Vannak-e szemtelen írók az irodalomban? És vannak-e olyanok, akik nem is írók, csupán lemásolják a klasszikusok egynémelyikét és mégis sikert aratnak a paródiával? Igen! Van! Ilyen kurta-furcsa kis karrier egy bizonyos a svéd Fredrik Coltingé, aki nem kevesebbet merészelt tenni pár éve, minthogy megírta Salinger örökbecsűnek számító Zabhegyezőjének folytatását. Colting tette mindezt a már (vagy direkt kamu) de hangzásában mindenképp gáz John David California néven. Aztán ilyet szólt (magyar fordításban): Rozshegyező. Jaj.

Ezt azért nem lehet komolyan venni
Persze talán már ki is találta a kedves olvasó, hogy meglehetősen Zabhegyező-fan vagyok és, hát igen, én abban a korszakban nőttem fel, amikor Magyarországon J. D. Salinger klasszikus regénye tényleg „a kamaszok bibliája” volt. Faltuk, imádtuk és hittük minden szavát. Ehhez képest kell, kéne most lelazulnom, amikor azért már jócskán nem vagyok tini. Oké rendben, megteszem.
Szóval John David California, aki Fredrik Colting bizonyára szintén gigantikus Zabhegyező rajongó lehetett, hiszen mi más ösztökélte arra, hogy ha poénból is (mert ezt azért nem lehet komolyan venni) megírja Holden Caulfield történetének folytatását. Colting magára kapta tehát a California művésznevet, aztán, uzsgyi, nekiállt, hogy Salinger írói stílusában, azon belül is, a Zabhegyező tónusának, hangulatának, szóhasználatának, lendületének egy az egyben való másolásával megírja a „Zabhegyező kettőt”.

Pszeudo-kötet
Valahogy olyan ez, mint amikor egy profi Picasso-hamisító elkészíti a Guernica kettőt. Persze Colting másolós ügye nem egészen sikerült olyan viccesre, mint maga a regény, mely így azért jó esetben is csak egy egyfajta paródia lehet.
Salinger ugyanis a 2009-es kiadású pszeudo-kötet okán perelte Coltingot. Talán az zavarta leginkább az agg szerzőt, hogy ő, mármint Salinger maga is szerepel ebben a könyvben, egyes szám első személyben és dőlt betűvel szedve: mintegy a szerző, a történetmesélő pozíciójában. Mondjuk én is bosszankodnék egy efféle beállításon.
Meg is született a bírósági döntés, hogy a Rozshegyezőt nem forgalmazhatják az Egyesült Államokban.
A másik szomorú dolog, hogy Salinger egy év múlva, 2010-ben meghalt így a vitának, legalábbis a személyét ért irodalmi megaláztatást illetően, nem lett már sok értelme.

Előzménykötet nélkül?
A Rozshegyező amúgy arról szól, hogy Holden Caulfield mintha időgépben szunnyadt volna vagy hatvan évet, egy szép napon az öregek otthonában ébred. Caulfield megvénhedt testében ugyanakkor ugyanolyan épkézláb és vérmes lélek lakik, mint amilyennek a Zabhegyezőben megismertük, így hát fellázad az öregség és a halálra készülődés ellen, és írógépével nekivág, hogy a szokásos, maga csetlő-botló és folyton idealista, meg betegesen az igazságot és szentimentalizmust kereső lelkületével, szívével mindent megváltoztasson maga körül, meg hát a nagyvilágban. No, de persze valójában, csak Amerikában.
Vannak, akik azt mondják, egész jó a könyv. Persze csak akkor, ha önmagában, az előzménykötet nélkül olvassuk. Az összevetésből már nem tud ilyen jól kijönni. Ezért én azt mondom, hogy amennyire komolyan kell, hogy vegyük a korszakalkotó Zabhegyezőt, annyira nem szabad komolyan venni a Rozshegyezőt, hiszen mindkettő éppen erre hívatott.