Hogy mi járt Andrus Kivirähk fejében, amikor papírra vetette észt eposzának szövegét, azt nyilván nem tudhatom, de a kötetet olvasva minduntalan az az érzés szaladgált elmémben, hogy én most egy újkori Lönnrot meséjét olvasom, olyasféle művet, mint a finnek Kalevalája. Tudjuk, Elias Lönnrot éveken át gyűjtötte a finn folklór anyagait, s végül a logikailag egymáshoz kapcsolható dalokból gyúrta össze Vejnemöjnen históriáját. Igazi romantikus kompiláció: alapjaiban igaz, építményében viszont a nemzeti „naná, hogy nekünk is van hőstörténetünk” öntömjén terméke.

Változó korok
Ám mielőtt túl mélyen bele merülnék a bizonytalan párhuzamba, le kell szögeznem: Kivirähk könyvéből teljességgel hiányzik a romantikus nemzeti lángolás, és (ezért) valószínűleg az észt néphagyományokat is meglehetős nagyvonalúsággal kezeli.  Viszont pont olyan modern, mint amilyen korszerű a maga korában a Kalevela lehetett.
„Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét történelmi hűségre véletlenül sem törekvő, fanyar humorral átszőtt, már-már egzisztencialista fantasy, mely nem véletlenül nyerte el a Stalker-díjat, és többek között Terry Prachett regényfolyamához is hasonlították már. Azon túl, hogy sodró lendületű, különös kalandregényként olvasható, nem szűkölködik a minden korra érvényes, vitriolos társadalomkritikában sem.” Ezt írja a különös kötetről a könyv fülszövege, de azért ez alkalommal kicsit alaposabban is belelapozhatunk a könyvbe. Az észt szerző ugyanis nem egyszerűen egy északi mitológiával átszőtt, regényes mesét írt, hanem olyasféle történetet alkotott, amely valódi kérdéseket vet föl: egy változó kor, vagy pontosabban egymásra épülő, változó korok egymásra épülő igazságait, s egyúttal egymás igazságainak tagadását járja körül, sok szellemmel, sok fantáziával, sok izgalmas problémafelvetéssel.
 
Életmódok konfliktusa
A történet hőse, Leem és családja „igazi észtként” az erdőben élnek, farkasháton lovagolnak, kígyónyelven beszélnek, viperákkal barátkoznak, egyszóval híven kitartanak az ősi hagyományok és a természet varázserejébe vetett hit mellett. Mindez erénynek tűnik a könyvben, mert ezenközben az észtek többsége már falvakba települt, hogy az új kor kihívásainak megfelelően szántson, vessen, templomba járjon és német lovagok oltalmától többet reméljen, mint az észtek ősi erejét hordozó legendás fegyvertől, az Észak Sárkányától.
Ugyanakkor a modernitást hordozó német urak, s a modernitást elfogadó letelepült falusiak valamint az erdei hagyományt, az észt harcosok kultúráját képviselő Leem-család mellett akadnak a regényben archaikusabb korok képviselői is. Az erdő egyes lakói az ősi szellemek útmutatását követik, abban hisznek, hogy a tavakban és a fákban olyan lények élnek, akik befolyásolják az ember sorsát, ezért tisztelni kell őket, áldozatot kell nekik bemutatni. De még valamiféle majomemberek is felbukkannak a mesében, akik szerint az édeni állapotban kell megmaradni: fákon kell élni, ruhát sem kell viselni, sőt csak kőszerszámokat érdemes használni. És fegyelmezett olvasó legyen a talpán, aki efféle közösségekről olvasva ne asszociálna mindjárt korunk megannyi gyanúsan bárgyú alternatív szektájára, ideáljára, életmódjára…
Mindazonáltal a kérdés kérdés marad: mit kell, mit lehet megőrizni a nemes hagyományból, mit kell, mit érdemes átvenni az újból, meddig azonos önmagával a közösség, és hol kezdődik feloldódása egy másik kultúrában?

A legnépszerűbb észt író
A regényből egyébként állítólag egy elég bizarr színdarab és egy nagyon furcsa társasjáték is készült.
Az 1970-ben született Andrus Kivirähk amúgy a legjelentősebb kortárs észt írók közé tartozik. Igen népszerű az olvasók körében, és minden fontos irodalmi díjat megkapott már hazájában. Sokoldalú szerző, ír regényeket, meséket, színdarabokat és forgatókönyveket. Eredetileg azonban újságíró, ma is rendszeresen publikál provokatív és szatirikus jegyzeteket a sajtóban.
Érdemes megemlíteni azt is, hogy az elmúlt években több könyve is megjelent magyarul. Ördöngös idők címmel 2004-ben a Polar Kiadó szatirikus regényét gondozta, 2005-ben a Kék vagon című drámáját adta ki a Kráter, 2008-ban Sári, Samu és a titkok című gyerekkönyvét jelentette meg a Cerkabella és 2011-ben Berviárium című novelláskötetét adta ki az Észt Intézet.
Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét című könyvet Kőhalmy Nóra fordította, a Typotex Kiadó gondozta, és reméljük, mindenki elolvassa, aki kedveli az északi mitológiával átszőtt fanazy-szerűen fordulatos, mégis elgondolkodtatóan tartalmas könyveket.