Budapest ostromának utolsó napjai, a budai Vár körüli harcok és a kétségbeesett kitörési kísérlet elevenedik meg Flautner Lajos A Sziklakórház végnapjai - Hiába menekülsz című regényében. Sokan próbáltak már emléket állítani a huszadik századi magyar hadtörténet legborzalmasabb napjainak, de Budapest védelmének borzalommal teli utolsó óráit még senki nem tudta úgy megragadni, hogy a pokolbéli szörnyűségek elevenné válhassanak.   

Kórház a város alatt
Flautner Lajos történetének fő vonalát 1944 utolsó és 1945 első napjai, Budavár ostromának legnehezebb periódusa adja: a Sziklakórház hétköznapjai, a küzdelem, amit az orvosok – egyre nehezebb körülmények között – folytattak a sebesültek megmentésért, amikor már se víz, se élelem nem volt. Az időszak talán legszörnyűbb története, amikor a körülzárt várból kétségbeesett kitörési kísérlettel próbálnak kijutni a civilek és a katonák. Többségük Széna térnél nem jutott tovább.
Ebbe a környezetbe ágyazódik bele mellékszálon egy fiatal egyetemista fiú szerelmi története. A regényben Karády Katalin is megjelenik, aki gyakran járt sebesültek és katonák közé, hogy dalaival felelevenítse számukra az otthon melegét. Az énekesnő az eget és a poklot is megjárta, letartóztatták, így az ünnepelt dívából kémgyanús személy lett, akinek fogait kiverték a kihallgatások alatt. Ennek a szerencsétlen életsorsnak egy kis szeletét is felvillantja a könyv.

Ostrom
A szerző elmondása szerint a könyv születését egy-másfél éves kutatómunka előzte meg, így a lehetőségekhez képest alaposan feltárt, a tényekhez ragaszkodó keretek között bontakozik ki a történet.
A cselekmény 1944 karácsonya előtt pár nappal kezdődik, amikor a város körbezárása befejeződik és a kitörés végéig tart, amikor elcsitulnak a harcok és a Sziklakórház romjain találkoznak azok, aki életben maradtak. Az első szovjet páncélos 1944. november 3-án jelent meg a város határában, és Budapest százkét nap múlva adta meg magát. A védők mintegy ötven napig álltak ellen a szovjetek ostromának, habár készleteik legnagyobb részét már az összecsapás első napjaiban elvesztették, hiszen azokat külvárosi raktárakban tárolták, amelyek hamar az ostromlók kezére kerültek. A civil lakosság kitelepítésére nem került sor, és ezért sok civil áldozatul esett a véres küzdelemnek, amelynek hevességét a kortársak a sztálingrádi csatáéhoz hasonlították.

Kitörés
A németek több felmentő akciót is megkíséreltek indítani a szorult helyzetbe jutott védők megsegítésére. Azonban egyik alkalommal sem sikerült elérniük a várost, annak ellenére, hogy a keleti fronton szolgáló német páncéloshadosztályoknak mintegy a fele Magyarországon tevékenykedett. Ezeknek a hadműveleteknek amúgy sem a védők kimenekítése volt a célja, hanem újabb csapatok juttatása a városba. Végül a védők Adolf Hitler parancsa ellenére is a kitörés mellett döntöttek, és február 11-én este megkezdődött a kitörési kísérlet, amelynek során azonban csak egy maroknyi katona érte el a baráti vonalakat, és a védelem parancsnokainak nagy része is fogságba esett.
A fülszöveg szerint: „A könyv legmegrázóbb része a Kitörés leírása, amely az apokaliptikus hiábavaló harc rettenetes látványait vizionálja. Az a tény, hogy a Széll Kálmán téren és az Olasz fasorban közel húszezer ember esett el önmagában is döbbenetes. Többen, mint a mohácsi csatában, vagy a Normandiai Partraszálláskor az Omaha Beachen az amerikai katonák közül.
A könyv emléket szeretne állítani azoknak a fiatal életeknek, akik a sors akaratából belesodródtak ezekbe a végső harcokba. De emlékeztet azokra az orvosokra és segítőikre is, akik a pusztulás és könyörtelen mészárlás közepette, mégis valami atavisztikus erővel, a végsőkig elszántan az emberi életek megmentéséért küzdöttek.”