Amikor néhány éve több évtizedes munkásságáért Babits Mihály-díjjal tüntették ki az esztergomi Tűzkerék xT együttest, elhangzott a méltató beszédben, hogy a magyar rocknak igenis komoly érdeme volt a rendszerváltásban, hogy addig is tartották a lelket az emberekben. A Sebők János szerkesztésében kiadott 1981-es Rock Évkönyv mintha már e gondolat mentén íródott volna.

Fordulatot vett a rock
Mert igen, sokan azt gondolhatják a mai fiatalok közül, hogy 1990 előtt nemigen volt lehetőség a szabadságot, felszabadultságot, szabad alkotói akaratot célként kitűző és feltételező műfajt, a rockot állami kontroll nélkül művelni. Pedig a magyar muzsikusok leleményessége és elhivatottságukba és alkotói pályájukba vetett hite mégis megteremtette a magyar rock hiteles, progresszív, mélyebb tartalmú és fontos üzeneteket hordozó szcénáját. Ennek egyik fontos állomása volt az új zenei vonalakat felmutató dekád, annak is elsőjeként az 1981-es év. Ekkor döntöttek úgy a hazai könnyűzenéről tudósító újságírók, hogy egy nagyobb, elemző cikkeket is tartalmazó könyvben jelezhették a társadalom fiatalabb és idősebb tagjainak, hogy újabb fordulatot vett a rock műfaj, illetve azon keresztül az ország közönségének zöme.

Szocialista szabályok
A kötet egyik legnagyobb értékét az adta és adja még most is, hogy abban nem a hivatalosan, államilag engedélyezett és favorizált, immár publikáláshoz, koncertezéshez jutott zenekarok, előadók jutottak szóhoz, hanem az igazi underground, az akkoriban már jelentős rajongótábort magáénak tudó punk-, new wave-, alter-rock- bandák. Olyan ma már klasszikusnak számító előadók kaptak megnyilvánulási, véleményalkotási, esetenként kritizálási lehetőséget, mint többek között a Neurotic zenekar frontember Pajor Tamás, az A. E. Bizottság, az Európa Kiadó, az URH, a Vágtázó Halottkéme, a Balaton, a Spenót, a Bikini, a Petting együttesek.
Ma, az internetes közösségi média korában, amikor minden egyes embernek gyakorlatilag saját médiafelülete van, ahol írásban, fotóban, hangban és videón is kinyilváníthatja véleményét, gondolatait, esetleges műveit, egy ilyen korban már egész furán hat a tény, hogy fent sorolt bandák tulajdonképpen semmilyen nyilvános fórumon nem kaptak lehetőséget, csupán koncertjeiken adhattak hangot elképzeléseiknek.
Sebők János és újságíró kollégáinak könyve egy komoly szocialista rendszerbeli szabályt hágott át, amikor egy kifejezetten erős kritikai hangvételű, többszörös társadalmi mondanivalót is tartalmazó kiadványt juttattak el a közönséghez 1981-ben. A Rock évkönyv cím is – tán direkt volt – becsapós, hiszen a kötet nem csupán az adott év könnyűzenei történéseit, de a magyar rock történetének jelentős állomásait, fejlődési irányait és az akkori aktualitásokat is kielemezte és górcső alá vette. Akkoriban két út volt egy rockbanda előtt: vagy elfogadja, felkarolja és persze cenzúrázza őt a hivatalos állami kontrollal bíró lemezkiadó cég, vagy maradnak az ismeretlenség perifériáján, csupán a koncertek adta ismertségben. Ez a felállás is megjelenik tehát a könyvben, és ezeken az oldalakon is olvassuk, hogy az államilag dotált rockzene nem feltétlenül jelentette a silány minőséget, de a tengerentúli illetve angolszász rock hagyományok egy jelentős részét nem tudták ezek az együttesek megjeleníteni.

Tiltott, tűrt, támogatott
Sebőkék könyve jó érzékkel tárja fel a kor kurta-furcsa könnyűzenei menedzselési mechanizmusát, ahogy a teljhatalmú, monopolhelyzetben lévő hanglemezgyártó igazgatóság, a tehetségüktől függetlenül, de a művészi üzenet szempontjából nagyon is függően, a három kategóriába, a tiltott, a tűrt és a támogatott szekcióba suvasztja előadókat. Jó kérdés, hogy emberileg és művészileg miként lehet egy olyan korszakot túlélni, ahol az alkotó vagy alkotó közösség a tiltott kategóriába kerül? Nos, sajnálatos módon az a válasz, hogy néha sehogy, nem minden műfaj tűri el a tiltást, mert bár a punkereknek szinte jót tett imidzsük építése miatt, de a nagy rockgitárosok bele is pusztultak, mint például Radics Béla is. A kötet minderről megjeleníti a kíméletlenül tárgyszerű és alapos krónikát és analízist. A Rock évkönyv a fentiek mellett annyiban is komoly kultúrtörténeti gyűjtés, hogy abban kivételesen jó képanyag árulkodik egy letűnt éra sosem felejthető sztárjairól, underground csillagairól, akik közül bizony már jó páran nem élnek.