondi úgy gondolta, létezik a személyes és kollektív tudattalanon kívül egy harmadik, úgynevezett családi tudattalan, amely tartalmazza őseink döntéseit, karakterisztikáit, amelyek befolyásolják a jelenkori döntéseinket. Hatással lehetnek arra, hogy mi alapján választunk párt, barátot vagy akár halálnemet. A sorsanalízis természetesen nem zárja ki az egyéni döntés szabadságát, de úgy véli, hogy őseink döntései, és bennünk élő képük elvezethet minket olyan helyzetekhez, amelyekkel ők is szembenéztek, megküzdöttek. Stermeczky Zsolt Gábor Tévedések tárgya című verseskötetében olyan témákat boncolgat, mint az egyén családhoz való viszonyulása, az emlékezés különböző perspektívái, öröklött családi minták és azok megszakíthatósága. E témákat különösen izgalmas a sorsanalízis szemüvegén keresztül néznünk.

Kép forrása

Egymásra rakódott emberi sorsok
A kötet egyik erőssége, hogy a ciklusokon belül és a ciklusok között is nagyon erős a szinergia. Ha összeolvassuk a ciklus címeket (A vér / Nem válik / Csak átalakul) egy talányos állítást találunk. A költői beszédmód a könyv egyik különlegessége, ugyanis meglehetősen eltérő ciklusról, ciklusra. A kötet nyitóverse, a Tükröm című szöveg a következő sorokkal kezdődik „akárhányszor magamra gondolok, / eszembe jut egy rokonom:”, erős felütése a kötetnek, ami megadja a ciklus és talán az egész könyv alaphangját. A Vér ciklusában a lírai én általában a családjához fűződő viszonyára, gyermekkori emlékeire reflektál, továbbá arra, hogy ezek hogyan épültek bele a személyiségébe.  Ebben a ciklusban található a kötet számomra legizgalmasabb verse, a Kompromisszum, melyet értelmezhetünk a nagyszülők házában egymásra rakódott emberi sorsok jegyzőkönyvének. „Szerintem porig kéne rombolni,” zárja le a verset Stermeczky, mellyel feszegeti azt a kérdést, vajon elpusztítható-e a családi örökség, vajon megszakíthatjuk-e az ismétlődő történetet.

Kép forrása

Egy családba tartoznak
A „Nem válik” címet viselő, második ciklus, teszi igazán különlegessé a könyvet. Egyrészt változik a lírai-én, ugyanis az előző ciklusban beszélő személy nagymamája lép elő, és meséli el a saját történetét. Nem könnyű feladat az ilyen mértékű perspektívaváltás, azonban a szerző sikerrel végrehajtotta ezt a mutatványt. A nagymama hangja ismerős, de megkülönböztethető. Az olvasó úgy érezheti, egy családba tartoznak az előző megszólalóval. Újabb érdekesség, hogy a verscímek ebben a ciklusban egytől-egyig évszámok, amely tovább erősítik az élettörténetiséget, hiszen a versek kronológiai sorrendben olvashatók. Az előző ciklus reflexiói segítenek tájékozódni a nagyszülők sajátos albumában. Érdemes elidőzni itt és kibogozni a családi szálakat. A politika, mint téma elkerülhetetlen és visszatérő elem, úgy ahogyan az a vasárnapi ebédeknél lenni szokott. Bár a politika ritkán kerül a szövegek tényleges középpontjába, mégis jól fűszerezi azokat. A hétköznapi emberek perspektívájából közelítik meg a témát, hiszen ahogyan a nagymama „mondja” az 1964 című szövegben; „most úgy érzem, /élni politika.”. Izgalmas élmény ugyanazt az eseményt az unoka és a nagymama perspektívájából is szemlélni, mint például a nagyapa halálát vagy a nagymama vallásosságát. 

Kép forrása

Az átalakulás
A harmadik, záró ciklusra ismét visszatér az első szövegek lírai énje, azonban itt sokkal személyesebb vonatkozásban. A fókusz átvándorol az egyénre és annak környezetére, barátaira, szerelmeire, a hangsúly az egyéni döntésekre és hibákra kerül át. A fent említett sorsanalízis egyik célja, hogy az egyén feltárja a családjától kapott sorsbéli örökségét, hogy annak tudatában cselekedjen, és eldönthesse, mit és hogyan használ fel belőle. A ciklusban megfigyelhető, ez a fajta átalakulás, ahogyan az egyén a családi értékeiből, barátaiból, szerelmeiből végül felépíti önmagát. A kötet vége felé közeledve érezhetünk egyfajta számvetést; „mindent elmondtam” írja Stermeczky az utolsó előtti szövegben. Azt gondolom, az olvasóban aligha támadhat hiányérzet a könyv végére érve. Stermeczky Zsolt Gábor első kötete különösen izgalmas és átfogó képet ad arról, hogyan élhet az egyén a családban, a család az egyénben. Leltárba veszi, mit kapott otthonról, és mit szerzett az otthonon kívülről, azt pedig, hogy mit kezd ezekkel a javakkal a következő köteteiből minden bizonnyal kiderül. A Tévedések tárgya kifejezetten ajánlott azoknak, akik kedvelik a múltidézést és az önelemzést, továbbá akik érzékenyen viszonyulnak a család fogalmához.