„Tudod, olyan betonszínűt akartam, de mondták, hogy olyat nem tudnak laktózmentesbe’. Mond meg, hogyha utálod, mert én tényleg azt a szürkét szerettem volna! Nem fog tetszeni neked, annyira tudtam... Na?! Mi van? Nagyon utálod?”
Ezekkel a szavakkal konferálta fel a vőlegényem a névnapi desszertet. Szép kis bevezető, nem igaz? Szegény, ha tudta volna, hogy feleslegesen aggódik ennyire! Hiszen a látvány teljesen levett a lábamról: az asztal közepén egy kis átmérőjű, viszonylag magas, halványrózsaszín torta pompázott, melyet három macaron és némi aranyfüst díszített. (Hogy miért eszünk aranyozott tortát a névnapomon? Nem, ez nem valami versalleis-i túlkapás, csupán csak arról van szó, hogy az Egy csipet torta mindig akkor megy téli szünetre, mikor az én szülinapom van).  

Ehető csendéletek
Tortám rózsaszínnek ugyan rózsaszín volt, de ne egy puncsminyont képzeljünk el, hanem egy bazsarózsa randevúját a mérnöki precizitással. Tehát a látvány nem volt giccses, hanem sőt, nagyon is modernnek és letisztultnak hatott. Fájdalmat okozott, hogy bele kellett vágnom, de hát a torta az torta, meg kell kóstolni. Az íz nem maradt el a látványtól: sóskaramell és krémsajt, amely egy kifejezetten üdítő, nem túl édes párosítás. Ugyan a tésztalapokon lehetett érezni, hogy inkább a stabil struktúrát szolgálják, és a külső vajkrém borítást is mindenki félrekapirgálta, mégis azt mondhatjuk, hogy az egyik legfinomabb torta volt, amit valaha ettem. 
Szóval ez a kis zsúrtorta csak megerősítette az egyébként is határtalan rajongásomat, a Horváth Alexandra által alapított Egy csipet torta desszertműhely iránt. Finom, elegáns külső, pazar virágos kompozíciók és hibátlan látványvilág jellemzik az ő tortáikat. Persze vannak olyan alkotásaik, amelyek inkább hasonlítanak egy csodaszép kalapdobozra, vagy egy gyönyörű rakétára, mint finom süteményre, de hát ez a műfaj sajátja. A többemeletes esküvői tortáknak is állni kell, mint a cövek, és a harminc fokos nyári estéken sem csúszhat szét az ehető csendélet. (Végül is régen a lakodalmi grillázstorták is csak látványelemek voltak, ami lehet, hogy túlzásnak tűnik, de hát mi egy esküvő, ha nem amolyan versailles-i túlkapás?) A szkeptikusok ilyenkor feltehetik a kérdést, hogy most akkor mi a fontosabb: a látvány vagy az íz, de szerencsére az Egy csipet tortánál minden egyensúlyban van. 
Nos tehát, akik nem terveznek mostanában házasodni, és a születésnapjuk is odébb van, de hozzám hasonlóan szeretik a szépet, azoknak szeretettel ajánlom Horváth Alexandra karácsony előtt megjelent „Hangulatfüggő” című könyvét. 

Boldogságreceptek
„Sokat hezitáltam, hogy milyen szempontrendszer köré fűzzem fel a receptjeimet. Általánosságban elmondható, hogy akkor készítünk desszerteket, ha kedveskedni szeretnénk, meglepnénk valakit, vendégeket várunk vagy fordítva, nem akarunk üres kézzel menni a barátokhoz, rokonokhoz. Aztán ott vannak a nehezebb időszakok is az életben, ilyenkor egyszerűen jól esik egy (na jó, van, hogy több) szelet sütibe menekülni, hisz instant örömet okoz. Gyakran pedig jobb szívvel adunk családunknak, gyermekünknek házi készítésű finomságot, mert ápolja a lelkü(n)ket. Ha pedig fanatikus süteménykészítők vagyunk, akkor nem is kell ecsetelnem, hogy micsoda adrenalinlöketet okoz egy-egy új technológia vagy receptúra sikeres kivitelezése. Ezek valójában mind-mind a boldogságélményről szólnak. 
… Van, hogy azért sütök, mert valami meg kell, hogy mentse a napomat, van, amikor annyi energiám van, hogy muszáj lekötnöm valamivel, máskor pedig csak jól esik egy szelet házisüteménnyel bevackolni magam a kanapéra és olvasni.”
A fenti idézet alapján már nem nehéz kitalálni, hogy miért kapta a könyv a Hangulatfüggő címet. Lendület, kimerülés, töltődés, pezsgés, mindennapok, harmónia – ezek azok az érzések és hangulatok, melyek köré Alexandra a recepteket felépítette. A szerző minden fejezet elején elmeséli, hogy mi a kapcsolata a kiválasztott desszertekkel, hogy miért szereti őket, mi a történetük. Én nagyon szeretem az effajta figyelemfelkeltést, egészen máshogyan kívánok meg egy-egy süteményt, ha tudom mihez kapcsolni, mintha csak úgy ad hoc jelleggel következnének egymás után.  
Maguk a receptleírások is hasonlóan részletesek. Ez azért is jó, mert olyan, érzést kelt mintha tényleg mellettünk állna a cukrász és segítene, így a legtöbb hibalehetőséget sikerül is kiküszöbölni. Az alapanyagokról és az eszközökről is kapunk egy bővebb bevezetőt, amelyből megtudhatjuk, hogy melyek azok az anyagok, amelyekre érdemes nagy hangsúlyt fektetni (még akkor is, ha sokba kerülnek), melyek azok a konyhai csetreszek, amelyek multifunkcionálisak, vagy éppen teljesen feleslegesek. A receptek között találunk tipikusan francia (Mille Feuille, Canelé, Paris Brest, Financier, Gateau Opera, Madeleine, Sablé, Quiche, Galette), ausztrál (Pavlova, Anzac keksz, Banánkenyér, Kókusz kocka), angol (Crumble, Scone, Trifle) és magyar (pogácsák, sacher, túrópite, sült alma) recepteket is. 
A könyv képanyaga a magyar szakácskönyvpiacon egyedülálló, hiszen itt nemcsak ételfotókat találunk, hanem tájképeket, portrékat és hangulatfotókat is, s nagyon jól kiegészítik egymást, fotókönyvszerűen mesélnek. Én a balatoni képeket szeretem a legjobban, ezek azoknak a szívét is megdobogtatják, akiknek nincs különösebb kapcsolódása a tóhoz és környékéhez. A képek változó mérete és elrendezése dinamikussá és lendületessé teszi az összbenyomást. A kompozíciók és a fények egyszerre festményszerűek, mégis nagyon modernek. 
 
