Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy író. Esterházy Péterről szól ez a mese, aki hasnyálmirigy-rákos lett, de ettől látványosan nem zuhant maga alá, hanem – mint igazi hős, férfihoz, és hősférfi-íróhoz illik, ihletet kapott és írt. Mégpedig megírta Hasnyálka meséjét, A bűnös című, meglehetősen abszurd és absztrakt, de amúgy zseniális és nagyon is közérthető könyvet.

Kép, szöveg, rák
A bűnös. Nagyon tömör cím, és nem is rejti igazán Esterházy Péter és – ez esetben illusztrátornak mondható – Szüts Miklós festőművész szándékát véka alá, hogy engedtek egy harmadik személy akaratának. Kettejük, hármójuk alkotása tehát A bűnös, melyet a sors írt, hiszen Miklós absztrakt képeihez Péter már korábban is akart írni valamit, igaz, akkor úgy számolt és ígért viccesen, hogy „gyilkossági történeteket” fog kreálni a festményekhez. Aztán nem így történt, Esterházy nagybeteg lett, rákos, és a rák megihlette az írót, avagy a Szüts-féle kompozíciók új értelmet nyertek.
Nagyon sok újságírót, publicistát mozgatott meg ez a különleges alkotás. Most én is ezekhez állok be a sorba. Ahogy a nagy múltú, páratlan életművel bíró és széles népszerűségnek örvendő magyar írótól egy kifejezetten újszerű, és sajátságos művet, könyvet méltatok, ajánlok.

Bájos, humoros, megható
Pár éve publikált statisztika, hogy a magyar összlakosság halálozásának okai között minden harmadik esetben a rákot tehetjük felelőssé. Gondolom, ez a betegségekben elhunytakra vonatkozik. Úgyhogy Esterházy egy rendkívül sokakat érintő dologról ír, miközben gyorsan ideírom, hogy a rák, bizonyos fajtáinál, és a rák bizonyos korai stádiumokban már nagyon jó esélyszázalékokkal gyógyítható. Aki bármi módon kapcsolatba került már a rákbetegséggel, az tudja, hogy ennek a kórnak megvan a maga kultúrköre, a maga misztikuma, a maga sajátos, sajnos nagyon is borzongató világa. De lehet és van is benne megtisztulást, kivilágosodást, kijózanodást, elrendezést, megszépülést adó árnyalat is. És még nem is a vallási vonalakra gondolok, pedig azt bőven ajánlom amúgy is.
Esterházy nagyon szép és nagyon kedves könyvet írt. És humorosat. És bájosat. És természetesen meghatót. Nem lehet nem szeretni. Kötetében az alkotópárosnak ihletet adó harmadik alkotónak, az immár megszemélyesített „Hasnyálkát” nevezi meg, akiről szintén mesél, ahogy családja most újra fontos és izgalmas, hol meseszerű, hol negédes, romantikus, hol pedig bizony erotikus epizódjairól. Vagyis az igazi, álomszerű históriákról, melyeket kandallók mellett volt szokás andalítva mondani.

Alkotó és szenvedő
De bőséggel jut az irodalomtörténészeknek is, akikhez is szólva az író mesélt új kötetéről.
Az Indexnek adott interjúban például a következőket meséli el Esterházy az új kötet, illetve a rákos betegségben szenvedő alkotók kapcsán: „…a jó írók, az időnként nagy írók egy másodperc alatt semmi mással nem foglalkoztak, csak ezzel. Tehát mindenről elfeledkeztek, arról, hogy ők írók, hogy ez mit jelent, és csak ez lett fontos a számukra. Ez egy természetes reflex, és nem is magától értetődő, hogy hogyan lehet ellene tartani, tehát, hogy mi ennek a természetes módja. Megtartani az írás pozícióját, azt a pozíciót, amit régebből ismer az ember, és akkor egy kérdés, hogy az akkor ez mennyire szivárog bele?  Most azt látom, hogy nem nagyon tudom megakadályozni és erőfeszítést sem teszek, hogy megakadályozzam, hogy ne szivárogjon bele. Mert beleszivárog. Hát, ha belemegy, akkor belemegy.”