Carlos Ruiz Zafón regényei már két ízben elvarázsoltak. Az ötlet, ami köré történeteit építette, egyszerűen lenyűgözte magyar minort végzett lelkemet! Mert milyen szép is az, hogy valaki – a szuperhősök korában – ilyet mer állítani: a könyvek és a szavak mágiát hordoznak magukban, az alkotók pedig maguk a varázslók!

Konklúzió
Az első két regény során már megtanultam, hogy habár Franco diktatúrája rossz volt, de a tábornok vaskezű uralma előtti zűrzavar még több életet nyomorított meg. Már kétszer levontam a következtetést: a jók és az ártatlanok ezekben az időkben úgy hullottak, mint a legyek, viszont a „gonoszok” valahogy mindig megtalálták a maguk számítását. Ezen belém sulykolt tanulságra emlékezve egyáltalán nem lepődtem meg, hogy Fumero – kinek kegyetlenségét az előző kötetekben oly szépen kimunkálta írónk – a harmadik kötetben is kísérteni fogja főszereplőinket. A különbség csupán annyi, hogy most a múltba révedve fogunk eltűnődni azon, hogy „hogyan is létezhet ily sötét kegyetlenség valakiben?”… majd a történetet előrehaladtával megrettenünk azon, hogy egy ilyen lelkületű beosztott a gátlástalan, okos és céltudatos ember kezében mily hasznos is lehet.

Majdnem jó
A Mennyország fogságában története a boldog békeidőkben kezdődött. A Sempere és fiai könyvesbolt virágzik, Daniel és Bea gyermeke már megszületett, Fermin Romero de Torres pedig végre meghízott, szerelmes lett és a boldogító igen kimondására készülne. Ha múltja nem gördítene folyton akadályokat a boldogsága elé: habár a szenvedést és a börtönéveket immár, „Monte Cristo-i” szökésének köszönhetően maga mögött hagyta, azok következményei még mindig kihatnak az életére. Pánikol, mert felmerült benne a kérdés: hogyan is esküdhetne örök hűséget egy hivatalnok előtt, hamis/nem létező személyazonossági papírokkal? Ráadásul a minap egy börtönviselt csonka koldus is betévedt az antikváriumba régi cellatársát keresve… ez az esemény pedig az ifjabb Sempere-t nyomozásra és cselekvésre készteti. Míg Fermint egy komoly lerészegedésre. És élettörténete elmesélésére… Így kerülünk a harmadik kötetet olvasva a már megismert múlt előtti múltba, amely aztán egy kissé kerekebbé fogja tenni Barcelona rejtélyes könyvtáráról, és az írói zsenihez fűződő intrikákról eddig megszerezett tudásunkat.

Ezt nagyon tudja!
Zafón a mestere a leírásnak. Könyvébe temetkezve szinte érezem a rabok kínját és kétségbeesését. Ahogy Fumero lelkének sötétjéből is sikerül átadnia egy keveset, valamint sikeresen megérteti olvasójával a kínzónak parancsot adó börtönigazgató minden motivációját. Bizonyíték az írói zseni létezésére, hogy sikerült elfogadtatnia velem az abszurd gondolatot: a direktor úr legfőbb vágya, hogy a spanyol irodalom nagyjai közé tartozhasson. És mindenre hajlandó azért, hogy ezt elérje. Igen, olvasás közben tényleg magával ragadtak a szavak, amelyeket Zafón oly zseniálisan tud használni. De a könyvet letéve, cikket fogalmazva egyértelművé vált számomra, hogy a babérkoszorút minden áron megszerezni vágyó Direktor története eléggé nevetségesnek hat az előző kötetek jól kimunkált, misztikummal átszőtt alaptörténetéhez képest.

Értelmetlen kiadás
Ruiz regényei előszavában mindig azt hangoztatta, hogy ezek a könyvek (habár az Elfeledett könyvek temetője sorozat részei) nem egymás folytatásai, külön-külön is élvezhetőek. A könyvkultúra varázsa az, ami összeköti őket és nem a cselekmény vagy a szereplők! De a Mennyország fogáságában meghazudtolta ezeket a szimpatikus szavakat. Zafón egy, a már megismert szereplők viszonyait boncolgató, ötlettelen könyvet vetett rajongói elé. Amit ráadásul le sem sikerült zárnia rendesen! Az olvasóknak két teljes évet kell várnia a negyedik kötet megjelenésére, amiből esetleg megtudhatják: a Direktor úr hogyan vált a Spanyolhon legnagyobb mecénásává, és miért tűnt el oly hirtelen néhány évvel ezelőtt. Pont akkor, amikor Fermin Romero de Torres besétált Sempere-ék életébe…
Ha egyszerre jelent volna meg a két kötet, akkor sem biztos, hogy elolvastam volna az utolsó részt. Miért bizonyosodjak meg arról, hogy Zafónból kifogyott a mágia? És hogy ugyanolyan kiszámítható lett, mint a kortárs írók legjava?