Bevallom őszintén – mostanság ritkábban esik meg velem hasonló – alig tudtam letenni Karinthy Márton Ördöggörcs című regényét. Olvastam az ágyban, olvastam a reggelinél, ebédnél és vacsoránál és lakásunk legkisebb helyiségében is belemélyedtem. Aztán egyre ijedtebben vettem észre, hogy egyre kevesebb maradt, próbáltam lassítani a tempón.
Hogy miért nagyszerű ez az írás, nos, azt nagyon nehéz elmesélni, tessék inkább elolvasni, aztán meglátjuk, mi lesz a végeredmény.

Nevessünk, vagy sírjunk
Az első kiadás tíz esztendeje látott napvilágot, az Ulpius-ház három éve jelentette meg új kiadásban a művet, ezzel is tisztelegve a szerző akkori friss Kossuth-díja előtt.
Sajnálom – és kissé szégyellem is, – hogy csak most került a kezembe.
A regény – csak így szárazon – dokumentumok, naplórészletek, interjúk és megannyi fikció szövevényes láncolata. Az Ördöggörcs – Utazás Karinthyába a család három generációját mutatja be a szerző nagybátyja, Karinthy Gábor élettörténetén keresztül.
Hatalmas szellemi kaland, amelyet átélve nem csak a Karinthy családot, hanem a XX. század pesti irodalmi életét is megismerhetjük. Az írók bohém élete, a politikához való viszonyuk, szerelmeik, olykor vérfagyasztó tréfáik, valamint sikereik és bukásaik elevenednek meg a közel kilencszáz oldalon.  Sok gyönyörű, kacagtató történet kavarog a kötetben, sokszor azt sem tudjuk, nevessünk, vagy sírjunk.  

Egy nagy család
Számos história olvasható a könyvben, Karinthyról, a fiáról, Ciniről és az unokájáról, Marciról, egyik jobb, mint a másik. Aztán a kortárasak, pályatársak, írók, színészek, festők, orvosok, politikusok, egyszóval mindenki, aki számított valamit.
A sok közül az egyik: „Szendrő Józsefről, színházi életünk jellegzetes, Falstaffá hízott figurájáról, színészként és színigazgatóként – máig sok legenda kering…. Híres, vidéki direktorként látogatta meg Szendrő színházát – a Pécsi Nemzetit – a rettegett minisztériumi főkáder, a prüdériájáról hírhedt Meruk elvtárs.  
– Mi újság a színházban Szendrő elvtárs?
– Bajok vannak, Meruk elvtárs – kezdett panaszkodni Szendrő. – Az épület lassan szétmállik alattunk, a függöny szakadozik, a forgószínpad elakadt….
– Majd megoldjuk Szendrő elvtárs – vágott közbe türelmetlenül Meruk elvtárs. – Ami azonban ennél sokkal fontosabb: milyen maguknál a szocialista morál?
– Szendrő eltöprengett. – Hát, igyekszünk, Meruk elvtárs, igyekszünk. Tudja mindeni megbaszott már mindenkit, olyanok vagyunk, mint egy nagy család…”
Karainthy Márton elmeséli, hogy nagyapjával kapcsolatban ezernyi valós, vagy áltörténet keringett. Mindeni találkozott vele, mindenkinek mondott valami viccesett. Állítólag…

Három parkettás
Magam is így vagyok ezzel. Hajdanában, amikor a Népsport szerkesztőségében voltam gyakornok, a sors és a főszerkesztő egy szobába ültetett Pásztor Lajos bácsival, a Film, Színház, Muzsika egykori vezérével. Nyugdíjasként – milyen a világ – ő szerkesztette a Népsport jelenti című rovatot, amely a sportvilág izgalmasabbnál, izgalmasabb híreit fogta egybe (mondjuk, Tatár XIII a harmadosztályú Bázamonostori csapatától átigazolt a Bázakerettye együttesébe). Pásztor Lajos azonban fiatalon az Est lapoknál dolgozott, ott koptatta az írógépet Karinthy Frigyessel, az ország leghíresebb humoristájával. Tőle hallottam a következőket:
„Amikor már ezredszer szólalt meg a telefon és azt kérdezte valaki, mikor indul a szegedi gyors a Nyugatiból, hol lehet kókuszdiót kapni, vagy Lenkey Péter ügyvéd úrral akar beszélni, de sürgősen gyerektartási ügyben, Karinthy megunta és felkapta a kagylót.
– Itt ghóf Zetefalvy Zete, a pahkettással beszélek?
– A parkettás vagyok  gróf úr – vágta rá Karinthy.
– Akkoh jegyezze: kellene nekem szehdára, a zetefalvi kastélyba háhom pahkettás… Jegyezte?
– Igenis gróf úr.
– Továbbá hozzanak magukkal egy tehehautó pahkettát, a szehszámokat, mindent, ami a munkához kell. Jegyezte?
– Igenis gróf úr.
– Akkoh meg is beszéltük a dolgot, a munkának legkésőbb vasáhnapha kész kell lennie. Világos? Vehstanden?
– Értettem gróf úr, és nyalja ki a seggem!
Azzal letette a telefont.
Kis idő telt el, újra megcsörrent a távbeszélő készülék. Karinthy lecsapott rá.
– Itt ghóf Zetefalvy Zete, a pahkettással beszélek?
– Parancsoljon gróf úr.
– Képzelje bohzasztó dolog történt, ez előbb egy pehnahajdeh vette fel a kagylót. No, de spongyát rá. Van magánmál cehuza?  Jegyezze: kellene nekem szehdára, a zetefalvi kastélyba háhom pahkettás. Felírta?
– Felírtam – fogta rövidre a szót Karinthy – és nyalja ki a seggem.”
Karinthy Márton a sajátos szellemiségű, nagy közönségsikernek örvendő színházi műhely létrehozásáért, három évtizedes vezetői és rendezői tevékenységéért, írói munkásságáért, a Karinthy-hagyomány és - szellemiség ápolásáért, továbbviteléért vehette át 2013. március 15-én a Kossuth-díjat.