Székely Csaba Bányavidék című drámatrilógiája egy a közismerttől eltérő képet mutat Erdélyről. Vannak persze ott gyönyörű tájak, csodálatos hegyek és kedvesen csörgedező csermelyek, ahol határon túli honfitársaink népviseletben járnak, székely nótákat énekelnek, és őrzik az ősi hagyományokat. A szerző ábrázolásában azonban egy másféle valóságé a főszerep. Mindhárom írásában egy kiürült bányatelepre kalauzol bennünket, egy kicsike erdélyi faluba, ahol az alkoholizmus, a munkanélküliség, az öngyilkosság, az idegengyűlölet és a korrupció, az egyházi és világi visszaélés mindennapos dolgok, és jelentős részben beépültek a hagyományok közé. Székely fanyar humora és egyedi nyelvezete számos esetben késztet röhögésre, de a felvetett társadalmi problémák átgondolása és átérzése elkerülhetetlen. A helyszín ugyan Erdély, noha a műben megjelenő szomorú állapotok földrajzilag sok más helyen is előfordulnak.

Bányavirág
Az első dráma a Bányavirág címet viseli, és központi témái a munkanélküliség, az alkoholizmus és az öngyilkosság. Iván, a negyvenes éveiben járó munkanélküli bányász, aki féltestvérével, a városból nemrég hazaköltözött Ilonkával együtt ápolja haldokló édesapjukat. Az apa nem jelenik meg, de sok mindent megtudunk a hozzá fűződő, nem épp harmonikus viszonyról. Iván barátja és ivócimborája, ahogyan a községben persze mindenkié, a doktor, Mihály, aki emberi és orvosi kötelezettségei között őrlődik. A település lakosainak a bánya bezárása óta munkája nincs, viszont pálinkája van, így az egész napos alkoholos befolyásoltság az általános állapot a községben.
Az öt szereplő életéből másfajta bepillantást nyerünk a hagyományőrzés mindennapos gyakorlatába, ami többnyire a lerészegedésben és pityókás gajdolásban merül ki. A községbe érkező magyar televízió épp riportokat készít a faluban, azt próbálják kinyomozni, mi az oka a rendkívül magas öngyilkossági rátának. Az olvasók persze mindezt láthatják már a szemük előtt kibontakozó életképekből. A nyomornak egészen valóságos arca mutatkozik meg előttünk, de még ebben a mélyszegénységben élő kis közösségben is felvillan a boldogság és a remény lehetősége, hiszen az elhagyott bánya sötétségtől kongó tárnáinak mélyén is bányavirágok nyílnak. Kérdés, hogy lesz-e elég ereje a szereplőknek, hogy a felszínre hozzák a mély kincseit.

Bányavakság
A Bányavakság a trilógia második darabja, némileg még komorabb képet fest a bányavidékről, ezúttal új nézőpontból, az idegengyűlölet, a vidék és a város, a román és a magyar, a nemzeti és a nem eléggé nemzeti ellentétein keresztül. A faluvá visszasüllyedt község polgármestere rendőrt hív a városból, hogy politikai ellenfelének gyanús ügyleteit lelepleztesse vele, közben elfeledkezve a tényről, hogy maga ugyanebben a korrupt bocskorban jár. A városból érkező rendőr, a hatalom embere ráadásul román. A polgármesteri címért induló ellenfél magyar, szélsőséges nacionalista, aki kilépett a Turul Zászlóalj Harcosai közül, mondván, azok túl liberálisak neki. Az alkohol ebben a részben is jelentős szerephez jut, a pálinkát nem mindenki szereti, de senki nem utasítja el. A drámában minden érdek megtalálja a számítását, persze sosem abban a formában, ahogy azt elképzelte, így a végkifejlet még borúsabb, mint a Bányavirág esetében, a vakság mindenkit egyaránt sújt, a feloldás ennek szellemében elmarad.

Bányavíz
A Bányavíz a trilógia záródarabja, mely az egyház szerepét és visszásságait állítja a középpontba, a korábbi két drámában – viselt dolgaik emlegetésének szintjén – már előkerült plébános és a tanító. A pedofil, káromkodó pap és szeretője konfliktusán keresztül látunk rá a sajnálatosan mindig aktuális problémákra. A lopás, az erőszak és persze továbbra is az alkoholizmus a fő témák. A pap nevelt fia az elvágyódó, többre hivatott, de kilátástalan lélek, aki kudarcában maga is a falu lakói közé süllyed vissza.
A trilógia egyfelől roppant szórakoztató, a hangos felröhögés meglehetősen gyakori, a sajátos nyelvezet, a tájjellegűre szabott, ízes káromkodások sem lógnak ki a szövegből, a dialógusok dinamikája pedig igazán szellemes és magával ragadó. Ez a röhögés azonban sírva röhögés, ugyanis olvasás közben sem lehet elfeledkezni a háttérből kirajzolódó társadalmi problémákon, és azon a képen, amely a valódi Erdély valódi problémáit mutatja meg.