Jónéhány évvel ezelőtt egy furcsa véletlenek nyomán összeverődött társaság tagjaként kellett szembenéznem azzal a ténnyel, hogy bizony, az általános műveltség fogalma meglehetős szépítés. A közműveltség se nem általános, se nem műveltség, talán inkább valami mérceféleség, amit jó lenne elérnie a többségnek. De persze nem éri el. 
A társaság fiatal, de lelkes tagja mindjárt elő is állt az ötlettel: őt annyira zavarja műveletlensége, hogy szeretne órákat venni tőlünk, olvasottaktól. Állítsunk neki össze valami alaptananyagot, mit kell tudnia egy kultúrembernek. Ő azt hajlandó lenne megtanulni. Hiába mondtuk, hogy az így nem fog menni, ő egészen komolyan gondolta a dolgot. 

Kép forrása

Tudás és nem tudás
Sajnos akkoriban még nem voltak olyanok, hogy Száz híres regény, megy Száz nélkülözhetetlen színdarab, de még olyanok sem voltak, mint a Művelt társalgók könyve. Pedig, ha lett volna, egyszerűen fiatal barátunk kezébe nyomom. 
Thomas W. Hodgkinson, Hubert van den Bergh mesterséges okosító könyve arra vállalkozott, amire a bemagolós, stréber diákok lánglelkű tanárrajongói: csak jegyezd meg az adatokat és biflázd vissza, a többi nem érdekes, nem kell tudnod, hogy ki volt Vörösmarty Mihály, s főképp nem kell szeretned. Politikai, közéleti, tudományos, művészeti, sport- és egyházi nagyságok, sztárok, celebritások, események megannyi adatát, sztoriját, pikáns és botrányos vagy csak alapon izgalmas vonatkozását vonultatja fel a két a szerző ebben az érdekes könyvben. Egy-egy csipetnyi információ jut így sok fontos személyiségről, jelenségről, folyamatról, helyről, történésről. 
Annyiban mindenképpen szórakoztató a könyv, amennyiben például IQ-tesztként megállja a helyét. Az olvasó megmérheti saját tudását, intelligenciáját a kötetben található műszövegek segítségével.

Kép forrása

Google-alapú társadalom
„Aki elolvassa ezt a könyvet, soha nem fogja összekeverni Rimbaud nevét Rambóéval vagy Lukács Györgyöt George Lucasszal.” Ezzel a mondattal reklámozza magyarországi kiadója a Művelt társalgók könyve című kiadványt, de megmondom őszintén: nem győztek meg. Az egymásra épülő, egymással összefüggő tudásrendszerekben hiszek, illetve abban látom a született intelligencia jó működését. 
Persze értem én az iróniát. A két szerző szemlátomást arra a tudás-alapúval ellentétes „Google-alapú” társadalomra reagál kiadványával, melyben a felületes ismeret a trend. Ja, hogy mindez a lebutulásról, a civilizáció önfeladásáról szól? A két író szerint – ezzel valahol nagyon is parodizálva az oktondi sznobok felületes ismeretvilágát – pontosan ezzel a kis tudáspirulánként bevett ismeretvitaminnal szorítja ki magát a ma embere a civilizációból, a kultúrából, illetve mindabból, amitől homo sapiensnek nevezheti magát valaki. Valahogy aszerint, mintha a kiadvány egy szellemi járókeret lenne kezdő sznoboknak. 

Kép forrása

Szórakoztató tudatlanság
Ugyanakkor van ebben a könyvben elismerésre méltó elem is. A Művelt társalgók könyvének megírásához hihetetlenül nagy mennyiségű valódi tudást kellett összegereblyézniük a szerzőknek. Ráadásul egyfajta kreatív nagyvonalúság is bujkál a kötetben, ami olyan apróságokban érhető tetten, mint például az, hogy a könyv szereplői egy szabad asszociációs lánc mentén követik egymást. Aminek köszönhetően viszont – bármennyire is bosszantó tud lenni a sületlen szócikkáradat – az olvasó valahogy mégis benne ragad a könyvben, s folytatja, folytatja, folytatja a műveltség-beszerzést. 
S közben láthatóan jól szórakozott.