Amikor észrevettem a bolt polcán Gene Wilder A nő, aki nem című könyvét, akkor ugrott be, hogy nem is olyan rég, egészen pontosan augusztus 29-én hunyt el a hetvenes, nyolcvanas évek egyik legnagyobb amerikai komikus filmszínésze. Arról pedig végképp nem tudtam, hogy Wilder nemcsak színészkedett és rendezett, de írt is. Nos, pedig így van, így most e kisregénye ajánlásával tisztelgek emléke előtt.

Woody Allen és Gene Wilder
Ha nincs Woody Allen, akkor Gene Wilder biztos többre vitte volna, bár Allen alapvetően inkább rendező, mint színész, de annak sem utolsó. Dolgoztak közös produkcióban is, így például a mára legendássá vált, Amit tudni akarsz a szexről, de sosem merted megkérdezni című alkotásban. Gene Wilder írói, forgatókönyvírói munkássága tehát kevéssé ismert az európai közönség előtt, az Athenaeum kiadó viszont már jó pár éve gondozásába vette prózájának magyarországi ügyét azzal, hogy több művét kiadták.
Ha valakinek még ekkor sem ugrik be, hogy kicsoda Gene Wilder, akkor idevésem, hogy ő játszott többek között a Sherlock Holmes legkedvesebb unokafivére kalandjai, a Dutyi dili, a Vaklárma, a Kis herceg, a Willy Wonka, a Száguldás gyilkosságokkal és a Ki kém, ki nem kém című mozikban is.

Őrület és szerelem
A nő, aki nem című könyvben egy nem túl harsány történetet olvashatunk Gene Wildertől, mely sztoriban Jeremy Webb megőrülésének és pajzán szerelemmel átszőtt szanatóriumi rehabilitációjának furcsán melankolikus és helyenként humoros elbeszélését találjuk. Nekem amúgy – és itt visszaköszön a Woody Allen munkásságával való hasonlítgatás – az is beugrott, hogy Wilder ezzel a kisregényével vélhetően az Egyesült Államokban oly divatos paródia műfajt erősítette. Stílusutánzása, kikarikírozása, már-már zavaróan leegyszerűsített történetfűzése, a történet szereplői közötti párbeszédek sablonossága is erre utal, valahogy úgy, mintha a két világháború közötti irodalom csúcsszerzőinek (például Remarque-nak) szerelmes, romantikus, melodrámáját látnánk megelevenedni a gunyoros újrafogalmazás mentén.

Egy törékeny szépség
A furának indult, majd havasi gyopár egyszerűségűre visszaszerényedett sztori: Jeremy Webb hegedűs egy koncerten megőrül, mely abban nyilvánul meg, hogy széttépi az összes számára a színpadon elérhető kottát, ököllel veri a zongorát (de szigorúan csak a fekete billentyűket!) és megkoronázva a jelenetet, végül egy nagy adag vizet önt a rézfúvósoknál helyet foglaló muzsikustársa hatalmas tubájába. Webbet egy németországi szanatórium utalják, ahol Anton Csehov és hasonló nagyságok flangálnak (a történet a huszadik század elején játszódik), de a főhőst csupán a súlyos betegsége miatt szintén ott tartózkodó Clara Mulpas, egy törékeny szépség érdekli.
A rövid és különösebb fordulatok históriában Jeremy és Clara kibontakozó szerelmét kapja a türelméért cserébe az olvasó, mely szerelemben a kifinomult korabeli viselkedés, udvariasság, a választékos úri stílus ugyannyit nyom a latba, mint a vágy, mely a fiatal férfit és nőt egymás karjaiba űzi. Hogy ne szpojlerezzem szét az ajánlót, nem árulom el, hogy végül néhány huncut hancúr és kedves hegyvidéki túra örömén túl beteljesedik-e a fiatalok szerelme, hiszen Clara halálos betegsége mindennek akadálya lehet…