Folyamatos kísértés
Még az író is elismerte: van igazságalapja a filmeknek és a tévképzeteknek. Nyilván ezért is tartja magát oly makacsul a kémekhez fűződő romantika oly sok évvel a hidegháború vége után is. Sőt, talán most – hogy nem hallunk folyton túszcserékről és ügynöklebukásokról – még inkább hiszünk ezekben. Le Carré, tapasztalat ihlette regénye megmutatja, hogy tényleg gyönyörű helyekre jutnak el a titkos ügynökök, miközben a legjobb ételeket fogyasztják a legszebb nők társaságában, viszont ez korántsem a hazai titkosszolgálat végtelen büdzséje és az otthoniak jó szándéka miatt valósul meg, sokkal inkább azoknak köszönhetően, akiket a Tégla le akar leplezni. Így lehetséges, hogy már a kémek első „munkanapján” próbára lesz téve elhivatottságuk… Gazdag kartellek, diktátorok, bűnöző zsenik vagy csempészek közé kell be épülniük, akik környezetében még a legjelentéktelenebb szolga is úri életet él, nemhogy az Ügynökhöz hasonló, különleges kiképzésben részesült emberek, akik bizalmi pozícióba próbálják küzdeni magukat! És miután ez megtörtént, ki kell vonnia magát „főnökének” hatása alól. Egy új életet megismerve sem szabad megfeledkeznie arról, hogy miért van ott! Nem hiheti el a leleplezendő személy ideologizálását, amellyel igazolást próbál keresni (és másoknak nyújtani) illegális tevékenységének folytatására. Nem érthet egyet vele, amikor az mély meggyőződéssel mondja: „ha én nem teszem, majd valaki más”, vagy „a kormányok a hibásak, akik ugyanezt teszik, csak a törvényesség álcája alatt”, esetleg hogy „egyenlőséget teremtek a világban”. Milyen ember képes teljesen ellenállni mind a szellemi, mind a fizikai csábításnak? Ki az, aki éveken keresztül képes hitelesen játszani egy szerepet, anélkül hogy lelepleződne? Ki lehet az ideális ügynök?

Szürke figura a háttérben
A regényben Jonathan Pine életének egy szakaszát követjük végig. Az elárvult, egyik katonai iskolából másikba száműzött gyerekét, aki próbál szolgálatban meghalt apja nyomdokaiba lépni. Aki már kisgyerekként is megtapasztalta, hogy ha túl jó vagy ha túl rossz valamiben, azzal csak felhívja magára társai figyelmét, ezáltal pedig élete óhatatlanul rosszabbra fog fordulni. Elméjében élve, háttérbe húzódva végezte hát iskoláit, alkalmazkodva, de soha sem kitűnve… így válva ideális „kémanyaggá”, akire a Titkos Szolgálat is felfigyelt, és akit Kairóba küldtek a hazáját szolgálni. Mint megbízható, de jelentéktelen szállodai munkás került kapcsolatba Shopiéval, egy fegyverkereskedő szeretőjével, akitől aztán információkat szerzett és továbbított kapcsolattartóinak. Egészen addig, amíg az értesüléseket fel nem használták… ily módon ölve meg a lányt, akibe Pine beleszeretett. Bűntudattól gyötörve, főszereplőnk otthagyta a Szolgálatot, és mint az éjszakai munkások bolygó hollandija végig járja a világ szállodáit egészen addig, míg egyszer bele nem botlik abba az emberbe, aki elrendelte Sophie meggyilkolását, és aki a tökéletes angol úriember álcája mögé bújva immár évtizedek óta a halál ügynöke, sikeres és gazdag fegyvernepper. Őt meglátva éledt fel emberünk eltemetett hivatástudata, és vette kezdetét egy jó ember kálváriája.

Csoda ha sikerül!
Le Carré-t évtizedek után is köti a brit titkosszolgálatnak tett titoktartási esküje, így nyilván nem megtörtént, konkrét dolgokat jegyzett le regényében, de ennek ellenére is éreztem olvasás közben, hogy könyvét a szolgálatban töltött idő és ott átélt élmények mássá tették, mint a többi, hasonló témával foglalkozó regényt. Elhagyva a megszokott romantikát a tényekre szorítkozott, így az Éjszakai szolgálat a már „megszokott” akció mennyiség töredékét, viszont a bizonytalanság és szenvedés sokszorosát tartalmazza. Megismerjük a pontos tervezést, amellyel a célszemély közelébe juttatják az ügynököt, majd azt is, hogyan omolhat össze a legkidolgozottabb terv is pillanatok alatt. Végigszenvedjük az ügynököt futtatók bizonytalanságát, hiszen minden munkanapot ilyen eshetőségektől tartva kell elkezdeniük: „talán máma lepleződik le Pine”, avagy „lehet, hogy már nem is nekünk dolgozik”… A fegyverkereskedőkhöz visszatérve pedig tanúi leszünk a folyamatos éberségnek, amelyben Pine hónapokig élt, és amely abszolút lehetetlenné tette, hogy bármit is élvezzen (a laikusok által oly vonzónak hitt) az őt körülvevő luxusból. Ahogy a regény cselekménye egyre halad előre, az olvasó jóleső izgalma is átalakul ideges aggodalommá. Ugyanis mi, olvasók megtapasztalhatjuk, hogyan válik a nemes küzdelem egyre kiegyenlítetlenebbé: láthatjuk, hogyan őrlődik fel mind Pine, mind az őt futtatók türelme és lelki ereje – miközben ellenfelük boldogan éli életét. Tisztában leszünk vele, minél hosszabb ideig tart egy akció, annál a valószínűbb lesz a bukása, amely egyet jelent egy önfeláldozó ember kínhalálával…

Új valóság
Az Éjszakai szolgálat a tökéletesen felépített könyv. Mint ahogyan a lassú dagály, ez is türelmesen partot mosott, majd a végére a végtelenségig fokozott feszültség elárasztott minket. A mindent elsöprő ár visszahúzódása után pedig kénytelenek vagyunk új elképzelések alapján felépíteni a kémekhez és hivatásukhoz fűződő viszonyunkat. Számomra immár biztos: tényleg csak a bosszú ígérete vehetne rá engem, hogy valaha is titkos ügynök legyek. Iratokat tologató, bürokratikus útvesztőkben bolyongó „hírszerző tiszt” pedig a világ minden kincséért sem!