Semmi sem aktuálisabb, mint az a múlt, ami kínosan kényelmetlen minden érintettnek. Most, hogy Amerika lakosságának jelentős része szeretné reaktiválni Oswaldot, ki azért, mert még a végén Trump lesz az elnök, ki azért, mert Clinton, ki meg azért mert ebből a kettőből az egyik, érdemes visszatekinteni a leghíresebb elnökszelektálási ügylet utóéletére. Részben-egészben egyébként mindegyik csoporttal egyet tudok érteni, érveik megfontolandók, de ha elolvassuk Mark Lane Elsietett ítélet című könyvét 1966-ból, amely a Kennedy-gyilkosságot állítólag kivizsgáló Warren bizottság munkáját mutatja meg, nemcsak a korai hatvanas évek Amerikájáról szóló korrajzzal leszünk gazdagabbak, hanem garantáltan minket is kitör a frász.

Mit vizsgált a bizottság?
A Kennedy gyilkosság az 1945 előtt született amerikaiak alapélménye, szinte mindegyikük meg tudta mondani, hogy éppen hol volt és mit csinált, amikor meghallotta a hírt. Efrájim Kishon egyenesen „Ki hasonlít legjobban a megboldogult JFK-re?” versenynek nevezte a mindenkori elnökválasztást, de ő még egy férfisoviniszta kor gyermeke volt, nem tudta, hogy ez a bravúr nőknek és négereknek is sikerülhet, hogy az emberjogi mozgalom előtti Amerika és a könyv szóhasználatával éljek.
Lane könyvéből természetesen nem tudjuk meg ki ölte meg Kennedy-t, mint ahogy azt sem, hogy ki nem. Lane könyve tulajdonképpen az amerikai politikai és állami establishment csúcsainak és ágbogainak kaotikus és önérdekvezérelt működéséről szól, arról, hogy miként lehet egy megosztó elnök (Mert Kennedy nagyon megosztó volt, amit ugye haladó politikusokról nem szoktunk hangoztatni.) meggyilkolásából a modern politika eszközeivel olyan „big picture-t” gyártani, ami nemcsak elfedi és eljelentékteleníti az igazságot, hanem ki is gúnyolja.
Mi naivan, meg az amerikaiak is, azt hisszük, hogy a Warren bizottság a tények teljes ismeretében azt akarta kideríteni, hogy ki ölte, kik ölték meg, illetve ki, vagy kik ölették meg Kennedy-t. Valljuk meg, azért hisszük ezt, mert ez minden közelítésben logikus kérdés.
Pedig Warrenék nem ezt vizsgálták. Persze kommunikációjuk (hogy mai szóval éljünk) ezt sugallta, igen sikeresen, de eszük ágában sem volt. A vizsgálat tárgya a következő hat területre terjedt ki:
Oswald tevékenysége november 22-én,
Oswald körülményei,
Oswald tevékenysége a haditengerészetnél és a Szovjetunióban,
Oswald meggyilkolása a dallasi rendőrségen,
Ruby körülményei, (Ő ölte meg Oswaldot.)
Kennedy elnök védelmére hozott intézkedések.

