Szeretem, hogy Móricz nem csinált ügyet az intellektusából. Abból, hogy ő –  tetszik, nem tetszik – író. Ez a hivatása. Szemérmetlenül, szárazon, magától értetődő igazságként. Hivatásból adódóan. Tetszik Móricz szemérmetlensége.

Író napról lapra író
A most megjelent Móricz Zsigmond naplók 1930-tól 1934-ig követik nyomon az író életét. Az íróét, és, hogy mindenki kíváncsisága kielégíttessék, a harmincas évek Magyarországának hétköznapjaiban tehetünk ingyen és fájdalommentesen egy emlékezetes utazást. Móricz, ha jól veszem ki a szavaiból, mindenre figyel. Mindent megír. A napló betekintés a kulisszák mögé, leleplezések, szerelmek és árulások, mint egy jól megkomponált szappanoperában, annyi a különbség, hogy itt minden hús és vér és komoly, s hozzon az élet bármilyen nem várt változást, az irodalom a legfontosabb.

Móricz, a pimasz
Az persze minket nem tölt el örömmel, és ha az életművön nem is, – nem kell mondanunk, az eláll önmagában és tartósságát a minősége garantálja – azért az író személyiségéről alkotott véleményünkön hagy némi sötét árnyalatot a most idézett, a naplóban vissza-visszatérő motívum. „Hogy ad-e a zsidó… Ma is ez a rettegés van bennem. Úgy tűnt fel, hogy ha a zsidónak esze van, akkor nem ad.” „Itt volt tegnap Keresztury Dezső és a felesége. Az asszonyka zsidó. Olyan, mint a többi zsidónő. Nyílt szemű, intranzigens, forradalmi” „A zsidónak legnagyobb baja, hogy mihelyt anyagilag fölényben érzi magát, azonnal szemtelen.” Igen, Móricz ilyeneket is tudott, tehetsége mellé egy kis buta rosszindulatot is kapott az istenektől, vagy, hogy tovább bonyolítsuk a helyzetet, magától az Ördögtől.

Kétarcú Móricz
Ha a napló fényében, szigorúan a leírtaknál maradva ítéljük meg Móriczot, annak segítségével rajzoljuk meg a személyiségét, a végeredmény meglehetősen ambivalens. A klasszikusok között emlegetett szerző utálatos, mohó, önző, közönséges figura, aki úgy terpeszkedik az irodalmi életben, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül az egész teret elfoglalná, nem hagyva szóhoz és levegőhöz jutni senkit. Ez az egyik oldal.  
A másik oldalon ott egy író, aki a családjáért dolgozik, testi erejével mit sem törődődve látja el a kötelezettségét. Írt, honorok után járt, számolt. A betű és a szám istenének adózott. Aggódott a saját és a családja jövője miatt, elegendő lesz-e a könyveiből származó bevétel a mindennapi élethez, és mialatt ez nyomasztja, a másik, nem kisebb probléma, az öregedés démona kísérti. Bekopogtat hozzá, nem megy el. „És ennyi pénzt még a darabra sem tudok kapni. Kedden este bementem a laphoz, nem is este volt, délben, azért mentem, hogy a Köd c. cikket közölje Földi. Beszélgetés közben kitört belőlem minden, és elsírtam magam. Földi alig bírt megvigasztalni. Bizony, ha nem jön másnap a szerződés egész váratlanul s harmadnap a pénz, nem is tudom, mit csinálok.”
Móricz, aki cikkeiben precíz, riportjaiban lényeglátó, regényeiben társadalomérzékeny, a naplóiban változékony. Hiába, író. A legjobb fajtából.