Vajon mit kezd a ma embere de Sade márki túllengő és túltengő szexualitásról szóló regényeivel, köztük a főműnek tekinthető Szodoma százhúsz napja című orgialeírásnak mondható rokokó regénnyel? A választ óvatosan adjuk meg, főleg annak fényében, hogy a szabadosság eszményképét sugalló filozófiák és trendek mai hitvallói, úgy tűnik, sokszor nem is követik a felvilágosodás napjainkig tartó nyomvonalát. Ajánlónkban most a Szodoma százhúsz napja című opuszt helyezzük nagyító alá.

Korlátok nélkül
Az 1740 és 1814 között élt francia író, filozófus Donatien Alphonse François de Sade márkiról ezt olvashatjuk a világháló lexikonjában:  „A köztudatba, mint bomlott elme, erotomán-pszichopata személyiség vonult be, az ő nevéből ered a „szadizmus” szavunk. Korának kiemelkedő filozófusa, az anarchizmus és a szexuális szabadság-szabadosság úttörője volt, aki ellenzett minden olyan társadalmi rendszert, amely korlátozza az egyént. Élete alatt egymást követő öt rezsim zárta börtönbe.” Hogy e fenti festői sorok már önmagukban szubjektív köntösben próbálják bevédeni a márkit, jelzi, hogy őkelme mennyire megosztó személyiség még ma is.  De ha belegondolunk – és itt nagyot nyom most a latban, hogy ekként a magyar viszonyokról beszélek – ki ne lenne megosztó, aki a szélsőséges szexualitást tűzi tollhegyére? Marquis de Sade ráadásul, mint olvashattuk, valahol nagyon azt a célt tűzte ki maga elé, hogy korának emberét semmilyen korlát ne akadályozza erotikus vágyálmai kiélésben.
A könyv, amelyben legmarkánsabban megfogalmazta ebbéli elképzeléseit, a most ajánlott Szodoma százhúsz napja című regény. Az Athenaeum 2000 Kiadó a kötethez rendelt fülszövegben a következő mondattal próbálja tompítani a téma iránti érzékenyek szúrós tekintetét: „Ezt a könyvet tehát csak azoknak a felnőtt olvasóknak ajánljuk, akik pornográf tartalmától és durvaságától el tudnak vonatkoztatni, s meglátják benne a rokokó világ túláradó szexuális fantáziáját.” Nos, akkor íme, ne tessék megijedni, mindaz, ami a Szodoma százhúsz napjában található, „csupán” a rokokó túláradó stílusjegyeinek hűséges lenyomata.

A szabadosság megszállottjai
A könyv kapcsán első kérdés természetesen az új olvasó számára az, hogy valóban igaz-e a hír – mely jócskán megelőzte a kiadványt – miszerint gyomorforgató, polgárpukkasztó és brutálisan provokatív? A választ nem lehet egyértelműen megadni, mert, mint tudjuk, „Ízlésről nem lehet vitatkozni”, kinek-kinek mi a gusztusa… Természetesen azt fontos kiemelni, hogy a márki nem fogta vissza magát és úgy írta meg a Szodoma százhúsz napját, mint aki mindent, de tényleg szinte mindent a szexualitáson keresztül lát. De Sade ezt még azzal fejeli meg regényében, hogy a szexualitás talán egyik legszélsőségesebb ágához köti a leírt szerelmi és szexuális viszonyok, amúgy is eléggé összegubancolódott rendszerét.
Az is jó kérdés, hogy a mű megírásának idején ezt az ágat (tudniillik a szadizmust) hogyan nevezték, mivel később pont a márki családneve után lett a fájdalom és megalázás, a testi és lelki kínokat a szerelmi örömökbe beépítő „műfaj”neve szadizmus. Komoly válasz lehet a könyvet érintő több kérdésre is az író által a regényben használt libertinus kifejezés. A regényben de Sade következetesen libertinusnak hívja a történet szereplőit: a négy főméltóságot és az általuk szervezett négy hónapos orgia résztvevőit.
A libertinus pedig etimológiai szempontból is egyfajta logója, emblémája, zanzája is mindannak, amit Donatien Alphonse François de Sade íróként és filozófusként a világról, az erkölcsökről, a szellemiségről és a testiségről gondolt. A libertinus amúgy jópofa megnevezés, alapvetően az ókori Rómában felszabadított rabszolgát jelenti, melynek libertus szóváltozata már a szabadosságra is utal. Az pedig talán szintén jó meglátás, hogy a szexuális túlfűtöttség illetve szexuális szabadosság megszállottjai, szexmániások szintén rabszolgai módon élnek függőségük kényszerűségében.

Émelygést fog okozni
A könyvre amúgy november elején, Pier Paolo Pasolini halálának negyvenedik évfordulója miatt fókuszáltam rá. Pasolini a márki főműve alapján alkotta meg a maga Szodomáját. Persze az olasz filmrendező egészen más tartalmat adott a maga művének. De ne kezdjünk most összehasonlításba.  
És ugye az sem baj, ha nem részletezem de Sade márki több, mint háromszáz oldalon át tartó, négy hónapos időben lefolytatott orgialeírását? Legyen elég az hozzá, hogy egy önmagát (ha már skatulyázni kell, de mindenáron, akkor) keresztény-liberálisnak valló Oxi is úgy gondolja, hogy a márki túláradó fantáziája valóban megfeküdheti a gyomrot, hiszen ha átadjuk magunkat a regény sodrásának, akkor azért fog émelygést okozni a katarzis, ha pedig nem vagyunk felkészülve az efféle szélsőségekre, akkor pedig azért.
Úgy gondolom, hogy a Szodoma százhúsz napja nem megosztó, hanem kuriózum. Azoknak szól, akik magas szexuális kultúrával rendelkeznek, nem tagadva ezzel a bárkire kirótt szexuális predesztinációt, légyen az az átlagtól jóval eltérő vagy netán a közízléshez mérten is szegényes szexuális azonosság jogosultságát.