Az 1998-as Narancs Blue és a 2002-es Neondélibáb című önéletrajzi jellegű széria harmadik részeként is értelmezhető az idén ötvenhat éves szerző szerint a Pazar évek sötétben című könyv. Vágvölgyi B. András Magyarországra gyakorolt hatása elsősorban az underground illetve alternatív vonalon szól a legnagyobbat, legyen szó akár politikáról, akár újságírásról, akár műfordításról, akár a gonzóról. A Pazar évek sötétben egy sokrétű kozmopolita zseni borúlátását tükrözi, aki megjárta már a közélet, a filmes világ, a rock and roll zsurnalisztika és a lázadás bugyrait.

A pápai helytartó
Jómagam, mint Hunter S. Thompson rajongó, elsősorban is a gonzó pápájának magyarországi helytartójaként tisztelem és lengetem kalpagom Vágvölgyi B. András előtt. Ugyancsak jelentősnek tartom személyét a rendszerváltásban fontos mérföldkőnek számító Nagy Imre újratemetésen való sajtófőnöki szereplését, illetve az 1997-ig tartó (s eddig olvasható) Magyar Narancsos főszerkesztéséért, illetve a Tokyo Underground című 1997-1998-ban ihletett és írt könyvét, hiszen ekkor én is Japánban voltam és András testvér könyvén keresztül értettem meg az érthetetlen, amit amúgy láttam.
A Pazar évek sötétben a média számára is most újra előhívja a magyar rendszerváltás fenegyerekét, akiről nyugodtan írhatjuk, hogy a pártalapítások időszakának is fenegyereke, hiszen a Fideszben és a Szadeszben is ott volt a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején.

A rock and roll újságírás
Az előhívás pedig természetesen alapvetően interjúkban, író-olvasó találkozókban csúcsosodik ki.  Vágvölgyi a Tilos Rádióban egy meglehetősen kimerítő jó másfél órás beszélgetésben mesélt tavaly decemberben könyve megjelenése kapcsán rendkívül izgalmas életéről, a nagyvilágban tett kalandos utazásairól, az ezekről az utakról készült rendkívül alapos könyveiről, a magyar filmes világban, így többek között Jancsó Miklóssal és Tarr Bélával közös alkotói munkásságáról, saját filmes dolgairól, a Mancs legszebb éveiről, a pártállami utáni időszakot követő, útkereső, többpárti, demokratikus rendszer felépítésének, felépülésének, kialakulásának általa is megélt fordulatairól.
Vágvölgyi B. András az a fajta fickó, aki egymagában alanyi résztvevőként való státuszából fakadóan tud hosszan, részletesen és hitelesen mesélni magyar rendszerváltásról, politikai tömbök belső világáról, magyar filmalkotó műhelyek és személyiségek féltett titkairól, filmlegendák sosem hallott, de igaz epizódjairól, a Nagy Író Vadász, Hunter S. Thompson életéről, munkásságról, Guiness-rekordokat jelentő drogfogyasztási szokásairól, világelsőnek mondható dúvad-bohém attitűdjéről, excentrikus, frivol egyéniségéről és legfőképpen az általa életre hívott gonzo-ról, avagy a rock and roll újságírásról, HST colorado-i házának atombiztos feszültséggel teli légköréről és még sok minden alter-kulturális dologról.

A Nagy Büdös Jéghegy
Vágvölgyi új könyve egyfajta keserű és mégis élettel teli elszámolás, magyaroknak szóló egyenleg ízű világlátás-vitamin, kárpát-medencei sztalker-kézikönyv, a megállíthatatlan süllyedéssel küszködő balliberális értelmiség egyik utolsó mentőövszerűsége a Nagy Büdös Jégheggyel való ütközés utáni percekre, egy rejtőjenői iróniával lefestett disztópia könyörtelen krónikája, és mindenesetre az élet legfelemelőbb, ember alkotta szellemi felhőkarcolóinak feltétlen tiszteletéről szóló szövetségkönyv.  
S hogy valamelyest bepillantást, avagy ízelítőt kapjunk új könyvében Vágvölgyi világából, hangvételéből, laza, de mégis veretes életértelmezéséből, álljon itt a kötethez írt előszavának egy részlete: „Mi köze Avril Lavigne pinájának a novemberi (fény)költészethez, egy szemipornós terrorista-szimpatizáns japán filmrendezőnek a Kreml sziréndalához, a beteljesületlen nagy amerikai változásnak a nagy magyar visszarendeződéshez? Norvég feketemetálnak matyóhímzéshez, nyálas giccsnek démonológiához, thanantológiához, erotikához és csúcsgasztronómiához?”