Újra rátalálhatunk a 20. század elejének vérbő magyar irodalmi, művészeti romantikájára, hiszen Rockenbauer Zoltán művészettörténész Apacs művészet című művészettörténeti almanachja pontosan ezzel a céllal készült. Az Adyzmus a festészetben és a kubista Bartók (1900 – 1919) alcímet viselő kötet zene és irodalom, irodalom és képzőművészet egymásra hatását mutatja be Ady, Babits, Kassák, Czóbel és kortársaik történetei révén.

Kép forrása

Belső és külső forradalom
A 2014-ben kiadott Apacs művészet a magyar művészettörténet egy jelentős korszakáról és egyben belső és külső forradalom két évtizedről számol be. Forradalmi, mert amit akkor Ady, Bartók és Czóbel művelt, az valóban gyökeresen újat adott a közönségnek és lényegében változtatta meg az azt követő társadalmi, művészeti irányokat, és forradalmi, mert a vizsgált, bemutatott húsz év végén bizony ott virít a Tanácsköztársaság a maga vörös terrorjával, országra szóló felfordulásával, bolsevik megnyilvánulásával. 
Rockenbauer könyvéről az Artnews.hu még a kiadás évében publikált egy magvas kritikát. Itt többek között ezt olvashatjuk: „…nem a szokványos módon varázsolja elénk az író, nem egy művészről tesz elénk monográfiát, hanem mint valami kozmikus porban, kavarognak és zajlanak a regényes könyvben a kor eseményei, amelyből fényes csillagokként, üstökösökként villannak elő nagy művészzsenijeink, akik nemcsak egymagukban tündököltek az irodalom, a zene vagy a képzőművészet egén, hanem egymásra figyelve, egymást segítve, egymást támogatva, egymásra hatva, a művészetek közötti átjárhatóságot, szimbiózist megteremtve, s ezáltal egymást is inspirálva valóban egyedi, megismételhetetlen és örök érvényű műveket alkottak.” Szép mondat, ugye? 

Kép forrása

Friss erők
Az egyéniségek mellett a szerző a friss erőt, új gondolatokat jelentő művészek több csoportjára is fókuszál, különösképpen a Nyolcak és a Vadak elnevezésű formációkra, melyekben tényleg a fent is említett, legmeghatározóbb írók, költők, képzőművészek, zeneszerzők jelentették az új szellemi elit élbolyát. 
Az erőt hasonlóan képviselte ez az új hullám, mint mondjuk az én generációmnak a zabos, depis nyolcvanas évek (főleg első fele), amikor végzetes térnyerésben nyilvánult meg az angolszász punk és a későbbi new wave vagy dark. Tehát a korábbi korszak kedvelői, az abban szocializálódottak és persze a jeleseik rendkívül agresszívnek, érthetetlenek, netán torznak, rútnak látták ezeket az új törekvéseket. Nem nekik lett igazuk, sem a múlt század elején, sem a nyolcvanas évek mélymagyar állapotaiban. 
Az Apacs művészet egy szépen vaskos művészettörténeti összefoglaló, melyben számtalan mókás, tanulságos történettel, az irodalmi, zeneművészeti és képzőművészeti berkekből származó anekdotával teszi érdekfeszítővé az egész olvasmányt az író. 

Kép forrása

Huligánok
S, persze idézzük ide a szerzőt is, aki még a könyv bemutatóján számolt be arról, hogy a címben és az alcímben szereplő kifejezéseket nem ő találta ki, azok korabeliek: akadt, aki gyalázkodásnak, más pedig dicséretnek szánta ezeket. Az apacs festészet elnevezés az ellenfelektől származott, akkoriban ugyanis az apacs a huligán szinonimája volt.
Adyt, Bartókot és a Nyolcak festőit gyakran ugyanazokkal a szavakkal támadták, így ezek az óriási figurák is próbálták egy idő után egymást megérteni és segíteni. Emlékezetes a Tisza Istvánnal folytatott iszapbirkózás, a konzervatív politikus ugyanis a magyar kultúra legnagyobb rákfenéjét a Nyugat folyóiratban és Adyban, majd a modernista festőkben és Bartókban is látta…
Hát, mi ma másképp látjuk.