Irodalomtörténeti állomáshoz érkezett Radnóti Miklós naplójának sorsa, amikor a Magvető kiadó idén egy újabb tudományos igényességgel kiegészített változatot tett le a magyar olvasók elé. A mértéktartóan elegáns kötet szöveggondozását Ferencz Győző végezte, ő írta a rendkívül alapos tanulmánynak is felfogható utószót és készített jegyzeteket a kiadványhoz is. Ahogy mondani szoktuk: fontos könyv.

Kép forrása

A biedermeier hölgy
Bizonyos irodalomtörténeti jelentőségű köteteknél, az anyag fajsúlyára és befogadóképességem korlátaira való tekintettel hagyományosan először az utószót olvasom el. Teszem ezt azért, hogy jobban tudjam hol járok, kiről, miről olvasok majd. Ezúttal is így volt, bár azt nem tudtam persze megállni, hogy rögtön a boltban bele ne olvassak Radnóti szavaiba. Egy 1934-es bejegyzésben ábrázolt jelenet égett bele az agyamba, ahogy a költő megfigyelt egy fiatal, telt – ahogy ő írja: biedermeier – hölgyet, amint az pihegve, vélhetően szerelmeslevelet olvas. Miután a lábjegyzet segítségével számomra kiderült, hogy a biedermeier egy „kispolgári ízlésvilágot kifejező 19. századi művészeti stílus” még inkább látni véltem ezt a pihegő nőszemélyt, Radnóti és Ferencz szemén át. 

Kép forrása

A három kézirat
Nos, valahol az egész kötet is ilyen, Radnóti ír, s mindig fontos dolgokat, s Ferencz Győző, az utószerkesztő, a maiaknak magyarázza, kommenteli. A három kéziratból összeálló napló tartalmi és terjedelmi gazdagsága miatt most nem részletezem az abban foglalt történeteket, ugyanakkor ismét jelzem a kötet tudományosságát. 
Az utószóként a kötetbe illesztett fantasztikus esszéből kiderül, hogy sok alkotóhoz hasonlóan Radnóti Miklós is saját maga gondoskodott és rendelkezett naplójának későbbi sorsáról. A német megszállás napján a költő a fent említett kéziratát és még csak készülő verseskötetének kéziratát bevitte a Széchenyi Könyvtárba, hogy az utókornak mindez biztosan megmaradjon. Radnóti tehát nem akárkinek, hanem a jövőnek, mégpedig a távoli jövőnek írta naplóját. Egészen hátborzongató, ahogy átgondoljuk, ahogy a költő, ekkor már munkaszolgálatosként felkészül a halál fogságára. Felkészült, hogy naplója és versei szabadon élők legyenek. 

Kép forrása

A megjelentetés szándékával
Ferencz Győző kifinomult szövegében mindez a tudomány óvatos, de mégis határozott megállapításaival erősíttetik meg. „Radnóti Miklós naplóját – ahogyan ezt a letéti nyilatkozat szövege is bizonyítja – a megjelentetés szándékával írta. A napokra bontott napló olyan többé-kevésbé összefüggő és folyamatos feljegyzések sorozata, amelyben szerzője a rögzítendő eseményekről alakulásának közben számol be. (…) …a naplóíró tartózkodik is az elemző értékeléstől és önértékeléstől, az események kiválasztásával, a köztük lévő hangsúlyviszonyok kialakításával szükségképpen nemcsak tényeket rögzít, hanem (akár szándéktalanul is) megalkot valamiféle énképet is (más lehetséges énképek ellenében).”