Nemrég könyvbemutatóra hívott egy kedves barátom. A helyszín a Petőfi Irodalmi Múzeum nagyterme. Fatális véletlen, hogy a könyv szerzője és a könyv címadója két azonos nevű ember, akik épp a névazonosság okán futottak össze. Gyuricza Péter szerkesztő és Gyuricza Gábor ötletgazda és címadó. A könyvek a Magyarország Barátai Alapítvány kiadásában jöttek létre.

Kép forrása

Visszatérő magyarok
Visszidensek. Ők olyanok, mint a disszidensek, csak visszafelé. Persze lehetne a cím kesnedisszid is, ám az ugyanolyan megtévesztő lenne, mint Gyuricza Gábor szójátéka. 
Az ellenkező irányú folyamat ugyanis nem pontos. Megtévesztő abban az értelemben, hogy a kötetben szereplő huszonnégy személy többsége nem maga vándorolt ki az országból, hanem szülei, nagyszülei vagy még régebbi felmenői hagyták el a szülőföldet. A visszidensek többsége tehát olyan leszármazott, akinek a külföldön töltött (vagy nem ott töltött) gyerekkor mellett elkötelezett magyarságtudata alakult ki és több szálon kapcsolódik a nyelvhez és kultúrához. 
Érdekes ugyanakkor, hogy a hazát különböző időpontban elhagyó családok számára mennyire mást jelent az óhaza fogalma, a magyar tradíció. Az meg igazi meglepetés, hogy ezeknek a fogalmaknak, értékrendeknek megfelelően külföldön is mennyire szeparálódnak az egy országban, városban élő magyarok.

Kép forrása

Lebilincselő történetek
Olyan kalandos, sokszor tragikus sorsok, fordulatos életrajzok sorakoznak a könyvben, olyan sorsok, melyek szorosan kapcsolódnak a magyar történelemhez vagy épphogy abból következnek. A megszólaltatott emberek között közismert arisztokrata és nagypolgári családok leszármazottjainak lebilincselő történetét olvashatjuk a lehető legautentikusabb és legszemélyesebb formában, hiszen a szereplők első szám első személyben beszélnek magukról.  
Gyomorszorító azoknak az arisztokrata családoknak a története, akiket durván meghurcoltak. Szapáry György, Nádasdy Borbála, Lipthay Antal családjának története mind-mind elgondolkodtató, tanítandó történetek. 
Hasonlóan izgalmas a könyv végén összegyűjtött családi fotóalbumokat böngészni és bekukucskálni a szereplők életébe. 

Kép forrása

Gyökerek
Nem szívesen emelek ki bárkit, de hadd jegyezzem meg, hogy közeli ismerőseim vannak a bemutatott személyek között, akiket én fiatalon ismertem meg, akkor amikor még nem volt divat hazaköltözni a szerencsésebb országokból. Minket a folklór szeretete fűzött össze. Külföldről hazajött barátaim nagy hatással voltak a gondolkodásomra. Megerősítettek abban a tudatban, milyen szerencsés vagyok, amiért egy olyan országban élek és olyan dologgal foglalkozom, ami külföldön élő barátaimnak is identitást ad, olyan gyökereket jelent, amik egy ma is élő szervezetet táplálnak, aminek mind a részesei vagyunk.  

Kép forrása

Erdélyi táncok
Meglepő olyan történeteket olvasni, amelyek arról szólnak, hogy van, akinek a családja teljesen eltávolodott a nyelvtől, a kultúránktól, a leszármazott mégis érezte a magyar kultúra vonzerejét és végül a folklórt választotta hivatásául, és itt telepedett le. Említhetném Brum Alejandrát vagy Frido Diepeveen cigányprímást, akinek marosvásárhelyi nagyanyja került gyerekként egy holland családhoz. A szülei már nem beszéltek magyarul, Frido azonban beleszeretett a cigányzenébe és amszterdami joghallgatóként járt Magyarországra, hogy ifjabb Járóka Sándortól tanuljon cigány hegedűtechnikát. 
Szívmelengető volt hallgatni Magyar Kálmán gyermekének és unokáinak virtuóz hegedűjátékát és látni a szemekben a csillogást, amikor vastapssal ünnepeltük őket és Brum Alejandráékat, akik gyönyörűen táncolták az erdélyi táncokat.
Hálásak lehetünk a Magyarország Barátai Alapítvány elnökének, Prof. Vizi Szilveszternek és az alapítvány munkatársainak, hogy elindították ezt a kitűnő sorozatot.