Alvilági család a hatalomban
Minden forrás a pápaság talán legsötétebb tizenegy évét véli felfedezni Rodrigo Borgia (VI. Sándor pápa) uralkodásának idejében. Fiait és lányát eszközként használta hatalmának megszilárdítása érdekében, püspöki megbízásokat, szentté avatást, válási engedélyeket árusított ki pénzért, és az így megszerzett vagyont hódító hadjárataiba fektette. Ezek pedig, legidősebb fia vezetésével, sikerrel jártak, soha nem látott méretűvé és befolyásúvá téve a pápai államot. Erőskezű, következetes uralkodója volt az általa megszerzett területeknek, ám továbbra sem riadt vissza semmitől, hogy célját, Itália egyesítését elérje. Gyilkosság, megvesztegetés, ellenlábasainak száműzetése… mindennapos dolognak számított az ő korában. Mérhetetlen hatalomvágya végül egy szövetségbe kergette ellenségeit, amelynek csupán egyetlen célja volt: az írmagját is kiirtani a Borgia háznak. Vajon sikerül kivédeni az orvul lecsapó szövetség gyilkossági kísérleteit? Képes lesz-e a Család megőrizni hatalmát úgy, hogy közben nem veszíti el a lelkekért vívott csatát? Csak nekem van olyan érzésem, mintha ismét egy maffiatörténetbe csöppentünk volna?

Hosszú folyamat eredménye
A regény olvasása során feltárulnak előttünk a mesés reneszánsz évei, a pápaság mindennapjai. Néhány fejezet után megértjük, hogy habár ma már a püspökök bölcsességet és előrelátást sugároznak magukból, régen csupán a királyi családok játékszere volt ez a hivatás is. Mert kinek ne lenne szüksége még egy biztos szavazatra a pápaválasztás során (esetleg egy, a mi udvarunkhoz hű pápa kikiáltását eredményezve)? Ki ne akarná, hogy hívének olyan földbirtokok jussanak, amelyek kulcsfontosságúak lehetnek egy-egy háború során? És melyik uralkodónak ne lenne megnyugtató az, ha apja másod-harmadszülötteit elegánsan (gyilkosság nélkül) el lehet küldeni egy jól fizető munkába, valami távoli helyre, ahonnan nem lesz képes puccsot szervezni? Igen, már a könyv első fejezetei során kitűnt, hogy habár a Borgiák és hatalomra jutásuk volt valaminek a negatív csúcspontja, az európai, keresztény nemesség évszázadokon keresztül keményen küzdött azért, hogy a keresztény egyházat ennyire lezüllessze.

Halandó, de elkötelezett
Mindazonáltal a könyv célja nem a gyűlöletkeltés. Sándor pápa alakja ugyan elborzasztó – mint egyházi személy – de mint férfi, apa és uralkodó, abszolút rokonszenves nekünk. Így, ahogyan az lenni szokott, mi olvasók már előre megbocsájtottuk minden bűnét azért, mert bár tisztán látta saját hibáit, oktalannak érezte azokon felülkerekedni, viszont a kereszténység és a pápaság hatalmának megerősítését mindennél előbbre tartotta. Mit számít néhány ósdi szabály áthágása (amelyet úgyis mindenki megtesz), ha ezrek lelkét sikerül megmenteni így a kárhozattól? Ezen jelszó árnyékában pedig igazi reneszánsz emberré lett: olyanná, aki szerette a nőket, imádta a művészetet és a finom ételeket. Boldog volt mindennapjaiban. Ráadásul az is kitűnt a könyv olvasása során, hogy a családja boldogsága mindig sokkal fontosabb számára, mint a sajátja, viszont mindkettőt következetesen, gondolkodás nélkül alárendelte a pápaság és a kereszténység érdekeinek. A bukása azonban elkerülhetetlen volt. Világi államot szervezett az egyházból, és ezt egy közeli nagyhatalom sem hagyhatta. Krisztus földi helytartóját, Szent Péter utódját hatalmi érdekek miatt megmérgezték (amely cselekedet szintén sok mindent elmond az akkori kereszténység lelkiségéről). Ellenlábasaira támaszkodva utódai pedig könnyen elérték, hogy életművét és (már elért) céljait lerombolják, nevét besározzák és a „leggyalázatosabb” jelzővel illessék. Viszont, a tényleges mélypont elérése nélkül hogyan is indulhatott volna meg az egyház a megtisztulás felé?