Több, mint tíz éve trend a romkocsma. Ahogy a hatvanas években a beatkultúra, a hetvenes években a hippi közösségek, a nyolcvanas években a diszkóklubok meg a punk-koncertek és a kilencvenes évektől a fesztiválok, úgy az ezredforduló utáni években a romkocsma közösségi intézményforma jelenti ki és jeleníti meg egy nemzedék életérzéseit, világlátását.

Ihlető helyek
S valóban így van, a romkocsmák önmagukban is regényes, költői, sokszor látványukban, történéseikben és üzeneteikben is filmre kívánkozó világa magas labda volt már jó pár éve az írók, forgatókönyv írók, költők számára, igazi ihlető hely. A sok elemző cikk, tudósítás készítője mellett a regény vonalon Lévai Anikó élt a lehetőséggel.
A Romkocsma képletszerkesztője azt használta ki, hogy nemcsak a közművelődésben, az alkotói-publikumi találkozásokban, a civil közösségi folyamatokban, de a hagyományos családmodell újraértelmezésében, a nemzedékek egymáshoz való viszonyában is jelentős periódusváltás van Magyarországon.
Lévai Katalin Romkocsma című regénye így lett egy háromgenerációs család története a romkocsmák filterén át nézve.

Széthulló kötelékek
A történetet a család legfiatalabb tagja, az épphogy tinédzser Nina szemszögéből meséli el a szerző. Az ő szemén, látásmódján keresztül figyelhetjük meg a budapesti értelmiségi család mindenapjait, az egyre kevésbé határozott férfi- és apaszerű édesapát, az önmegvalósítás és a hagyományos anyai feladatok között szintén egyre halványabb erővel megjelenő édesanyát, a kettejüket szánakozva megfigyelő bakfis lányt, és hármójuk lassan, de biztosan széthulló kötelékrendszerét. Mindezeket védő, óvó, áldó hozzáállással és hozzáértéssel próbálja a klasszikus nagymama megmenteni, sajnálatos módon egyre kevesebb sikerrel.
Egy ajánló így foglalja össze a tartalmi kínálatot: „A regényben a két „szélső” nemzedék – a többgenerációs családot erőnek erejével fenntartani igyekvő nagymama és a bakfis – összetalálkozik a szülők megítélésében és az irántuk érzett különös felelősségben. A kislány mindeközben átéli első gyermeki szerelmeit, rátalál az írás örömére, s történetünk végén sikerül meglepnie az olvasót.”

Fonák tartalmak
Nem tudom hány családterapeuta, hány szociológus, társadalomkutató vagy családpszichológus érzi ugyanazt, amit Lévai Katalin, aki egy romkocsmával veti össze a több szempontból hagyományosnak mondható magyar családmodellt. Bizonyára jóféle kritikának tudható be, hogy egy mai magyar család egy romkocsmával állítható párhuzamba.
Én annyi logikai és tartalmi gubancot azért látok, hogy a romkocsmák amolyan alternatív művelődési házak, az alulról építkező, legfrissebb szubkulturális kínálat és kereslet találkozásának helyei, mely helyek csupán a „rom” állapottal nagyon is fonák módon ellentétes tartalmúak. Pontosan, hogy a tiszta lappal indulás, az új gondolatok szárba szökkenésének, ifjú generációk által való megvalósításának hivatottak teret, keretet adni. Ellentétben a család a valóságban tényleg rommá megy, tönkre megy, darabjaira hullik, szétszalad.
Nem áruljuk el, hogy végül Ninának sikerül-e a nagymama és a romkocsmai törzsközönség segítségével valahogy újra összeterelni a famíliát és közös létüket egy élhető szintre varázsolni.