Magányos gyilkosok
Azt ugyanis adottnak vették, hogy Oswald ölte meg Kennedy-t, hiszen azt addigra (a bizottság megalakulásának idejére) azt a J. Edgar Hoover vezette FBI már kinyomozta. A nagy tekintélyű Edgárral pedig nem volt szokásos ellenkezni abban a negyvennyolc évben, amikor ő vezette az FBI-t. A bizottságot Lane könyvének alapján tulajdonképpen azért hozták létre, hogy tekintélyes tagjai révén, illetve az általa preferált tények sulykolásával „megnyugtassák” az amerikaiakat és a világot, szó sincs összeesküvésről, egy „magányos gyilkos” műve az egész. A már modern médiademokrácia jellegzetességeit mutató Amerikában a sulykolás és a tekintély használata elégségesnek bizonyult arra, hogy kifárassza a nagyérdemű közösséget és feledésbe fullassza az ország formálisan első emberének likvidálását. Ezt a kiváló munkát aztán sikerült megismételniük 68-ban, Martin Luther King és Robert F. Kennedy esetében is.
A könyv rendkívül szórakoztató, amennyiben a krimin nevelkedett olvasó megelégszik a jó kérdésekkel és elviseli, hogy válaszok még véletlenül sincsenek. A bizottságnak ugyanis, a saját bevallása szerint sem sikerült a következő kérdésekre választ találnia (számtalan más mellett):
Honnan jutott a dallasi rendőrség az elnökgyilkosság után tíz perccel Oswald személyleírásához? Miért lőtte le (állítólag ugyebár) a már tulajdonképpen sikeresen elmenekült Oswald azt a Tippit nevű rendőrt, aki nem ismerte fel, nem üldözte őt, csak ült a rendőrautójában? Honnan tudta Ruby, hogy mikor szállítják el Oswaldot, hiszen egy órával a (még az átszállítás előtt) nyilvánosságra került hivatalos időpont után jelent meg a dallasi rendőrség alaksorában és ölte meg a gyanúsítottat? (Mert természetesen ő is csak egy magányos merénylő volt, semmi több.) Ez utóbbi ugyebár formális logikai alapon is jelentős probléma, mert azt nehéz elképzelni, hogy az órás késéssel érkező Ruby hirtelen ötlettől eltelve lőtte hasba Oswaldot ötven rendőr és újságíró gyűrűjében…

Oswald és a védője
A történet legszebb része azonban nem a gyilkosságokhoz, vagy a nyomozáshoz kapcsolódik, hanem a jogi környezethez. Lane-t Oswald anyja kérte fel, hogy képviselje fia érdekeit, de erre nem kapott formális jogi lehetőséget. A bizottság ugyan alkalmazott egy ismert jogászt, hogy védje Oswald érdekeit, de a jelentésben nincs nyoma, hogy bármit is tett volna Oswald érdekében. Lane azt mondja, hogy miután Oswald meghalt és nem állt módjában védekezni a vádak ellen, senki nem védte a folyamat során az érdekeit, így úgy lett egy nyomozás és egy bizottság által bűnösnek nyilvánítva, hogy a védekezésre semmiféle jogi esélyt nem kapott. Nem volt tárgyalás Oswald halála miatt, tehát az amerikai jogrendszer alapelvei is sérültek.
Lane így itt gyűjtötte egybe azokat az érveket, amelyeket Oswald és a védője előadhatott volna egy tisztességes tárgyaláson. A fentieken túl nem sikerült kétségek nélkül bebizonyítani (tárgyaláson elfogadható szinten), hogy Oswald birtokolta azt a puskát, hogy az a puska a gyilkos fegyver, hogy Oswald aznap használt fegyvert és hogy Kennedy-t abból az irányból lőtték le. Azt a bizottság maga is elismeri közvetve, a terepakadályok miatt az is kétséges, különösen a mozgóképes bizonyítékok alapján, hogy az összes lövést egyáltalán leadhatták-e azzal a puskával annyi idő alatt és onnan. Természetesen az sem lehetetlen, hogy Oswald (is) lőtt Kennedy-re, de az bizonyos, hogy a tárgyalás elmaradása sok kellemetlenségtől kímélte meg az ügyészt, az FBI-t, meg bárkit, aki nem szereti a kétes kimenetelű ügyeket.
Lane és sok más vezető jogász és jogtudós szerint az FBI nyomozás és a Warren jelentés tényanyaga alapján Oswaldot egyetlen becsületes bíróság sem ítélhette volna el, sem Kennedy, sem Tippit rendőr meggyilkolásáért. És ezt természetesen nem lehetett elmondani az amerikai népnek és a világnak. Nem is mondák el. És amit nem lehet elmondani az amerikai népnek, mert rossz lenne a kedve tőle, azt azóta sem mondják el neki.