Faludy György író, költő, műfordító (és világpolgár) neve annak is ismerősen csenghet, aki irodalommal utoljára a középiskolában, kényszerből foglalkozott, és a kecses író szó hallatán a tejsavó rémlik fel neki elsőként. Viszont – és itt a lényeg, – figyelemmel kíséri, hogy mi történik a világban. Márpedig Faludy György kilencvenöt éves koráig legendás, utolsó éveiben pletykákkal és a média felfújta botrányokkal jól körülbástyázott élete bőségesen kivette a részét a világ eseményeiből. Tejben-határzárban, vajban-emigrációban fürdött, nyakig. Merem tehát állítani, hogy aki ért magyarul, ért faludyul is, mert hát olyan ő, mint a foci és a politika, mindenkinek van róla véleménye vagy keresetlen szava.

A legapróbb szöveg is helyére került
„Francia vagyok Páris városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy faágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.”
Mit ad Isten, immár valamennyiünk öröme teljes, két kötetben kiadták újból Faludy György összes versét. Rég várt mulasztást pótol ezzel a kiadó. Több évvel ezelőtt, még a szerző életében Faludy összegyűjtött verseiből megjelent egy jó vaskos kötet, a mostaniban azonban a legapróbb szöveg is helyére került. Aki megveszi a két könyvet, nem egyebet, mint a Faludy-életmű lírai anyagának egészét vásárolja meg. Benne természetesen a joggal elhíresült, az ötvenes években, a rendszer némely újságírójának gyűlöletétől kísért Villon-átköltéseket, amelyek egyébként az első, az 1926-tól 1956-ig keletkezett lírai darabokat magában foglaló kötetben találhatóak.

Szabadszájú, érdekes, bátor
„ezerkilencszázötvenhat, te csillag,
oly könnyű volt a nehéz út veled!
Nagyon soká sütöttél ősz hajamra,
ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett.”
Így ír a költőfejedelemnek is kitüntetett Faludy az 1956, te csillag című, a forradalomnak alighanem az egyik legszebb emléket állító versében.
Faludy György életrajzi szerző, ettől aztán hús-vér módon megélt versei a mindennapos nehézségektől és a nem mindennapi szerelmi kéjtől kezdve a politikai meghurcoltatások hűvösén át a magyarországi változások nem ép kellemes légkört teremtette időszakáról adnak számot. Persze a Faludyt olyannyira jellemző, és élete végéig kitartó irónia és a vitriolba mártott, édeskeserű humor segédlete mellett. A Faludy-versek személyiségjegyek hordozói, tetőtől-talpig letapogatható bennük a költő, a szabadszájú, érdekes, bátor, az igazságot mindennél előbbre helyező művész. Haza és szerelem nála ismerős, modern fényt kap, frissen és pátoszkerülően, közérthetően megszólít, lehengerel, a Faludy alkotta lírai katlan gondos melege jár át verstől-versig, lélektől-lélekig bármilyen olvasót.

Szemérmetlen bujaság
„Beléd harapnék, de remegni kezdek.
Vajon tudod-e, amit én tudok,
hogy két ágyék kevés a szerelemhez?”
A bujaság szemérmetlen kódrendszerében járatos szerző meghökkentően felszabadult verseiben a lélekkel túlfűtött test és a testtől megszépülő lélek minden variációját, szív- és testhelyzetét dicséri. Elragadtatással ír a szerelemről, bármit is jelentsen ez a mágikus szó.
Nagy távokat kell megtennie az olvasónak a kötetben, az egyik az Andrássy út 60 pincéjének sötét és penészes mélyéről, a másik, néhány oldallal arrébb, a gyönyör határtalan kilátást nyújtó csúcsáról ad hírt.
Forró nyár, vízpart, fülledt szerelem, egzotikus külföldi utazás, melankolikus szürkület és lemondóan magunkba fordulás, Faludy versei bármikor és bármilyen hangulatban elővehetőek, bármi mellé és bármi helyett jól jönnek. Olyan ez a két kötet, mint egy jól megtermett, állandóan érvényes füveskönyv, minden élethelyzetre, legyen az válságos, legyen az kiábrándító, legyen az rosszabbnál-rosszabb, van egy jó szava (verse). Profán evangélium.