Téved, aki abban az elgondolásban ringatja magát, mely szerint Horvátország messze földön a tengeréről és napfényes városairól híres. Van itt más is. És hogy az mennyivel izgalmasabb, mint a tengerparti séták és a kacskaringós labirintusokba vesző utcákon kínált, turistákra méretezett csábító áruk, arról a Tiszatáj Könyvek legújabb darabja, az Észlelési gyakorlatok győz meg ellenvetést nem tűrően.

Utazás a horvát lélek mélyére
Mert hát mi is ez a könyv. Kortárs horvát költők és írók szövegeinek gyűjteménye. Meglepően jó és friss írások kerültek a válogatásba. Meg ne feledkezzünk véletlen a szerkesztő, Medve A. Zoltán áldozatos munkájáról, aki a könyv elején található bő lére eresztett és átfogó előszavában a kortárs horvát líra és próza alakulása, fejlődésének kiemeltebb állomásai körül tesz egy-egy érdemi megjegyzést. A fordítók, többek között Radics Viktória, Ladányi István, Balázs Attila, Fenyvesi Ottó, Orcsik Roland személye áll jót, hogy a fordításokban, több mint valószínű, nem esett hiba. 
Aki a forró nyári napokon egy jéghegy élességét leköröző pontosságú versek hűvösére vágyik, és kíváncsisága sem ismer határt ahhoz, hogy bátran a szomszédos népek irodalmában kalandozzon kedvére és okulására, na meg mindenek felett álló gyönyörűségére, az a könyvön keresztül a maradandó olvasmányok nyújtotta élményben részesül. 

Abszurd és humor
Nem tűnik könnyű vállalkozásnak egy-egy szövegrész kiemelése, olyannyira jól, a helyes arányok eltalálásával sikeredett a kötet összeállítása, hogy szinte alig találni benne olyat, amit az unalom és az érdektelenség szürkéje árnyékolna be. A szubjektív ítéletemnek engedve azért néhány gondolatot ide idézek. „Előfordul hogy két öregként ismerünk egymásra/botra támaszkodva és ősi üzenettel/a városban amelyet erős érzelmek túrtak föl” – írja Ana Brnardić. „attól félek, hogy most elmegyek./a csönd a versek gyakori motívuma. halk csönd./lassú csönd. óvatlan csönd./mi az ördög van ebben a csöndben?” – olvassuk Marija Andrijašević versében. Sanjin Sorel versei szintén arról győznek meg, hogy komoly potenciál rejlik a mai horvát költészetben. „Mindenki meghalt körülöttem,/Ősszel én is, ezért a szemétből/Művészettörténetet gyűjtök,/És franciául álmodom.” A prózaszövegek közt nem kevésbé ütős és emlékezetes darabokat találni, különös hangulatú remekeket például Rade Jarak vagy Marinela nevű szerzőktől. „Kvank úr a szobájában ült tárgyainak társaságában, melyek a saját semmiségére emlékeztették. Kopott, hervadt tárgyak. Sűrű, elpusztíthatatlan por alatt. A kiscica álmában nyávogott, kinyújtotta a lábacskáját. A halacskák az akvárium egyik végtelenjéből a másikba úszva próbálták megölni az unalmat.” (Marinela: Barna medve üldögél).

Tökéletes útravaló
A mostani kiadvány a néhány éve megjelent, háborútól és tömegsírok szomorú látványától, gyásszalagos emlékek megszűntethetetlen csíkjait magukon viselő, egész-tört életektől hemzsegő horvát antológia, A káosz vigasza szelídebb változata, itt az irónia, az abszurd és a biotermékeket természetességével szégyenbe hozó humor hullámvasútjára ülhet fel az olvasó; vigyázat,  tériszonyveszély és szédülés fenyeget, ezek a költők és írók nagyon, de nagyon magasra tették azt a kiváltásgosok megkövetelte színvonalat.  
És ha szerencsés véletlen folytán a napokban indulunk a horvát tengerpart napernyői alá, soha jobbkor nem választhatnánk ideálisabb könyvet, mint az Észlelési gyakorlatok című kiadványt.  „Én esküvői ruhára vágytam,/te pedig láthatatlanságot ígértél nekem.”