Vegyes töltéssel lehet nekiülni ajánlani a Sztrugackij-fivérek Stalker-jét. A regény a tudományos-fantasztikus irodalom alapműve, így aztán biztosra vehetjük, hogy már mindent elmondtak, leírtak róla, ugyanakkor mindig van egy új generáció, mely szeretné felfedezni. Szóljon hát nekik ez a mostani ajánló!

Eltérő törvények
A teljes címén Stalker – Piknik az árokparton című sci-fi regény 1972-ben jelent meg először, akkor a Szovjetunióban majd később világszerte. A regény alapvetően azért is vált a műfaj klasszikusává, mert a hidegháború zordon éveiben élesen elkülönbözött a keleti és nyugati világ, és a szovjetek uralta blokk szellemi életét is nagyban befolyásolta a pártideológia, és ez persze igaz volt a művészetekre, az irodalomra is. A Stalkerben pedig mintha felszabadulni látszott volna az a gondolatrendszer, mely egy feltételezettebben szabadabb világban képes csak létrejőve alkotni. Maga a történet is egy zárt világ frusztráltságáról szól, arról a durván szigorú államhatalmi rendszernek a béklyóiról, melyet szinte csak földöntúli hatalmakkal lehet megbolygatni, megnyitni, felszabadítani. A Stalker sikere tehát onnan is ered(het), hogy jelképrendszere révén bepillantást enged a nyugati világ lakói számára egy olyan territóriumba, ahol a civilizált világ számára ismert szabályoktól eltérő törvények uralkodnak.

Zónák
Maga a konkrét történet is nagyon érdekfeszítő, bár nem újszerű kiindulópontú, valahol nagyon is puritán és mégis rém filozofikus. A történet lényege, hogy a Földre több ponton galaktikus távolságokból érkező meteoritok érik el, s a becsapódások helyén zónák alakulnak ki. A zónákon belül megváltoznak a tudomány által addig ismert törvényszerűségek, mi több, „a zóna a csodák csodája”, egy pontján minden emberi vágy, kívánság teljesül. Ez az abszurd végponti dimenzió aztán teljesen ki is emeli a történet három hősét a tér és idő emberi ésszel alkalmazható fogalomhalmazaiban érvényes szabályszerűségeiből és átváltja őket egy gondolatsűrűsítő aggyá, egy lelkiismeret furdalástól, kényszeres bűntudattal vádló lélekké. A zónában minden más lesz, mint a zónán kívül.
Úgy gondolom, hogy a szerzők jól használták ki a 60-as években már rendkívül aktív UFO-hisztériát, mely természetesen hatalmas és hatásos puskapor volt a sci-fi irodalom alkotói illetve a filmkészítő számára, és persze a közönség is imádta a témát, ahogy imádja a mai napig. Az UFO-legendák váltak legújabb kori miszticizmus központi témájává, illetve a jól illeszkedtek a Verne Gyula, Ray Bradbury és más tudományos-fantasztikus klasszikus által már kitaposott ösvényre. A Földre érkező idegenek, a velük való kommunikáció és/vagy hadakozás kimeríthetetlen vonala lett a sci-fi szerzőknek. Ez a Stalkerben egy új, minden addiginál és azon túlinál is egyedibb, titokzatosabb, tehát érdekesebb és permutációkra legjobban alkalmas történetet jelent.

A nagy büdös bármi
Talán nem spoilerezem szét a dolgot, ha elárulom, hogy a Zónában nem derül ki semmi komolyabb az idegenekről, ugyanakkor rendkívül sok minden kiderül az idegeneket kutató, de csak önmagát megtaláló emberről. Ez a Stalker zsenialitása, ettől válik antropológiai és pszichológiai szempontból is tudományossá. A Stalker, a sztalker, egy vadász, egy idegenvezető, aki a legjobban ismeri a Zónán belüli viszonyokat, a veszélyes helyeket, ő tarthatja egyedül életben a Zónán belüli veszélyes felfedező utakra vállalkozókat. A történet szerint vele tart az Író és Tudós, a művészet és a tudomány képviselője. Sztrugackijék végül elárulják, hogy mire képes az ember, ha lehetősége lenne a nagy mindenség feletti minden uralomra, a nagy büdös bármire, az emberi akarat, a vágyak, a tervek, a szív, a lélek és az elme álaminak végső beteljesítésére.  
A regényből készült Tarkovszkij-filmadaptáció nagyot lendített a történet világszerte való népszerűsítésében, bár kétségtelen, hogy Tarkovszkij mozija sokat hozzáadott az eredetihez, a film nyelve révén. Évtizedekkel később pedig a legújabb nemzedék mindezt, az interaktivitás nevében virtuális videójáték formájában is megkapta. A megértés minden szintje telve, már csak harapni kell az almából.