Sajnos nem tudok beszélni, csak így írásban. E szavakkal borítóján és a belső oldalon nyit Téglás János esztergomi vonatkozású kötete, a nemrég megjelent Néma interjúk Babits Mihállyal. A kiadvány különleges irodalomtörténeti csemege, a költőfejedelem élete utolsó tíz hónapjának – ebből hatot Budapesten, négyet pedig Esztergomban töltött – interjúkba foglalt krónikája. 

Az utolsó tíz hónap
Az esztergomi önkormányzat által támogatott könyvet a Pázmány Péter egyetemen dolgozó Babits Kutató Csoportja segítségével írta meg Téglás János, magyar-történelem szakos tanár, a Babits kutatócsoport tagja. A Nyugat első nemzedékének számító Babits az említett utolsó tíz hónap alatt hatszor találkozott újságírókkal, illetve ismert és kevésbé ismert személyekkel, munkatársakkal, rokonokkal, barátokkal, irodalmi személyiségekkel, mely találkozások természetesen velős és átfogó, ugyanakkor a költő súlyos betegségéből fakadóan nagyon is szubjektívekké váltak. 

Beszélgetőfüzetek
Az interjúkat az úgynevezett Beszélgetőfüzetekben (is) rögzítették. A zsurnaliszták ezzel együtt remek munkát végeztek: oly módon váltak Babits beszélgetőpartnereivé, hogy az esztergomi Előhegyen lévő villa lakója magánélete, betegsége, családja témáján túl a magyar irodalomról, saját munkásságáról is fontos megállapításokat, összefüggéseket tartalmazó gondolatokat, elemzéseket is közölt. 
A kiadvány a tíz hónap mellett Babits Mihály életének több más részletére is kitér, így elsőként a gégerákban szenvedő költő betegsége és gyógyítása kronológiájára, a betegség különböző fázisaira, a beteggel foglalkozó orvosok, professzorok, kórházak, szanatóriumok sorára. 

Cikkek, jegyzetek, fotók
A babitsi vonal kutatási, elemzési céljaként, az irodalomtörténeti vizsgálat arra is kísérletet tett, hogy kikövetkeztesse, hogy mi hangzott el a költő és az újságírók között valójában. Téglás János a nyomozók akkurátusságával, képzelőerejével, rutinjával és leleményességével illeszti össze Babits életének utolsó tíz hónapját a fellelt adatok, korabeli leírások, cikkek, jegyzetek, fotók alapján. A kötet végén ott találjuk a kutatási anyag alapjául szolgáló legfontosabb cikkek, fotók, dokumentumok, feljegyzések másolatának gyűjteményét. Ugyancsak fontos támpont, hogy a nagybeteg költőt sokan látogatták meg betegágyánál az akkor magyar irodalmi élet jelesei közül, így például Radnóti Miklós, aki többek között így fogalmaz Naplójában: „Esztergom. Babitséknál. (…) Fenn a ház elhagyottnak látszik, a verandáról kinyílik a táj. Szétnézünk és kilihegjük magunkat. Aztán Gyula benyit a hallgató házba. Kis idő múlva kijön, bevisz. Mihály az oldalsó szobában fekszik, fájdalmasan sovány és barna. Két kézzel fogja meg a kezünket. Leülünk az ágy körül, én Ildikó kis székére. Szájáról olvassuk a szót, néha nem sikerül, ilyenkor ír.”