Bosszantó figyelmetlenségek
Sajnos a könyvben vannak hibák, melyek főleg a szerkesztésből, néha szóismétlésekből, és ami a legrosszabb, hozzávalók komplett kifelejtéséből adódnak. Persze annak, aki gyakran süt nem olyan nehéz kitalálni, hogy egy omlós tésztába mennyi vajhoz mennyi porcukrot kell számolni, vagy, hogy egy kalácsot mennyi lisztből dagasztunk. De akkor is bosszantóak ezek a figyelmetlenségek, főleg, ha azt nézzük, hogy ez a könyv kifejezetten drága: 8800 forintért lehet megrendelni. Azt gondolom, hogy ilyen áron csak hibátlan könyvet szabadna forgalmazni. 
Tény viszont, hogy a hibái ellenére is az egyik kedvenc könyvem lett a Hangulatfüggő. Ez sajnos már meg is látszik is a borítón, amelynek hátlapja karcos, az eleje pedig pecsétes, bizonyos recepteknél pedig már magától kinyílik. Olyankor is gyakran nézegetem, amikor épp nem tervezek sütni, annyira jó érzés belemerülni a képek hangulatába, és csak tervezgetni, hogy majd mi lesz a hétvégén, vagy húsvétkor, vagy a szomszéd kisfiú ballagásán. Sós vagy édes? Apró vagy emeletes? Omlós vagy krémes? 
Nálunk tarte, canelé, pohárkrém és túróspite is készült már a könyvből, most épp a február közepét várom, hogy a nagymamám születésnapján a málnás sacher-rel villogjak. Aszalt paradicsomos-fetás pogácsát is szeretnék készíteni a héten, amire valami férfitársaságot kéne hívni egy-két üveg jó borral. Szerencsére a receptek a variálásra is lehetőséget adnak, annyiféle tészta és krém van benne. De, ami a legjobb, hogy tényleg minden nagyon finom. Mondom, kipróbáltam, a receptek működnek, ha pontosan betartjuk Alexandra instrukcióit, akkor nem lesz szükség sütés közben improvizálásra, vagy ne adj isten, tűzoltásra. 

Mélyebbre kell nyúlni
Végül a könyv ismeretterjesztő jellegét szeretném kiemelni, hiszen a Hangulatfüggő betekintést nyújt a nemzetközi (klasszikus és modern) desszertek világába, ezáltal pedig olyan sütemények tucatjait ismerhetjük meg, melyek tőlünk nyugatabbra már évtizedek óta alapvetésnek számítanak (itthon pedig még mindig újhullámosnak titulálják őket). Ezt főleg annak köszönhetjük, hogy a Hangulatfüggő főként azokból a francia és angolszász szakkönyvekből merít, amelyek itthon – nem, hogy magyarul, de eredeti nyelven is – elérhetetlenek (kivéve itt: cookbooks.hu). 
„Leggyakrabban az Ausztráliában megismert vonalhoz nyúltam, de tisztában voltam vele, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen ha jó cukrásszá szeretnék válni, – mert egyszercsak jó cukrász akartam lenni – akkor mélyebbre kell nyúlni. Egészen pontosan az alapokhoz, a francia cukrászathoz. Elkezdtem külföldi francia cukrász tankönyveket rendelni és egy egészen jól használható tudásra tettem szert. Elvégeztem egy cukrászképzést is, hogy hivatalosan dolgozhassak a szakmában.” 
Én a könyv alapján arra bíztatnám az olvasókat, hogy lépjünk túl a retró cukrászdák, valamint az amerikai típusú kávézók brownie-sajttorta kínálatán, és merüljünk el egy sokkal izgalmasabb és sokrétűbb világban, ami maga a nagybetűs CUKRÁSZAT. 
 
Képek forrása