Az Európa Kiadó volt oly szíves a magyar olvasók elé hozni újra Robert Merle 1965-ben írt riportregényét, a Moncada-t, melynek alcíme Fidel Castro első csatája, és amely egy ma már kevéssé ismert történelmi epizódot mutat be. A kötet így a mai olvasó számára nem egy aktuális témáról szól, ahogy hajdani olvasóinak jelentett, hanem egy mára kialakult történelmi helyzet origójáról mesél részletesen, a francia írótól megszokott, olvasmányos stílusban, mégis hitelesen, izgalmasan, a beavatottak nyelvén szólva.

Dokumentarista igénnyel
Ízlelgetem a szót: riportregény. Rögtön Truman Capote Hidegvérrel című tényregénye ugrik be, illetve egyből az, hogy mi a különbség a kettő között. Elsőre semmi, a riport tényeken alapul, a riportregény is egy tényregény, és talán annyi a különbség, hogy a riport, mint zsurnaliszta műfaj, a nagy újságírói, avagy médiaszakma tulajdonképpeni csúcspontja, csúcsteljesítménye, legteljesebb változata. Ebben pedig már az is benne van, hogy több kisebb alműfajt tartalmaz, köztük azt az irodalmi síkon is jócskán értékelhető, leíró, elbeszélő vonalat, amit Móricz Zsigmondhoz, Illyés Gyulához vagy Moldova Györgyhöz is hasonlóan Robert Merle is művelt. 
A franciák 20. századi írózsenije hároméves német hadifogságban eltöltött évei emlékének hatására megírta a Két nap az élet című regényét, amelyért a legmagasabb francia irodalmi kitüntetés, a Goncourt-díj tulajdonosa lett. Ehhez képes volt érdekes vonulat Merle pályafutásában az az időszak, amikor még nem irodalmi, hanem inkább a dokumentarista igénnyel megírt munkáit készítette. 

A bukás okai
Ebben a sorozatba tartozik a most ajánlott Moncada, melyről több helyen azt olvashatjuk, hogy a megjelensét követően megbukott. A bukás okairól annyit tudni, hogy Franciaországban nem érte el az ingerküszöböt, hűvösen volt a fogadtatás, Kubában pedig meg sem jelent, mivel a szerző nem tupírozta fel eléggé könyvében az akkor már diktátori Fidel Castro egykori „hőstettét”.
Így lehetett, hogy Robert Merle inkább a szépirodalom felé fordult, az író jól döntött, hiszen azóta tudjuk, hogy regényei – így például az Állati elmék, a Védett férfiak, a Madrapur, a Malevil, a Francia história, stb. – rendkívül népszerűvé, mi több, mára klasszikusokká váltak. (Merle értékelésében nem lehet mellékes, hogy több regényét megfilmesítették, így például a már említett Két nap az élet, az Állati elmék vagy A sziget című történeteket.) 

Muzeális história
A Moncada

ugyanakkor már magán viseli a későbbi nagy regényíró jellegzetes stílusjegyeit, az olvasmányosság és hiteles hangvétel mellett azt az aprólékos és színes, érzékletes leírást, mely természetesen egy újságíró szempontjából is megfelelő, de egy regényírónál is helyénvaló. Ne feledjük azt sem, hogy Merle a kubai forradalmárokról írt riportregényében már ott van később irodalmi műveiben is megmutatkozó baloldalisága, a balliberális eszmerendszerek iránti vonzódása, rokonszenve. Ez az Üvegbúra alatt című regényében kap teljes teret, amikor az 1968-as párizsi diáklázadások történetét fonja bele egy egyetemen játszódó cselekménysorba. 

A Moncada izgalmas, aprólékos, riporteri, illetve haditudósítói igényességgel megírt regény, egy olyan igaz história, melynek lassan muzeális értékei is vannak, hiszen ahogy távolodunk a kommunista rendszerű egykori országok emlékétől, úgy értékelődik fel a még mindig ezt a társadalmi formát követő, vagy azt erőltető országok megítélése és vizsgálata, történelme, politikatörténeti elemzése.