„A vérfagyasztó és groteszk cselekmény egy jellegzetes értelmiségi magatartás tragikus csődjének foglalata.” E szavakkal kínálja többek között az Európa Kiadó Elias Canetti Káprázat című regényét, így az óvatlan olvasó máris valami rém eredetire számít, míg az avatottak tudják, igen, itt valami szokásos történet következik.  Az átlagos megítéléstől függetlenül Canetti műve mégis fontos, nemhiába kapta meg 1981-ben az irodalmi Nobel-díjat.

Káprázat
Kissé röstellem, de eddig vajmi keveset (na jó, semmit) nem tudtam Elias Canettiről. Most egy Réz András esztergomi városi könyvtárbeli közönségtalálkozó adta az ürügyet, hogy körbenézzek a könyvtár eladó készletében, itt bújt meg a Káprázat. Azt hiszem nem tévedtem. Igaz ugyan az is, hogy az 1905-ös születésű, spanyol-zsidó író, aki amúgy főleg németül írt és beszélt, hasonló módon álltak hozzá, amikor 1935-ben először jelent meg ezen első regénye, szinte észre sem vették, csak húsz év múltán, az ötvenes évek derekán kapta meg a megérdemelt figyelmet.

Az újdonsült ara
A történet főhőse Kien, egy professzor, a szórakozott, munkájában akkurátus semológus kutató, aki nagyon kényelmes, így, hogy „letudja a nőügyeket”, egy gyenge pillanatában feleségül veszi karakán házvezetőnőjét. A nejjé avanzsált asszony eztán keseríti meg Kien életét, mégpedig azzal, hogy egyre agresszívebben követeli házastársi jussát, a közös háztartás gazdasági alapját képező bevételeket, a ház rendjének mindenkire vonatkozó betartását és természetesen a házastársi kötelesség ágybeli tennivalóit. Kien persze mindenre fel volt készülve, csak erre nem, és persze nem is olyan alkat, ami az új nassasszonynak elvárható lenne, aminek következtében kettejük között komoly háborúskodás alakul ki. Végül odáig fajul a dolog, hogy a tudomány és könyvei iránt megszállottan érdeklődő agytrösztöt az újdonsült ara kiebrudalja a saját házából.

Groteszk végkifejlet
Kien kénytelen lesz az utcán tengetni életét, ugyanakkor valahogy rátalál a helyi alvilág is, melynek vezetői hamar rájönnek, hogy a professzor még hasznukra lehet a különböző bűncselekményeknél. A helyzet egyre groteszkebb és reménytelenebb, a megoldást csak Kien párizsi testvérének érkezése oldhatja meg.
Ahogy olvastuk a kiadói ajánlóban, ez egy egzisztencialista regény, egy olyan történet, ahol az értelmiség felelősségét, erejét, feladatvállalását boncolgatja az író. Ugyanakkor Kien professzor alakja mégsem válik egyértelműen ezek szimbolikus alakjává, mert históriája túl egyedi, s nem árulom el miféle valóban groteszk végkifejletté fajul Peter Klien szobatudós sorsa, de legyen elég annyi, hogy barbarizmusba hajló őrülete szerintem nem feltétlenül utal az általa is képviselt társadalmi rétegre.