Régi probléma. A történet azzal kezdődik, hogy Gilgames elindul megkeresni az örök élet füvét. Ez úgy ötezer esztendeje történt, de azóta sem változott a kérdés. Ám mielőtt végzetesen összekeverednének a dolgok, sietve le kell szögeznem, ez a történet nem az a történet. Ez alkalommal nem a Gilgames eposzról lesz szó, vagyis nem elsősorban arról, hanem a Tristan Garcia könyvéről, a Browser zsinórjairól. A kötetben olyasmit vet föl egészen komolyan a szerző, amit Woody Allan is érintett egyik humoros megjegyzésében: „Megkérdezték tőlem, hogy szeretnék-e tovább élni az emberek emlékezetében, de én tulajdonképpen a saját nappalimban szeretnék tovább élni.” Szóval régi és jelenvaló kérdést felszeget a szerző, halhatatlan kérdést: mi lenne, ha nem halnánk meg?

Eszmél, örül, szeret és elbukik
De egyelőre hadd maradjak a jó öreg uruki királynál. Ő ugyanis – Tristan Garciahoz hasonlóan – lelkes híve volt az örök élet ügyének, s el is indult, hogy megtalálja a megoldást. Vándorlása során eljut az istenek honának közelébe, ahol találkozik Utnapistimmel, a sumér Noéval, akit – mint a sztoriból kiderül – hajóépítő igyekezetéért, illetve fajmentő szorgosságáért halhatatlanná tettek az istenek. A dolog érdekessége, hogy Gilgames némi számonkéréssel veti föl Utnapistimnek, hogy csak henyél, nem csinál semmit, miközben ő, ugye falakat épít, meg szörnyeket aprít, ahogy egy hős királyhoz illik. Utnapistim, mai kifejezéssel élve kitérő választ ad, de a szövegből érezhető, nem annyira izgalmas dolog az örök élet, mint amilyennek egy halandó gondolná. Sőt kifejezetten unalmas. Mi a fenét lehetne csinálni egy egész örökkévalóságban? Belekezdeni valami jópofa projektbe? Hát éppen lehetne, de egyrészt holnap is bele lehet kezdeni, vagy holnap után, esetleg a jövő héten, másrészt meg mi lesz utána? Kezdeményezés kezdeményezést követ egészen a végtelenségig. Nehéz azzal vigasztalnia magát az örökké élőnek, hogy a sok-sok egymást követő aprómunka valahol majd minőségbe csap át és egy merőben új létmód veszi akkor kezdetét.
Ebben a tekintetben alighanem Madáchnak kell igazat adnunk:
Minden, mi él, az egyenlő soká él,
A százados fa s egynapos rovar.
Eszmél, örül, szeret és elbukik,
Midőn napszámát s vágyait betölté.
Nem az idő halad: Mi változunk,
Egy század, egy nap szinte egyre megy.

A kimerevített téridő
Tegyük hozzá a gilgamesi-utnapistimi alaphelyzethez azt az apró tényt, amire Madách is utal, s képzeljünk el egy olyan világot, amelyben nincs változó idő. Mindig minden ugyanaz, mindig, minden ugyanolyan, mindig minden békés, rendezett és kiegyensúlyozott. Sem az idő nem halad, sem mi nem változunk. S ezzel a fantáziával mindjárt el is jutottunk oda, ahol Tristan Garcia könyve kezdődik.
Történt ugyanis, hogy Browser űrhajós a kozmosz peremén egy nyílásra bukkant, melyet saját testével zár el, s ezzel a hőstettével megállítja a kozmikus tágulást, kimerevíti a téridőt. Mielőtt azonban végleg eltűnne, egy titokzatos szerkezetet halász elő a résből, és evilági utolsó cselekedeteként visszaküldi űrhajójával az embereknek. Így érkezik meg az örökkévalóság hozzánk, mivel a szerkezet segítségével ki-ki újrahuzalozhatja saját valóságát. Bár szerzőnk időnként megad éveket, valójában nyilván senki nem tudhatja egy ilyen helyzetben, hogy menyi idő telt el Browser űrhajós hősies időmegállító akciója óta. Mindenesetre sok.
Annyira sok, hogy az emberek egy része kezdi megunni a halhatatlanságot, s megpróbálja visszaszerezni a halált. Mégis szórakoztatóbb egy mulandó világban csetlő-botló halandónak lenni, mint a végtelen semmiben sodródni…

Egy halhatatlan filozófus gondolatfutamai
Meg kell jegyeznem, hogy a szerző amúgy filozófus, s ez bizony át is üt a köteten. Kevéssé regényszerű, sokkal inkább feljegyzések, esszék, történetfoszlányok gyűjteménye ez a könyv, egyszóval éppen olyan, amilyen egy halhatatlan filozófus gondolatfutamainak lennie kell.  Viszont Tristan Garcia remekül ír. Mondatai gördülékenyek és szépek, sodróak és olvasmányosak.
Persze azért szerzőnk nem akkora nagy filozófus, hogy a felvetett probléma kapcsán valami igazán eredeti választ tudjon kifundálni. Kicsit kínosan érzi magát az olvasó, amikor a zseniális ötlet, az igényesen kidolgozott szöveg hálójában olyan gondolatokra bukkan, amelyek például a szeretet jelentőségét hangsúlyozzák. Közhely. Ennél több van ebben a témában, bár tény, hogy sokkal jobbat Goethe sem tudott kitalálni, amikor az agg Faust nagy nehezen rászánja magát, hogy majd ott éli örök, és persze uralkodói életét, ahol „szabad nép építi szabad honát…” Mert felvilágosult uralkodónak lenni jó. Goethe szerint. Ja, meg tulajdonképpen Gilgames szerint is.
De Tristan Garcia már egy másik kor gyermeke. Mi akár realitásként is el tudjuk képzelni azt, hogy a tudomány előbb-utóbb összedob nekünk egy kütyüt, ami hasonlít Browser zsinórjaihoz.
És mi lesz akkor velünk?