Talán mindannyian olvastunk vagy láttunk már riportokat a leszakadó vidéki régiók vagy a szebb napokat megélt bányavárosok lakóiról. A periférián élő emberek sorsára azonban általánosságban véve mégis kevés figyelem irányul. Talán a többségi társadalom számára nehezen képzelhető el, hogyan lehet élni ilyen nehéz körülmények között. Nos, Juhász Tibor Salgó Blues című novellaregénye most pontosan ebbe a környezetbe, ebbe a kietlen, rongyos valóságba kalauzol bennünket, és bár a történetek sokszor annyira tapinthatóan autentikusak és igaziak, hogy pont emiatt nehezen megemészthetőek, mégis megéri velük tartani. 

Kép forrása

Rozzant háztömbök, kocsmák, utcák
Juhász Tibor első verseskötete Ez nem az a környék címmel jelent 2015-ben, melyben már akkor is erőteljesen jelen volt a szociális érzékenység, a kötet fő témája ugyanis a periférián élő emberek mindennapjai, melyeket a szerző keserűségében szép lírai eszközökkel és kíméletlen pontossággal ábrázolt. Ezt követő második könyve, a Salgó blues, az idei könyvhétre jelent meg, melynek novellái hasonló színtereken játszódnak, Salgótarján vidékén, rozzant háztömbökben, kocsmákban vagy a környék nyílt utcáin. 
A könyv önéletrajzi ihletettségű, ugyanakkor a szerző helytörténeti munkákból és városi legendákból egyaránt merített a szövegek elkészítéséhez. A tizennégy írást tekinthetjük tizennégy különálló novellaként, vagy tizennégy egymásba kapaszkodó rövid fejezetként, ugyanis különálló történeteket, sorsokat, balhékat ábrázolnak, de egyes szereplők és a helyszínek rendre visszatérnek.

Kép forrása

Kék Acél
A hétköznapi, minden pátoszt nélkülöző leírások, a hús-vér karakterek, és a kötet végére ikonikussá váló helyszínek, mint a Kék Acél nevet viselő kocsma vagy az Acélgyári út környéke, együtt egy sajátos atmoszférát teremtenek, amelyet eleinte talán idegennek érezhet az olvasó, idővel azonban könnyen megtalálhatja benne a helyét, leülhet a saját asztalához a Kék Acélban és csendben figyelheti az eseményeket.
„Bementek az Euronicsbe, kihoztok részletre egy laptopot, azt odaadjátok, én meg kifizetem érte a bolti ár hetven százalékát. Persze nektek kell majd törleszteni, de mit tudnak tenni, ha nem perkáltok. Semmit. Tiétek a dicsőség, mert gyorsan lesz lóvé, tartott kiselőadást Márk a könnyű kereseti lehetősek egyik fajtáról, az áruhitelről.” (Hitelláz) 
A könyv egyik nagy erőssége a hitelességében rejlik. Miközben könnyű kereseti lehetőségekről, utcai verekedésről vagy egyszerű kocsmai vitatkozásról olvasunk, érezhetjük, hogy a szerző jól ismeri ezt a világot és magabiztosan kalauzol bennünket. A hitelesség kapcsán érdemes kiemelni a „171102_022.mp3” című novellát, melyben egy hangfelvétel szövegezett változatát olvashatjuk. A műben kitárul előttünk egy élet néhány oldalba sűrítve. Mondjuk, a 171102_022.mp3 című novellában eképpen: „Kisember voltam én ahhoz, hogy a nagyok dolgába üssem az orrom, nem értettem én a politikához, az ecsethez értettem, nem a lózungos beszédekhez.”

Kép forrása

Arcokon ragadt reménytelenség
A novelláskötet karakterei egytől-egyig bukott hősök, mogorva, mégis aranyszívű figurák, valamint ahogyan a könyv ismertetőjében is olvashatjuk: „esendőségeiben is szerethető arcok” akik jobbára túlélni próbálnak a napról napra sivárabb iparvidéken. A szövegek olykor teljes emberi sorsokat sűrítenek néhány oldalba, sem szépelgésnek, sem felesleges mondatnak nincs helye bennük. Ebből adódóan a Salgó Blues nem tekinthető könnyed olvasmánynak. Az általa teremtett atmoszférát ugyan otthonossá teszi a szerző, de az mégis időről időre fojtogatóvá válik, látva az emberi sorsok mozdulatlanságát és az arcukon ragadt reménytelenséget. A Salgó Blues írója olyan utcákat térképez fel, ahol az olvasók többsége inkább felgyorsítja a lépéseit, olyan háztömbökbe lép be, amik előtt legtöbben elfordítják a fejüket. Éppen ezért hiánypótló és fontos írás például a Harangszóra várni című novella arról, hogy ha muszáj, „Így is lehet élni.”